Napjaimat jól jellemzi, hogy olyan dolgoknak tudok örülni, mint hogy nem kell sorszám meg sorbanállás vizeletleadáshoz, meg hogy milyen kúl már, hogy a tenyésztésnél az is kiderül, hogy mire rezisztens a baktérium, és így nem adnak feleslegesen antibiotikumot, hol tart már a tudomány. Persze sokkal jobban örülnék annak, ha nem lennék állandóan ún. "felfázva", de kis lépések ezek a boldogság felé.
Beütött a hideg, elővettem a télikabátomat, a gyerek overálját, amit két hónapja vettem neki, és belenőtt, de nem nőtte ki (apró örömök). Ezenkívül úgy döntöttem, hogy én nem tudok az a szülő lenni, aki kockára fagy sötétben a játszótéren délutánonként, úgyhogy arra hangolom a gyereket, hogy a tél az egy olyan időszak, amikor hazamegyünk, könyvet olvasunk, rajzolunk, és hát ez van. Kipróbáltam egy délutáni zenés-mondókás foglalkozást, de a bölcsi után nem úgy tűnik, mint aki kívánja a zajt meg a többi gyerek társaságát. Beiratkoztam a helyi könyvtárba, ahol van gyereksarok, esetleg oda eljárunk majd molyolni, a szüleim amúgy meg jönnek heti egyszer, úgyhogy akkor ők a program. Egyelőre úgy látom, hogy bejön neki, ücsörgünk a kanapén, ő a könyveit kommentálja, én meg időnként elbólintok.
Ezt mondtátok