AnnGel blogja

Másfél éves a kicsi malacunk, és minden egyes nappal egyre jobban imádom, pedig eddig is már teljesen oda voltam érte. Lenyűgöző, hogyan ügyesedik és okosodik napról napra, és most már teljesen természetesnek vesszük, hogy megért minket, hogy jöjjön ide, menjen fürdeni, dobja ki a szemétbe, hozza ide a könyvet.

• rendszeresen elfutja a méreg, ilyenkor időnként a saját fejét csapkodja - állítólag életkori sajátosság, vigasztalni kell, és amúgy meg elmúik
• megjelentek az első szavai: apa, alma, banán
• napról napra ügyesedik a duplóval, most már simán összeilleszt két kockát, illetve ráülteti a figurát
• rajtakaptam, amint a földet filctollal firkálja, majd azonnal össze is takarítja egy nedves törlővel
• amikor az érik a szőlőt énekelem neki, akkor a végén a "kukorica derce" résznél a dercét egyedül mondja hozzá
• egyre többet énekel magában
• imád fürdeni, csak mondani kell neki, és rohan is a fürdőszobába
• a gondozók elmondása alapján a bölcsiben elkezdett "rosszalkodni": elveszi mások játékát, de mindezt olyan erővel, határozottsággal és tekintettel teszi, hogy senki nem száll vele szembe. továbbá állítólag sokat hangoskodik, gondolom azért, mert ő a legkisebb, és valahogy érvényesülni próbál. de továbbra is nagyon cuki és kooperatív, mindent megeszik, jókat alszik.
• ma bizonyosodott be számomra, hogy érti az összefüggéseket: talált két ceruzaelemet, ezekkel játszott, majd a szájába vette. rászóltam, hogy ha a szájába veszi, akkor el fogom venni, nem hagyta abba persze, elvettem, mérgelődés, kéri vissza. ismét elmondom, hogy akkor adom vissza, ha nem veszi a szájába. visszaadtam, és nem vette többet a szájába. CSODA.

Nagyon élvezem a kettesben töltött időt, elképesztően édes, bújós, önálló. Hazahozom a bölcsiből, nézi magát a tükörben, grimaszol, hülyéskedik az előszobában. Addig előveszek magamnak egy könyvet. Pár perc után megjelenik odahordja a kanapéra a babáit, látja, hogy olvasok, hoz könyvet ő is, olvas magának, aztán megkér, hogy én olvassak neki. Utánoz, betakarja magát a plédembe, belefúrja magát az ölembe, mellkasomra ül, dúdol, mondókákat dünnyög. Megunja, elmegy a szobájába, filctollakkal tér vissza. Tudja (!), hogy a szobájában lehet csak filcezni, de ezt mondani sem kell neki, csak azért hozza oda nekem, hogy leszedjem a kupakot, utána megy vissza az asztalához. Firkál, időnként megnézem, mi ez a nagy csend, de csak játszik. Olvasok tovább. Megunja, visszajön a nappaliba, megtalálja a duplóit, azt is odahordja a kanapéra. Ha nem sikerül valamit összerakni, odanyújtja, hogy segítsek. Hát, így telnek az unalmas téli délutánjaink.

Ezt a terhességet most nem bírom olyan jól, lehet, hogy azért, mert van már egy gyerekem mellé, akit etetni/öltöztetni/cipelni kell, lehet, hogy az elsőnél a várandósság izgalma elnyomta a tüneteket, nem tudom, de állandóan szédülök, deréktájon sokszor fáj, ilyenek. Persze mindez teljesen normális, eskü, ha rákeresnék arra, hogy kihullott a bal lábam a helyéről, akkor arra is olyan találatokat kapnék, hogy a terhesség 15. hete körül előfordulhat, majd később elmúlik.

Aztán kezd kicsit baszni, hogy a legtöbb ember csak károgni tud, most azon, hogy jaj de nehéz lesz ilyen kis korkülönbséggel, de amikor az elsőt vártam, akkor is ez volt. Jaj, aludjál sokat, mert évekig nem fogsz hahaha*, na majd féléves korában elromlik az alvása hahahaha**, na majd aMIKOR A FOGAI JÖNNEK HAHAHA***, szóval annyit szeretnék kérni, hogy egy kicsit inkább most örüljön velem mindenki.

Legutóbb az egyik kolléganőm mesélte el a nyomorát, hogy ő mennyire szív két gyerekkel, aztán ahogy erről beszélgettünk, szóba hoztam neki kedvenc gyereknevelős könyvemet (Adele Faber - Elaine Mazlish könyvei), hogy miket javasol, milyen példák vannak benne, empátia, büntetés, jutalmazás, testvérféltékenység stb. Őszintén érdekelte, úgyhogy legalább már ezért megérte bejönnöm az irodába.

