AnnGel blogja

Betöltötte a hatodik hónapot a kislány, összefoglaló TLDR mindenféle dologról, amik nálam beváltak, és amik nem. Alapvetően tök aranyos, jól alszik, vidám, eljátszik egyedül, megy a cukiskodás egész nap.

Ami miatt legjobban mérges vagyok, hogy a kórházban azt mondták (és el is hittem), hogy a szopóreflex akkor is kiváltható, ha a gyerek nem éhes, és nem szabad neki bedőlni. Hát nagy faszt, a lányom mikor jóllakik, akkor összezárja és elbiggyeszti a száját, véletlenül sem eszik többet, ha pedig keresgél, akkor tényleg éhes, el kell neki hinni. Az első napokban nem tudtam szoptatni, tápszert kapott, a kórházban elmondták, hogy mennyit kéne ennie, de ő éhes maradt utána, nem hittem el neki, csak sírt, én meg nem mertem neki többet adni, nehogy túletessem, vagy túl gyakran etessem, és fájjon tőle a hasa. Miért gondoltam úgy, hogy jobb egy éhségtől ordító gyerek, mintha a hasát fájlalná? Fogalmam sincsen, mindenesetre az első néhány átüvöltött éjszaka szerintem örökre bevésődött az emlékezetembe. Szóval azóta úgy vagyok, hogy addig etetem, amennyi csak belé fér, hasa szerencsére sosem fájt. Ja, és azzal basztat az orvos, hogy nem hízik eleget, szóval tényleg nem hagyja magát túletetni.

Ha már itt tartunk: a gyerek vegyes táplálású maradt. Napközben szoptatom, estére már kell neki táp, amit cumisüvegből kap meg. Biztos nem lenne rá szükség, ha lett volna/lenne türelmem sokáig szoptatni esténként, de bevallom, nem volt. Az, hogy nekem este a fáradtságtól aludjon be, majd felkeljen még kétszer enni nem igazán érte meg. Inkább kap este tápot cumisüvegből, és akkor tuti azért hagyja abba, mert jóllakott, és nem azért, mert elfáradt, így többet is aludtunk mindketten. Cumizavarról szerencsére ennek a gyereknek nem mesélt senki, sőt, inkább az volt a jellemző, hogy elfelejtett cumisüvegből enni, és kétségbeesetten próbált úgy ráharapni, mint ahogy a mellre kell. Ez baromi praktikus amúgy, mert így fürdetés után a férjem eteti, meg leléphetek este, tudom, hogy nem fog éhenhalni, ha esetleg felébredne.

Nagyon bevált nálunk a mindennapi fürdetés. Tudom, hogy nem kéne, mert egy újszülött nem koszolódik, de egészen az elején már rájött, hogy a lágy fények, az olajozás, meg a víz az azt jelenti, hogy utána enni kap, és alvás van. Egy darabig azt csináltuk, hogy vacsora, majd fürdés, de attól felébredt, és nehezen aludt el. Azt szokták mondani, hogy éhes gyereket meg szarabb fürdetni, de őt mindig megnyugtatta. Emlékszem, hogy egyik nap meg voltam csúszva, talán 4 hetes lehetett, már éhes volt és ette a kezét, de amint elkezdtem vetkőztetni és olajozni, azonnal megnyugodott, és türelmesen várt, mert már tudta, hogy nemsokára jön a kaja. Én meg már fel voltam készülve arra, hogy egy kétségbeesett gyereket kell fürdetnem. És akkor is, ha órák óta nyűgös, nem tudott aludni előtte, vagy fel van pörögve, ha megfürdetem, majd megkajál, akkor csak leteszem az ágyába, és teljesen magától elalszik. És a nagyszülők kiröhögnek, de tényleg csak kicsi lámpákat kapcsolunk ilyenkor. Mehet a hentergés meg a hülyéskedés, de amikor eljön a fürdetés ideje, akkor villany lekapcs, félhomály, és a szobájában a vacsorát csak a kintről beszűrődő fények mellett kapja meg. Amíg kelt éjszaka/hajnalban, akkor sem kapcsoltam villanyt, nem szóltam semmit, etetés, aztán vissza az ágyba. Igyekeztem unalmas maradni, bár baromi nehéz volt, mert ott vigyorgott meg cukiskodott.

