Közben amúgy minden szuper, vagyis most annyira nem, mert álmos vagyok és kinn szürke minden. Ősz van a tavasz helyett, akkor már lenne inkább tél. Hiányzik a tél, a nagy pelyhekben hulló hó, hogy marja a hideg az arcomat. Persze ez marhaság, csak a nosztalgia beszél belőlem, gyűlölök fázni, utálom a latyakot, de mégis, az enyhe idő és a napsütés akko dob fel igazán, ha latyak és hideg volt előtte. Nem kell sokáig, a tavalyi túlzás volt, de néhány hét nem ártana.
A blogomban amúgy azért visszatérő téma az álmosság, mert akkor írok, amikor éppen nincsen nagyon munkám. És ha nincsen munkám, akkor elálmosodom, szóval nem vagyok mindig zombi, csak úgy tűnhet. A múlt hét egészen feldobott, más nyűgje az én boldogságom, mert annak örülök, mikor valami nem működik, hiszen akkor van mit csinálni. Tegnapra megint elcsendesedett minden, én pedig nem tudom hasznosan kihasználni az időt, és ez kínoz, fáraszt, álmosít. Az üresjáratokban megcsinálthatnám az orosz leckémet, de nem teszem (mert álmos vagyok), inkább kiolvasom az internetet, értelmetlenül pörgetem a tumblr-t, majd jön egy céges e-mail, ránézek, foglalkozom vele 5 percet, majd ismét megnézem, hogy frissültek-e az internetek. Semmi értelme. Egyedül a dob fel, hogy rendszeresen kapok pozitív visszajelzést (a mai például a Thanks Anna - you are a star), meg megkerestek egy belsős álláslehetőséggel is, ami tetszik, és jó lenne megcsípni.
De legalább az életem többi részét szeretem. Múlt hétvégén sikerült összezsúfolni a hazautazást, táncpróbát, szülinapi házibulit, kirándulást, fürdést, szaunázást, kedden a Nemoban vacsoráztunk, ma pedig irány a bükk és a szaunás faház az erdőben, ójajdejólesz.
Ezt mondtátok