Múlt héten férjem végig külföldön volt, de egész fájdalommentes volt ez az egy hét egyedül. A reggeli rutinba már belejöttem, össze tudom magam és a gyereket készíteni időre, két délutánra is jutott barátnőzés, anyámék is itt voltak, esténként meg a GLOW-t c. sorozatot néztem. Egyik délutánra (munka után de még bölcsi előtt) bepasszíroztam egy mozit is, megnéztem az új Thort, nagyon tetszett. Külön örülök, hogy sikerült megcsípnem feliratosan. Péntek este pedig céges buli volt, de hát odamentem, ettem, hazajöttem, annyira nem volt izgi.

*pár hetes korában már egyhuzamban aludt 6 órát, aztán hosszú hónapokig is már csak egyszer kelt kb két percre, tiszta luxus, tudom
**nem romlott el
***éppen kisőrlőket növeszt, időnként nyöszörög, ennyi

A közelünkben nyitott pár éve a Technika #1, és azóta el akarok menni valami workshopra, most pedig végre sikerült. Ez egy közösségi barkácsműhely, ahova mehetsz is magadnak barkácsolni, megtanítanak a gépekre meg ilyenek, de ki is nézhetsz workshopokat, ahol konkrétan elkészítesz valamit. Szombaton babaházat készítettünk, 7 óra volt mindennel együtt, pedig a darabok előre le is voltak vágva.

Kellett fúrni, kalapálni, ragasztani, csavarozni, dekopírral vágni, csiszolni egy kicsit és festeni. Jó buli volt, de nem nekem való, ha elfáradok, akkor már nem tudok arra figyelni, hogy pontos és szép legyen minden, hanem legyintek, hogy jól van, jó lesz ez így, csak haladjunk már, másnap meg persze szomorkodva nézem a megfolyt festéket. Maradok a kötés-horgolás vonalnál, azt akkor is lehet csinálni, ha csak 10 percem van, ha megunom, akkor letehetem, de jó volt ezt is kipróbálni.

Erre el is ment a szombati nap, vasárnap meg rokonozni voltunk, ahol a "lesz még egy családtagunk!" bejelentésre senki sem gratulált, ellenben "jól meggondoltátok?" és egyéb "xy-nál is kis korkülönbséggel születtek a gyerek és ezért vagy azért ez szar volt" jellegű sztorik jöttek. Kösz?

De legalább a gyerek imádattal simogatta a kutyát és a cicákat, belezabált a sütőtöklevesembe és megette az összes sült céklát. Előtte még délelőtt persze nagyon durván beverte a száját valahogy, felvágta az ajkait belülről, ömlött a vér a szájából, és meg ilyenkor egy kicsit lefagyok és csak nézek (nem túl hasznos). Fél óra múlva már boldogan zabálta a csirkepörit, úgyhogy jól van, csak én álmodok azóta is vérző gyerekkel.

Napjaimat jól jellemzi, hogy olyan dolgoknak tudok örülni, mint hogy nem kell sorszám meg sorbanállás vizeletleadáshoz, meg hogy milyen kúl már, hogy a tenyésztésnél az is kiderül, hogy mire rezisztens a baktérium, és így nem adnak feleslegesen antibiotikumot, hol tart már a tudomány. Persze sokkal jobban örülnék annak, ha nem lennék állandóan ún. "felfázva", de kis lépések ezek a boldogság felé.

Beütött a hideg, elővettem a télikabátomat, a gyerek overálját, amit két hónapja vettem neki, és belenőtt, de nem nőtte ki (apró örömök). Ezenkívül úgy döntöttem, hogy én nem tudok az a szülő lenni, aki kockára fagy sötétben a játszótéren délutánonként, úgyhogy arra hangolom a gyereket, hogy a tél az egy olyan időszak, amikor hazamegyünk, könyvet olvasunk, rajzolunk, és hát ez van. Kipróbáltam egy délutáni zenés-mondókás foglalkozást, de a bölcsi után nem úgy tűnik, mint aki kívánja a zajt meg a többi gyerek társaságát. Beiratkoztam a helyi könyvtárba, ahol van gyereksarok, esetleg oda eljárunk majd molyolni, a szüleim amúgy meg jönnek heti egyszer, úgyhogy akkor ők a program. Egyelőre úgy látom, hogy bejön neki, ücsörgünk a kanapén, ő a könyveit kommentálja, én meg időnként elbólintok.