A fürdetés időpontját hónapokon keresztül folyamatosan változtattuk. Volt korán, aztán késő este, aztán 8 körül, mostanában meg fél 7. Nyáron a kései volt praktikus (lehetett vele menni zúzni a budapesti éjszakába), így télen meg a korai, amúgy is sötét van meg hideg. 7-kor már alszik, miénk az este, filmet nézünk, ilyesmi.

Bevált még az álometetés, ami arról szól, hogy még mielőtt te magad elmész lefeküdni aludni, még kiveszed a gyereket az ágyából, és beléadagolsz némi kaját. Legelején ezt még nem ismertem, és felébresztettem az evéshez (nem díjazta), később tudtam meg, hogy ébreszteni sem kell, a reflex álmában is működik. A kicsike legtöbbször azért megébred erre az egészre, és nagyon nehéz nem cukiskodni vele (hiszen unalmas éjszaka van, ilyenkor aludni kell), de végére visszaalszik. Ennek az az előnye, hogy a 6-7 között lefektetett gyerek nem fog éjjel 2-kor éhség miatt felkelteni, hanem jó esetben tovább is kihúzza, hiszen 11-kor adtunk neki enni. Mivel este már üvegből etetjük, ezért én nyugodtan elmehetek aludni, és a később fekvő férjemé az álometetés.

Kaptunk ismerősöktől kölcsön ilyen ülőkét (babahinta a neve asszem), amiben félig fekvő/ülő helyzetben van a gyerek, zenél, rezeg meg ilyesmi. Nem használjuk, egyszer beleültettük, de nem díjazta. Igazából a kocsiba beköthető ülést sem szereti, mostanában talán megszokta, de pár hónapja mindig nagyon balhézott benne, csak akkor nyugodott meg, ha elindultunk az autóval. Látom, hogy sokan abban tologatják a babakocsiban (mert ezt rá lehet pattintani a babakocsi vázára), de a kicsike úgy sem szerette. Vele még mindig a mózeskosarat használjuk, hason szeret aludni, abban meg ezt lehet. Ezt tuti, hogy babája válogatja, van háromgyerekes ismerősöm, aki meg azt mondta, hogy a mózest nem használta sosem egyetlen gyerekkel sem, szóval ki kell tapasztani.

Szóval nem használtunk babahintát, mert ha otthon nyűgösködött az ágyában/játszószőnyegén, akkor inkább hordoztam. Nagyon frusztrált, hogy semmit sem tudtam csinálni, amikor nyűgösködött, de ha magamra kötöttem, akkor általában el is aludt, én meg filmeztem, olvastam, ruhát hajtogattam stb. Egyhetes korában próbáltam először a rugalmas kendőt, később csatos hordozóra váltottam, és nagyon bejött. Nem használom minden nap, de tornára pl ebben megyek vele, sőt, valamikor így is ebédeltem (és igen, leettem a fejét). A csatos nagyon kényelmes, nem érzem a súlyát benne, és lehet csípőre is kötni, jelenleg ez a kötés a sztár, hiszen így kilát rendesen. Elől hordozva használom az alvócsuklyát is, ezzel segítem, hogy elvonuljon a világtól, és szunnyadjon egyet. Mindig végiggondolom, hogy hova megyek, és ott mit fogok csinálni, ez alapján döntöm el, hogy babakocsi vagy hordozó. Két hete vettem magamnak egy két számmal nagyobb férfikabátot turiból, így a picinnyre csak egy sapkát adok, és az otthoni ruhájában elvan a kabátomban.

Ha már említettem a játszószőnyeget, akkor bevallom, hogy járókája is van, hatszögletű, fából készült. Még nincsen sok funkciója, mivel a gyerek csak forog, helyet nem változtat, de nagyon furán éreztem magam attól, hogy a földön van a szőnyegén. Úgy érzem, hogy a járóka valahogy meg is védi, mittudomén, nem botlok el benne, meg ilyesmi. Mindig elhúzom oda, ahol éppen vagyok, és dumálunk, mikor éppen főzök, vagy teszek-veszek. Praktikus olyan szempontból is, hogy a nap végén behajítom oda az összes játékát, és nincsen minden szanaszéjjel. Kíváncsi vagyok, mennyire fog lázadni ellene, mikor már kúszni fog, de remélem, hogy úgy tekint majd rá, mint a játszókuckójára, és nem mint börtönre.

