AnnGel blogja

Nem tudom, miért, de én egészen eddig abban a hitben éltem, hogy a Mad Men-nek a hatodik évad volt a záróévada. Erre van hetedik is, hát ez őrület, boldogság van!

mert nincsen kedvem belekezdeni semmibe sem, mert akkor félbe kéne hagynom, nyehnyehnyeh.

Hétfőn megnéztük a Jacky a nők országában-t, ami a vártaknak megfelelően rendkívül abszurd, de legalább vicces is, nagyon jót szórakoztam rajta. Tegnap az Átmeneti állomást választottuk, és a Titanicon megnézett három film közül eddig ez tetszett a legjobban. Nagyon erős film, majdnem sírtam is rajta egy kicsit, tényleg jó, nem is tudom, hogyan tudnám fokozni, hogy nagyonnagyonnagyon jó.

Mindkét nap későn értem haza, nem igazán aludtam ki magam, úgyhogy így szerdára már veszítettem a lendületemből. Ma munka után mindenképp elmegyek karikára, este meg főzni is akartam még, pedig mennyivel csábítóbb program lenne megnézni az új Game of Thronest!!

És gyorsan eszkalálódott az eperhelyzet, mert már virágzik. Igenám, de hogyan fognak beporzódni? Nincsen körülöttük sok más virágzó eper, meg itt a 6. emeleten a méhek sem tobzódnak.... szegény eper.

Filmekben gazdag időszak ez, pénteken skype-os filmnézéshez a The Breakfast Clubot választottuk. Zajlik közben a Titanic filmfesztivál, legalább három filmet is kinéztem, és ezzel szerintem egy évre előre kiművészfilmezem magam. Tegnap a Mister John-t néztük meg az Örökmozgóban, ahol még sosem jártam (annak ellenére, hogy a szomszédban laktam majdnem egy évig). Bár a honlapon azt írják, hogy minden filmet eredeti nyelven, angol felirattal és magyar hangalámondással adnak, nem volt felirat, ami az ír és szingapúri akcentusnál annyira nem kellemes. A film nem volt rossz (a főszereplő a Game of Thrones-ból Lord Baelish!!), viszont rendkívül kényelmetlenek a székek, behallatszott a forgalom zaja és az utcán üvöltözők hangja, such art, very művész, much elvont, wow.

Ma ismét rájöttem, hogy keverem a mozikat, pl meg voltam róla győződve, hogy a Puskin az, amelyik az Arany Jánosnál van. Ma gyorsan meggugliztam, hogy a Ferenciek teréről a Puskinhoz mennyi idő eljutni (mert szeretnék edzése menni előtte), erre írja, hogy 400 m, 5 perc. Eléggé örülök, hogy nem a kezdés előtt 10 perccel döbbenek rá, hogy a Toldinál vagyok a Puskin helyett.

Ez pedig egy rendkívül rosszul komponált kép a múlt heti edzésről, amibe belelóg a háttérben egy szalag is, de senkit ne tévesszen meg, itt egy karikán lógok.

Ők azok, frissen átültetve. Egyelőre az ablakban vannak, mert az erkélyt kívülről felújítják.

Azt nem is meséltem, hogy nem is az a zavaró, hogy emberek belógnak az ablakom elé, hanem ha arra lépek be a szobába, hogy az egyik az erkélyemen áll, és ott tesz-vesz.

Az élet csupa izgalom, az erkély meg csupa építési törmelék.

Blogom alapján ezen a napon kezdtem el nézni a How I Met Your Mother-t. Majdnem hat évig az életem része volt, azóta befejeztem az egyetemet, költöztem egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, otthagytam két munkahelyet, szóval sok idő telt el na.

Nem tudom, hogy a Dexter finálé, vagy ez zaklatott-e fel jobban. Asszem még mindig a Dexter vezet. Csalódott vagyok, inkább foglalkozom az eperpalántáimmal.

Valami csoda folytán találtam még egy gombot a kabátomhoz (biztos még eredetileg adták hozzá), így mindet vissza tudtam varrni. Apró örömök.

Ma pedig virágládát kell vennünk, mert kaptunk folytontermő eperpalántákat. Az erkély déli fekvésű, ez meg szereti a napot, szóval remélem tényleg teremni fog, és nem meghalni a tökbe. Milyen menő már! Baross utcai levegőn nődögélő epret ehetünk majd.

A múlt héten kitaláltam, hogy pihenős hetet tartok, a táncom is pont elmaradt, így akár punnyadhattam is volna. Aztán valahogy nem így sikerült, mert magánóra keretében megtanítottam az új lánynak a koreogáfiát, ami nem tartott sokáig, de táncolni és beszélni egyszerre különösen fárasztó (surprise).