Az a szörnyű ebben a horgolósdiban, hogy eléggé lassan haladok vele, viszont állandóan szembejönnek jobbnál jobb ötletek. Belekezdtem egy takaróba, amit a picinny v.02-nek szánok, van egy majdnem kész horgolt bikinis-goás felsőm, amihez elfogyott a fonal és a boltban sem volt már (grrrr), van egy félkész sálam 2 évvel ezelőttről, amit még azért tettem félre, hogy nekilássak kis állatfiguráknak a picinny v.01-nek. Most éppen felsőket horgolok egy barátnőm bizniszébe, az sürgős, mert egy karácsonyi vásárra készül.

Közben megtanultam kötni (!), van egy majdnem kész sapka-sál kombóm (fejen áthúzós sísapkaféle, nem tudom, hogyan magyarázzam), aminek majd a tetején lesznek dínótüskék, viszont hiába mértem többször a gyerek fejéhez, ahogy haladtam vele, egyre szűkebb lett, és nem megy már rá. Szóval azt vissza kell fejtenem és újrakezdenem, közben meg már tök hideg van, én meg elvből nem veszek melegebb sapkát a kislánynak, szóval nem kéne tovább húznom.

És ahogy egyre jobban belemélyedtem a kötésbe, kiderült, hogy kurva jó dolgokat lehet csinálni, hát beszarsz. Teljesen beleszerelmesedtem a double-knitting-nek nevezett technikába, aminek az a lényege, hogy nem csak a színe, hanem a fonákja is jól néz ki a projektnek, csak a minta inverz színekben jelenik meg. Így lehet kifordítható mintás sapkát gyártani vagy csak egyszerű sálat, ami menőn néz ki.

Az a szerencse, hogy ezt lehet esténként sorozatnézés mellett csinálni, és mikor chill a gyerek, akkor mellette is (bár mostanában leginkább az ölemben szeret olvasgatni, és ez ezerszer jobb minden programnál), csak az olvasatlan könyveim szomorkodnak az éjjeliszekrényemen.

Az utóbbi hetekben rettenetesen fáradt voltam, rendszeresen aludtam munka után, de még bölcsi előtt (4 órás munkaidő és homeoffice ftw), amitől persze nem frissülök fel, csak még jobban agyoncsapódom, de elvileg ennek most már talán vége, mert átléptem a második trimeszterbe, amikor is energetizált kismama leszek, és végre el is mondhatom embereknek, hogy csináltunk egy Picinny v02-t (vagy férjem szemszögéből v03-at).

Amúgy baromi sokan tudtak már róla, ez az egyik legnehezebb időszak ezzel a rettenetes fáradtsággal, és utálom titkolni, hogy szarul vagyok. Szóval táncon azzal kezdtem, hogy elmondtam, mert minek hazudozzak hetekig arról, hogy jaj rosszul aludtam, a másik meg az, hogy már most akkora vagyok, mint az elsővel 5 hónapos terhesen, nagyon egyértelmű a helyzet testhezálló cuccban és cicanadrágban.

Szóval ez van most. Ma volt ultrahang, iszik a magzatvízből, csuklik, már ennyi mindent tud, mert egy zseni.

Nagyon mozgalmas hétvégém volt, péntek este elmentünk a Szimplába hamburgerezni a táncoslányokkal, mert a fellépések után kapunk lefogyasztható összeget, ami fedez fejenként egy vacsorát. Mire hazaértem, négy vadonatúj étkezőszéket találtam az asztal körül. Olyan szempontból nem volt meglepetés, hogy ezt kértem, de nem tudtam, hogy megvette (meg mikor?), egész eddig eldugta előlem (de hol??), meg össze is szerelte, el vagyok ájulva.

Szombaton elvittem a kicsikét a közelben egy gyerekprogramra, amit rendkívül élvezett, csak nagyon rövidek vele a délelőttök, mert egy ilyen 10 körül kezdődik, de délben meg már aludna. Este pedig szülinapi összejövetelt rendeztem, jöttek barátok, a picinny mindenkihez odatelepedett egy meseolvasásra, ettünk nyers répát tejfölös mártogatóssal, volt meglepetéstortám, és 9-kor mindenki tapintatosan hazament, mert látszott rajtam, mennyire fáradt vagyok.

Vasárnap pedig megnéztünk a közelben egy termelői piacot, ami egy csomó ideje működik már, de nekünk valahogy kimaradt. Délután meg a szüleim és tesóm jöttek felköszönteni, sütöttem quiche-t, és ők is hazamentek korán, 7 körül.

Befejeztük a Dirk Gently's Holistic Detective Agency-t, tetszett, az elején eléggé wtf de aztán összeáll.