Áldom az erkélyemet, napközben háromszor alszik, és ha éppen nem a hordozóban/útközben valahol, akkor otthon az erkélyen van a babakocsiban. Sokan mondják, hogy sétálnak a gyerekkel, hogy aludjon, rövid távon agyvérzést kapnék, ha napi háromszor egy órán keresztül rónom kéne a köröket vele. Így csak kiteszem az erkélyre, legtöbbször már érti is, hogy mi lesz, és alszik is, máskor nem, de akkor kimegyek, éneklek, megy a rütyü-rütyü, szóval nem úgy kell képzelni, hogy kinn üvölt, miközben megmásszák a poloskák és esnek rá a falevelek. Ciki, mikor zaj van az udvarban, de valamikor meg a házban fúrnak, szóval az az előnye megvan, hogy nem ébred fel a szomszéd kalapálására. Hanem mondjuk egy autóriasztóra. De hát ez van. Mostanában azt csinálom, hogy adok rá sapkát, egy vékony takarót, majd több réteg vastagot, így ha kell, akkor be tudom tolni a szobájába, és csak leveszem a vastag takarókat, a sapkától önmagában meg nem melegszik be, szóval nem kell levetkőztetnem (mert attól tuti felébredne).

És akkor végül a baba-mama torna. Három helyre is járok most, és mindkettőnknek bevált. Többet is próbáltam, de nekem az a vonulat nem jött be, ahol a gyereket höntörgetjük, mi meg ímmel-ámmal mozgunk valamit. Nekem fekvőtámasztartás kell, meg mindenféle kínzások, amikre otthon magamtól nem vagyok képes. Szeptember közepe óta járok, szóval három és fél hónapos volt a kislány, mikor először el mertem menni vele. Mert hogy ugye mi van, ha pont kajaidőben van. Vagy alvásidőben. Vagy nyűgös lesz. Azóta sokat kísérleteztem vele, és az a tapasztalatom, hogy ha valami érdekes történik (tehát rajtam kívül van még kit nézni), akkor tökmindegy, mi van, nincs éhség, nincs fáradtság. Leteszem a jógamatracra magam elé, a kiscsaj meg megfordul, és onnantól fogva rám sem bagózik, csak dobálja a mosolyokat mindenki másnak. Igyekszem persze úgy intézni, hogy ha az óra eleje felé lenne időszerű a kaja, akkor inkább odamegyek korábban, és óra előtt megszoptatom. Ha az óra második felére esne, akkor tudom, hogy amíg eksön van, addig kihúzza éhen, és akkor relaxáció alatt kajál. Valamikor éppen hogy csak elalszik itthon, fél óra múlva már ébresztem, hogy indulunk. Ilyenkor elég bágyadt és WTF fejjel néz rám, de az óra mindig feldobja. Volt olyan is, hogy teljesen kimaradt egy alvása, de nem különösebben rázta meg. Szóval ilyen kis rugalmas, milyen jófejség tőle.

Hát így ezeket okoskodtam össze 6 hónap alatt.

A héten négyszer jutottam el edzésre, ebből egy tánc, három pedig közös torna a kicsikével. Komoly izomlázam van utánuk, kockásra fogom magam gyúrni a baba-mama jógákon. Ennek ellenére (vagy éppen ettől) csütörtökön egy rosszul irányzott szipogástól (!?!) beállt a nyakam alatt egy izom, és nem bírtam jobbra nézni. Férjem pont aznap reggel utazott el két napra, és meg abban sem voltam biztos, hogy meg tudom emelni a gyereket, jó buli volt. Aztán valahogy magamra csatoltam, és elmentem vele tornára, szerencsére már attól jobb lett, hogy egyáltalán megmozdultam, péntekre meg teljesen el is múlt. De nem értem, ehhez még fiatal vagyok, erről nem volt még szó.

Jó sűrű volt a hét, most nézem, hogy 10 napja nem is írtam blogot. Múlt hétvégén nem vittük túlzásba a kimozdulást, punnyadtunk, filmeztünk. A héten volt nálunk a védőnő, aki ellentmondott a dokinak (nyilván), szerdán pedig havi kettő kimenőnk második estéjén megnéztük a Titkainkat Pintér Béla társulatától. Baromi jó volt, de közben meg szörnyű, de jó, de szörnyű, érted. Van benne egy pedofil szál, és nem finomkodnak, szörnyű volt (mondtam már?), szerintem kb senki nem vett levegőt a nézőtéren, jaj, hát nem felszabadult szórakoztatás, az biztos.