Szerdán kipróbáltam a butiq bárban a pálinka alapú koktélokat, de ennyiben ki is merültek a programok. Főleg filmeket néztünk (Hard Candy, Juno), meg sorozatot (Once Upon), és olvastam is (The Drowning Girl). Persze beleférhetett volna, hogy megerősítsem a kabátgombokat, de basztam rá, úgyhogy ma kapásból kettő is leesett, amiből az egyik el is veszett azonnal, ennyi eszem van.

Csütörtökön elfogadtam a HR ajánlatát az új munkakörrel kapcsolatban. Őszintén szólva többször is letettem róla, az interjú óta is eltelt már két hét, és még semmi, de ezek szerint a szerződésen kínlódtak. Persze ma rámtört a para, hogy meg fogom-e tudni csinálni, hiszen eléggé más, mint amivel idáig foglalkoztam, de aztán rájöttem, hogy ha ők találtak meg azzal, hogy csinálnám-e, és én az interjún őszintén elmondtam, mihez nem értek, majd ezek után engem választottak, akkor nincsen félnivalóm. Április közepén lesz egy éve, hogy kezdtem itt, azóta hol van munka, hol nincs, de leginkább nincs. Lehet, hogy itt az ideje, hogy halódó agysejtjeimet feldobjam valamivel.

A hétvégét otthon töltöttem, vasárnap pedig családilag visszajöttünk Bpre. Szüleim rég voltak nálam és öcsémnél is, meg ha már úgy adódott, megnéztük az új metrót is. Leginkább beton. Eléggé beton. Mindenesetre mostantól már leszállhatok Kelenföldnél, és nem fogok a vonaton anyázni, mikor a déli előtt vesztegelünk, mert be kell várni egy másik szerelvényt.

Ma lesz egy extra táncpróbám, amivel nem lenne probléma, ha nem lennék nagyon nagyon álmos. Mivel elfelejtettem az albiban átállítani a faliórát, ezért éjjel fél 1-kor jöttem rá, hogy nem fél 1, hanem fél 2 van már, ami eléggé kínos, főleg, ha fél 8-kor kelnék. Nem örültem. Álmos vagyok.

Lehet gratulálni az új munkakörömhöz. Yey!

A hétvége jobban sikerült, mint vártam. Viddel két órát dumáltam, meg sorozatot néztem (annyi különbséggel, hogy wasabis csipszet ettem, nem eceteset). Szombaton délelőtt lemértem, mennyi idő alatt öltözök át kényelmesen, nem kapkodva egyik ruhából a másikba (1:45). Persze azt nem számoltam bele, hogy fellépésen idegesen, félhomályban, többiek között nyomorogva ennél tovább tart, de végül sikerült három perc alatt átvedleni.

Nem tudom, mi van még. Egyszerre telik gyorsan is és lassan is az idő. Szombaton az jutott eszembe, hogy milyen régen léptem fel utoljára, erre utánaszámoltam, és két hete.

Mit mondhatnék még.

Hullámzó kedvem van, hol teljesen fel vagyok dobva, hol meg teljesen lehangolt vagyok, ok nélkül, mert miért ne. Persze biztos van valami mögötte, kicsit összecsúsztak a táncos dolgok, meg az egyik lány mindig a ruhával nyúz minket, mikor már megbeszéltük, miben leszünk. Nem szoktam megmondani embereknek, hogy idegesítőnek találom őket (nem lennék túl népszerű), de neki megmondtam, hogy fejezze be, mert felbasz.

Biztos az sem tesz jót, hogy ma jött rá a kolléganőm, hogy a cucc, amin két órát dolgoztam, az mégsem úgy kéne, hanem vissza az egész. Majd még beszélgetés közben jutott eszébe, hogy jaj még mi kéne bele, szóval lehet, hogy őt is eléggé lebasztam, majd mikor elhívott ebédelni, akkor megmondtam neki, hogy inkább ennék egyedül a könyvemmel, hogy lenyugodjak.

Lehet, hogy nem vagyok szeretetre méltó, de legalább passzív-agresszív sem. Csak simán agresszív.

Igyekszem arra koncentrálni, hogy enyém a ma este és a szombat. Veszek ecetes csipszet, sorozatot nézek, olvasok, Viddel skype-olok. Szombaton pedig majd besüt az ágyamra a nap, és pusztulni fogok a kanapén egészen délután ötig, amikor is sminkbe vágom magam, és elmegyek fellépni. Szokásos szombat este.