Az oké, hogy én a világ legbájosabb gyerekének találom a lányomat, és imádom, meg hogy a nagyszülők is, meg a barátnőim is aranyosnak találják, de most mi mást mondhatnának, érted. De egymástól függetlenül két bölcsis gondozó is azt mondta nekem, hogy olyan gyereket szeretnének majd egyszer, mint az enyém, és gondolom ha nem gondolnák komolyan, akkor nem mondanák, szóval teljesen el vagyok olvadva és melengeti a szívem, hogy ennyire szeretik ők is ezt a kicsi malacot.

A gyerek elért abba a korba, hogy már önveszélyes, múltkor a székről esett le a földre, természetesen a fejére érkezve, tegnap pedig lezúgott öt lépcsőfokot a bölcsi ajtaján kilépve. Azért ez utóbbin rettenetesen befostam, még mindig lassított felvételként látom, ahogy rászólok, várjon meg a  lépcsőnél, elindulok felé, ő pedig ilyenkor azt hiszi, hogy kergetőzés lesz és nekilódul. Le a lépcsőn, fejjel koppan, majd gurul. Kb fél percig sírt, bújt, aztán újra lépcsőzni akart. És tudom, hogy ettől gyerek a gyerek, attól fejlődik, hogy nem adja fel, de örülnék neki, ha nem mászna fel azonnal oda, ahonnan fél perce esett le.

A héten jött egy új bölcsis gondozó, aki történetesen férfi, és a kislány teljesen odavan érte. Minden nap készülnek képek, és azokon az látszik, hogy állandóan körülötte sertepertél, az ölében ül. Úgyhogy most a férjem is megtudta, milyen az a fájdalom (muhahaha), amikor rájössz, hogy valaki másért is rajong a gyereked, nem csak érted.

Ma meg majdnem bementem dolgozni, tényleg úgy készültem, de későn ébresztettem a picinnyt, meg laborba is be kellett ugranom, aztán 8:53-kor még a villamosra vártam, úgyhogy inkább hazajöttem. Sikertörténet.

Mármint írni. Szóval felgyülemlettek a posztok a fejemben, mert ha otthon vagyok a gyerekkel, akkor nem ülök le a gép elé, este meg már nincsen kedvem. Meg este most úgyis Stranger Thingset kell darálnunk, már csak két rész van hátra, de ma táncon vagyok késő estig, szerdán meg férjem imprón, úgyhogy csütörtök a legközelebbi közös este. Csak el ne szpoilerezze nekem az internet. 

Angliában sokat olvastam, befejeztem A végtelen térségek örök hallgatását, ami nagyon fura és brutális volt, most meg a John dies at the end-et olvasom, ami egy zseniálisan vicces horror, nagyon izgalmas. Mostanában eléggé ellustultam, főleg magyarul olvastam, de ez angolul is pörgősen megy. Persze mióta hazajöttünk, azóta főleg sorozatnézés meg horgolás/kötés megy, behorgolok egy barátnőm bizniszébe, úgyhogy most főleg azzal foglalkozom. A gyerek ilyenkor megnézi, mit csinálok, majd hoz egy könyvet és felül mellém a kanapéra, meg kell zabálni.

Hétvégén tartom a szülinapomat, kerek 30, igazából évek óta idősebbnek érzem magam, úgyhogy mindig meglepődöm, hogy csak ennyi. Szülinapomra stabil székeket kértem a férjemtől, aki amúgy nagyon szeret régi bútorokat felújítani, csak éppen ideje nincsen rá, így nagyon szép, de nagyon instabil tonett székeken ülünk évek óta, amit mostanra már meguntam. Meg azt is kértem tőle, hogy hámozzon és hártyázzon le nekem két egész grapefruitot a szülinapom délelőttjén (csak nekem!), mert nagyon nagyon kívánom, de nagyon macera tiszítani, és mikor végre rászánom magam, akkor persze a felét felajánlom neki.

Addig is előszülinapi ajándékként megleptem magam egy kárpittisztítóval. Világos szövetből van a kanapénk, és az évek során le-leettük, amit megpróbáltam kiszedni, és ki is jött, de minden ilyen kimosás csinált egy pacát, ami halványan látszik. Kétszer is rászántam magam, hogy nekiessek kárpittisztítóval az egésznek, de a pacák csak továbbterjedtek, szerintem egy éve halogatom, hogy hívjak hozzá egy kárpittisztítót, de miért csinálom ezt magammal? Tegnap felhívtam, holnap jön, végezni fog egy óra alatt, én meg halogatom már mióta, de hülye vagyok.