Szüleim elmentek meglátogatni a család floridába szakadt részét, egy bőröndnyi gyerekcuccal jöttek haza. Tökre bosszant, hogy itthon nagyon nehéz nem rózsaszín lányruhát találni. Vannak semleges darabok, zöld, sárga, barna, de azoknak a szabása is uniszex. Szeretem a pillangókat, fodrokat, masnit, szoknyácskát, csak for fuck's sake, ne legyen rózsaszín, hanem legyen pl zöld. Itthon nem nagyon látok ilyet, de szüleim hoztak most egy raklappal, irtó cuki bennük a kislány, és nekem is tetszenek, végre. Kapott rengeteg játékot is, ha hetente egyet adok neki, akkor is kitart újévig. Nem gondoltam volna, hogy különösebben odalenne értük, nagyon jól elvan azokkal a cuccokkal, amik születése óta megvannak, nem látom, hogy unná őket. De mikor ma megkapta az egyiket, akkor nevetett rá, azzal foglalkozott, fogdosta, cukiskodott vele, szóval lehet, hogy most már felismeri, hogy az egy új játék, és eddig még nem látta.

A szombati családi hepajt meg nagyon jól bírta. Valahogy megérezte, hogy ide gyűjtenie kell az energiát, aludt egy nagyot a helyszínen, kb akkor kelt, mikor más napokon már lassan fürdetném, végig vidámkodott, kézről kézre járt, összebarátkozott a másfél éves másodunokatesójával, egy hangja nem volt egész este. 8-kor indultunk haza, nem aludt el a kocsiban sem, hanem végigröhigcsélte az utat, 9-kor fürdetés, és hang nélkül elaludt. Ma nagyon vasárnapi üzemmódba helyezte magát, rengeteget aludt, hogy kiheverje a szombatot, de ezen kívül semmi nyoma nem volt annak, hogy tegnap teljesen felborítottuk volna a napját. El vagyok képedve.

Nem gondoltam volna, de folyamatosan egyre cukibb. Egy hete vettem észre, hogy kinyílt számára a világ, meglát egy játékot, érte nyúl, megnézi, kezébe vesz egy másikat, zajt csap vele. Eddig is figyelt persze, de inkább a lelógó dolgok után nyúlkált. De most már nagyon ügyesen fog, lehet nyújtani neki tárgyakat, elveszi és magához öleli. Lábát megfogja, arca elé húzza, tátott szájjal bámulja, komolyan zabálnivaló.

Kicsikének már majdnem van napirendje, nagyjából kiszámítható, mikor fog enni meg aludni, de a fürdetést még mindig nem tudom belőni. Persze nem is kell, a kedvéhez igazítom, az eddig mindig bevált: amikor indul a dráma, akkor ereszteni kell a vizet, ennyi. Akkor szoktam bajban lenni, mikor délután 5-kor beadja a igényt, 5-kor mégsem kéne fürdetni, persze megértem, sötét van, a tyúkok is ilyenkor elmennek aludni, de talán neki mégsem kéne, vagy nem is tudom. Ilyen korán nem ér haza a férjem, és így kb tényleg semmit nem lát a picinnyből, de annak sincsen értelme, hogy egy rossz kedvű babát höntörgessek.

Na de a péntek esti party hardot tőlem tanulta a kislány, ma pl 18:10-kor már aludt.

Jövő héten elhívtak minket családi találkozóra, ami vidéken lesz, és 3-4-kor kezdődik. Én simán azt mondtam volna, hogy akkor ezt kihagyjuk, férjem meg bejelentette, hogy nem szervezhetjük mindig úgy az életünket, hogy 6-7-re hazaérjünk (öööö, szerintem meg de, kicsi babánk van, ez ezzel jár átmenetileg). Mivel a kislány az ő gyereke is, meg különben is ő fog vezetni, miközben hátul ordít a kicsike, ezért ráhagyom. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, mert azt már kitapasztaltam, hogy a délelőtti tornákat tök jól bírja (akkor is, ha éppen aludnia kéne), most majd meglátjuk, mennyire rugalmas, ha esti programról van szó.

Egyben némi Arrival spoiler.

Mostanában az a szokásom, hogy amikor hallok filmről/sorozatról/könyvről, ami érdekel, akkor gyorsan hozzáadom egy egyre bővülő listához (könyvre moly.hu, többire meg google keep). Hetekkel ezelőtt felvéstem magamnak az Arrivalt, direkt nem olvastam el róla semmit, kerültem minden cikket. Megbeszéltem K. barátnőmmel, hogy elmegyünk, gyerek megfürdetve, vacsora, aztán dobbantás moziba. Baromira tetszett, és iszonyúan frusztrál, hogy nem tudom kibeszélni a férjemmel, mert ő meg jövő héten fogja megnézni, szóval addig magamban kell tartanom, de mindegy, tegnap késő este itt pityeregtem neki, jajj a szívem.

Na de vége a filmnek, end credits, felvillan, hogy Ted Chiang, wow, nem is tudtam, nahát, olvastam tőle már pár novellát, baromi jók voltak, nem is tudtam, hogy az ő sztorija alapján készült, tudtam volna, elolvastam volna előtte. Rákeresek, nahát, kijött magyarul, jé, brainoiz fordította.

Oh wait.

Ránézek a moly.hu-s listámra, hát ott figyel. Ted Chiang - Életed története, aztán beugrik, hogy erről brainoiz-zal beszéltünk is, hogy nemsokára kijön, leveleztünk róla, hogy ajánlja-e, mert központi téma a gyerek elvesztése, és hogy emiatt lehet, hogy necces. Én meg fenntartásokkal, de azért felírtam magamnak.

Majd teljesen elfelejtettem az egész levelezést, és elmentem gyanútlanul megnézni a filmet.

Asdasdasdasaódasdasd.

Na de SPOILER innentől, szóval nem az visel meg, hogy meghal a lánya, mert oké, érted, szar, de amikor azt hiszed, hogy az eleje szar, de legalább majd összejön egy faszival, erre kiderül, hogy nem az eleje, hanem a vége szar, és a végén egyedül fog maradni, mert férje elhagyja, lánya meg meghal, hát komolyan már.

Különben egy csomó kérdést felvet benne, hogy ha ezentúl bárki láthatja a jövőjét, az hogyan befolyásolja a világ folyását, meg innentől bejön az összes szokásos paradoxon is persze. 

SPOILER vége, na de amúgy jó, csak zsepit elő tényleg.

Idén három napig szülinapoltattam magam, utolsó huszon, jövőre már harminc, amivel teljesen ki vagyok békülve, mert amúgy ennél idősebbnek érzem magam. Pénteken program kettecskén, ismét Momentán Rögvest, szakadtunk a röhögéstől, szerintem veszek szüleimnek karácsonyra jegyet, nekik is tetszene. Utána meg vacsora, éjfélre haza, belopakodtam az alvó picinnyhez, és néztem, ahogy alszik (ez egyelőre cuki, csak később lesz creepy!). A momentános előadás szünetében felhívtam anyum, hogy minden jól ment-e, leszúrt, hogy ő olyan fajta nagymama, akire ha rábízzák az unokát, akkor ne telefonáljon rá az anyuka, hogy minden oké-e, azistenitneki.

Szombaton házibulit csaptam, fél napot a konyhában töltöttük, mert túlvállaltuk magunkat sütés terén, délután 4-kor azt éreztem, hogy bárcsak inkább ne lenne buli, eléggé kipurcantam. Úgy hirdettem meg, hogy aki a kicsikét akarja gyömöszölni, az jöjjön 5-re, mert 6-kor lövik neki a pizsit, és hát sorban álltak a barátaim, mindenki meghöntörgette, a gyerek is tök jól bírta, simán elaludt fürdetés után, nem volt túlpörgéspara. Beizzítottam a bébiőrt, rácsuktam az ajtót, lehetett hangoskodni, de mégis tudtam, hogy meghallom, ha para lenne. Az utolsó vendégeket fél 11-kor zavartam haza, legnagyobb sikere a nyers sárgarépának volt sajtos szósszal. Annyira jól sikerült, hogy ilyet rendszeresen fogok szervezni, hiszen egyelőre ez a legegyszerűbb módja annak, hogy férjemmel egyszerre mindketten társasági életet éljünk.

Vasárnap meg szüleimmel ebédeltem, elmentünk egy étterembe, a picinny közben vidáman nézelődött, tényleg nem értem, mivel érdemeltem meg egy ennyire nyugis babát, komolyan beszarás.

Felkelek, vizeletgyűjtő zacsit tapasztok a gyerekre, szoptatok, pelenkacsere, újabb zacsi, mert az előzőt összekakálta. Kávét főzök, telefonomat nyomkodom, járókát szerelünk (tegnap szétesett), elugrom a laborba, leadom a kémcsövet, vissza, reggelizek. Kirakom a kicsikét az erkélyre aludni, megkísérlem kárpittisztítóval kipucolni a kanapét, beszélek anyámmal 40 percet, berakok egy mosást, kipakolom a mosogatógépet, kiporszívózom a kanapét. Észbe kapok, hogy ha ma krumplit akarok kóstoltatni a gyerekkel, akkor azt nem ártana megfőznöm, almát reszelek, krumplit próbálom villával összetörni, aztán inkább szitán átnyomkodni, egy halom szennyes edény, a faszom. Kislány felébred, nézelődik, amíg befejezem a kajáját, két kanál krumpli, szoptatok, pelenkacsere, járóka. Bepakolok a mosogatógépbe, kiszedem a ruhát a mosógépből, rendezkedés közben leverek egy felespoharat, összetörik, cserepeket szedem össze, kislány kiabál, máris álmos lenne, szilánkokat porszívózok, kirakom a gyereket az erkélyre, megint alszik.

És még dél sincsen.

Én próbálom lazán venni ezt az egészet, sokat figyelem a gyereket, hogy jól érzi-e magát, és úgy látom, hogy igen. Boldog, mosolyog, elmélyülten dobol a lábával vagy kaprigál az ujjával, torna közben nevetgél, este gond nélkül elalszik, reggel nyugodtan ébred, általában úgy találok rá, hogy éppen játszik. Ezért is abszurd, hogy mennyire el tud bizonytalanítani az orvos és a védőnő.

Elfogadom, hogy ők a szakemberek, de ők csak havonta egyszer látják, és a mérésekből következtetnek. Tegnap vittem tanácsadásra, és hogy hát nem hízott eleget. Igaz, előtte meg elég sokat, de az elmúlt négy hétben nem eleget. És hogy mennyit és mit eszik. Nem eszik annyit, mint súlya szerint kéne. Hatszor kéne ennie, nem ötször. Erre nézek, hogy hát nem éhes. Amikor éhes, etetem. Sírna, ha éhes lenne, felébredne éjszaka enni. Hát, meg kéne valahogy oldanom, hogy többször egyen. Vagy többet. Adtak egy zacskó tápkiegészítőt, valami rizsliszt alapú cuccot, hogy adjam neki kanállal vagy a tejet turbózzam fel vele, hogy hízzon kicsit. Két hét múlva menjek vissza súlykontrollra.

Ez sokkolt, teljesen magamba zuhantam. Tényleg nem venném észre, hogy éhes? Hogy nem eszik eleget? Racionális embernek tartom magam, és érzem, hogy ez abszurd, de közben meg ???!??

Szóval eljutottam odáig, hogy elviszem a teljesen egészséges és vidám gyerekemet egy másik orvoshoz, hogy megnyugtasson, és megmondja nekem azt, amit igazából már most is tudok.

Vegyes volt az utóbbi időszak, sokat voltam egyedül esténként, amit eleinte utáltam, mert akkor rám marad a fürdetés meg minden, de közben megbarátkoztam vele, mert ilyenkor enyém az egész este, szóval annyira nem rossz. Aztán voltunk sokan egy kupacban, aztán annak is vége lett, lefestettük végre a gyerekágyat, szétszedtük a bölcsőt, elraktuk az utazóágyat, úgyhogy végre normálisan néz ki a lakás.

Ma rászántuk magunkat az ebédlőasztal lekenésére is, szerintem egy éve festettük le, de azóta sem kezeltük le, amitől viszont le kellett takarnunk terítővel, mert különben mindent beivott és meglátszott rajta. Amúgy egy gyönyörű, régi asztal, amit kb egy évig használtunk lecsiszolva, de festetlenül, azóta meg lefestve, de még mindig félkészen. Én tényleg nem tudom, miért veszünk felújítandó cuccokat, katasztrófa, amit művelünk.

Annyi megnézendő film felgyűlt már, hogy kitaláltam, hogy előre megbeszélem a férjemmel, melyik nap tartsunk movie night-ot. Sokszor az történik, hogy lerakjuk a picinnyt, vacsora, beszélgetünk, nyomkodjuk a telefonunkat, punnyadunk, és mire eszünkbe jut, hogy nézhetnénk valamit, addigra késő van. Szóval most előre megbeszéljük, hogy mit nézzünk meg, melyik nap van rá időnk, és akkor a fürdetés után bevágódunk a kanapéra, oszt hadd szóljon. Black Mirror harmadik évadját, meg a Spotlight-ot néztük mostanában.

Aztán a szociális életem is felpörgött, csütörtökön találkoztam azzal a társasággal, akikkel régebben is rendszeresen összejöttünk sörözni, de most augusztus közepe óta nem találkoztunk. Szombaton fellépés volt a Szimplában, ahova nézőként mentem, majd utána ittunk egyet a lányokkal, hétfőn meg halloweeni buliba hívtak el, szóval egy szavam sem lehet semmire.

Azóta, hogy egyszer magától visszaaludt hajnali 3-kor (egy hete), nem kel sem éjszaka, sem hajnalban. 7-8 körül elalszik, késő este még egy kaja (valamikor felébred, de legtöbbször nem), majd alszik 7-8ig. Egy kibaszott csoda ez a gyerek.

Tegnap házibuliban voltam, reggel 7-kor még elég álmos voltam, hallottam, hogy nyenyereg, gondoltam, hogy jól van, majd felkelek, ha kritikussá válik a helyzet, 9-kor ébredtem fel megint, csend van, bemegyek a kicsikéhez, hogy jesszus, mi van vele, hát a lábait nézi. Egészen abszurd módon lelkiismeretfurdalásom lett tőle, mert szegény picinny egyedül sínylődik az ágyában két órán keresztül, csak azért, mert az anyja későig kimaradt előtte. De közben tudom, hogy hülyeség, nyilván problémázott volna, ha megéhezik vagy unja magát. De amúgy most az a legújabb, hogy nem szól, hogy éhes, biztos túl érdekes a világ ahhoz, hogy ilyenekkel töltse az idejét. Aztán mikor rátukmálom, akkor annyira teleeszi magát, hogy a végén olyan arcot vág, mint én egy epic burger után.

A napközbeni alvás meg jelenleg úgy áll, hogy amennyiben az ágyába rakom le, akkor nincs alvás, kínlódás van. De ha belerakom a babakocsiba, akkor fél perc múlva alszik. Én tényleg nem értem, nem ringatom, nem lökögetem. Ráadom a bundazsákot, hasra fektetem, kitolom az erkélyre, otthagyom, és alszik. Nem tudom, mi az, ami ilyen hatással van rá. A bundazsák? A hideg? Vagy hogy ebből tudja, hogy most alvás van? Nem tudom, mit fogok csinálni, amikor kinövi a mózeskosarat, rakok ki neki egy matracot, vagy kifagyasztom a szobáját, lövésem sincs. Haláli.

Na jó, kimondom: sétálás is overrated.

Sokaktól hallom, hogy a kicsi babájukkal minden nap sétálnak egyet, délelőtti séta, délutáni séta. Eskü, próbáltam, de utálom, inkább maradok otthon. Persze majdnem minden nap megyünk valahova: heti kettő torna, egyik este táncra is járok, ebéd a férjemmel vagy barátnőmmel, boltba is kell menni, és ha szép az idő, akkor nem rohanok haza, elporoszkálok én. De teljesen értelmetlennek találom, hogy csak úgy elinduljak, és sétáljak egyet. Inkább kirakom az erkélyre, és amíg alszik, addig én is inkább pihenek, most éppen horgolás közben Marvel filmeket darálok. Ha sétálnék, akkor ennyit sem pihennék.

És tudom, hogy később úgyis mennem kell, és basznom a rezet a játszótéren, de amíg nincsen erre igénye, addig nem szívatom magam.

Szóval le a sétával. Lusta asszony. Minekszültazilyen.