AnnGel blogja

Úgy alakult múlt héten, hogy a bölcsiszünet egybeesett férjem egyik céges útjával, és annyira nem öröm egyedül vinni a mindenséget bölcsi nélkül egy hétig. Ránéztem a szabadságaimra, láttam, hogy elég sok napom van, úgyhogy kivettem az egész hetet és úgy döntöttünk, kiutazunk férjemhez angliába együtt tölteni a hétvégét és a rákövetkező hetet. Ez azt jelentette, hogy bár visszafelé együtt jövünk, odafelé egyedül kellett menedzselnem az egész repülősdit meg a picinnyt, és azért ezen picit paráztam. Negyedszerre utaztam vele, úgyhogy tudtam, hogy jól bírja, de azért eddig nem egyedül voltam rá, szóval na.

Az út persze tök sima volt, aludt, úgyhogy meg tudtam enni titokban egy csokit, olvastam a könyvemet, szuper volt. Aztán egy órát kellett állnom az útlevélellenőrzésen egy rámcsatolt gyerekkel, mert a babakocsit persze nem adták vissza a repülőgépnél, hanem majd a többi poggyásszal együtt, kösz a nagy semmit. És persze priority boarding is egy kibaszott parasztvakítás, nem értem, mire jó, minek van, de amint meglátnak a gyerekkel, terelnek, hogy menjek, aztán ugyanúgy felszállásnál a buszon állok a többiekkel, vagy egy szűk lépcsőházban, csak 20 percet az 5 helyett. Szerencsére pont ezeket a necces helyzeteket bírta jól a kicsike, pedig meleg meg zaj meg tömeg.

A hétvégénk nagyon jól telt, férjem hősiesen vezetett a rossz oldalon. Egy napot töltöttünk Brightonban, szikrázóan sütött a nap, ahol felmentünk a British Airways i360 kilátóra, kavicsot szedtünk a tengerparton, kávéztunk a Pavilion Gardensben, miközben a gyerek a madarakat kergette, elmentünk a Sea Life-ba, majd kinéztünk a mólóra is, ahol van egy vidámpark. A picinny tök jól viselte az autózást, eleinte adtam neki daedalont, de aztán a többi napon anélkül is jól volt, szundított. Vasárnap meg Leeds Castle, meg Canterbury, ami egy baromi hangulatos kis város, nagyon szerettem.

Szóval továbbra is jó gyerekkel utazni, ennél több programot nélküle sem csináltunk volna, annyira kellett odafigyelni, hogy váltakozzanak a babakocsis és a sétálós programok, hogy egyikből se legyen elege. Nekem is jó tapasztalat volt, hogy felismerjem, mikor fáradt már, mert egy ekkora gyerek nem azzal mutatja a fáradtságát, hogy lefekszik a földre, hanem úgy, hogy mindenhova szaladgálni akar, felmászni, lemenni, semmi sem jó, kitépi a kezét, ívbe vágja magát. És ilyenkor felvettem a hátamra/bele a babakocsiba, megkapta a cumiját meg a babáját, és csendesen pislogott a következő fél órában.

Némi kihívást jelentett az időeltolódás és az óraátállítás, amitől hirtelen két órával voltunk "odébb", ami nem tűnik soknak, de délután 6 már este 8-nak számított, amikor meg már egyesek aludni szoktak, és persze az nem úgy működik, hogy minél később teszel le egy gyereket, annál tovább alszik, hanem valamilyen megfontolásból minél később alszik el, annál korábban kel. Szerencsére 3-4 nap után átállt.

Ennek ellenére szerencsésebb volt vele most utazni, mint júliusban, amikor a hajózáson voltunk*. Júliusban még nem járt önállóan, de már sokat ácsorgott, nagy volt a mozgásigénye, de nem lehetett vele sétálni, mert főleg mászott még. Most már jó volt, hogy mikor láttuk, hogy megunta, akkor tudott szaladni pár kört, és utána szívesebben is ült vissza a babakocsiba.

Tanulság viszont, hogy hotel nem jó gyerekkel. Barcelonában és Párizsban is önellátóan működtünk, a hajó más volt, mert ott egész nap volt kaja. A szállodánkban nem volt mikró vagy hűtő (nem is várom el, hát szálloda), így viszont nem tudtam semmi olyat venni, amit melegíteni/hűteni kellett volna. A kicsike meg nem akkor éhezik meg, mint amikor a svédasztalos reggeli van, a szobában nem tudok nekiállni kenni neki egy szendvicset, mert nincs mivel és nincs miből, szóval ez eléggé megnehezítette a dolgunkat. Szerencsére ő nem bánta a szendvicsezést, de két nap után már én sem tudtam, mit ehetnék ebédre, mert csak ránéztem a boltban a hűtőpultra és hányingerem lett. Lemehettem volna ebédelni, amikor alszik, de amikor aludt, akkor én is lefeküdtem, mert rettenetesen rosszak voltak az éjszakák. Nem derült ki számomra a 6 éjszaka alatt, hogy kényelmetlen volt-e neki az ágy, vagy mi volt a baj, de néhány éjjel után már odatoltam az én oldalam mellé, hogy csak ki kelljen nyúlnom megsimogatni, megnyugtatni. Azóta hazajöttünk, hang nélkül alussza át az éjszakát reggel 8-ig.

Szóval a hétköznapok nem voltak túl szórakoztatóak, a város 20 perc sétára volt egy négysávos út mentén, sehol nem láttam egy parkot vagy játszóteret, ahol elereszthettem volna, úgyhogy vagy maradtunk a szállodában (és lépcsőztünk, lifteztünk, tévéztünk), vagy bementünk a városba, ami neki nem volt túl jó buli, mert végig ülnie kellett, míg én a könyvek között válogattam. Mindenesetre örülök, hogy mentünk, esténként legalább együtt volt a család, meg a hétvége is szuper volt.

*most nézem, hogy lehet, hogy a nyaralásról végül nem is írtam semmit. Hajózni voltunk, a nagy, úszó szálloda méretűn, jöttek szüleim is, minden nap kikötöttünk valahol, Stockholm, Helsinki, Szentpétervár, Riga, Tallin, szuper volt, mert marha jó úgy utazni, hogy nem is utazol, mert alszol meg vacsorázol meg mozizol, és másnap reggel egy új város vár, de baromi fárasztó is volt, mert velünk volt a nagylány is, és én nem voltam felkészülve két gyerekre 10 napig.

Csak kapkodom a fejem, rengeteget fejlődött a gyerek pár hét alatt. Elképesztően gyorsan okosodnak ebben a korban, újra és újra rácsodálkozom, hogy mennyi mindent ért, hogy mindent utánoz. A teljesség igénye nélkül:

• megtanulta kifújni az orrát
• ha leszed valahonnan valamit, és nem érdekli, akkor visszapakolja a helyére
• mostanra lett kedvenc játéka, egy puha baba, amit mindenhova cipel magával és alváshoz ölelgeti
• ezt a babát eteti, itatja, orrát fújja
• egyértelműen tudtunkra adja, mit és ki olvasson neki, a mondókákat kép alapján megismeri, mutatja, utánozza
• utánozza az állatok hangját, ugat, nyávog, illetve ha megkérdezzük, mit csinál a béka, mikor bekapja a legyet, akkor lelkesen rávágja, hogy HAMM
• van egy kedvenc dala, amiben a manócska kalapál, ilyenkor rámnéz, és kérdő hangsúllyal mondja, hogy kaaa?
• felismerhetőek már az első szavai, ami leginkább a gyere! gyere!
• egyre erősebb akarata van, úgyhogy időnként már mérgében lefekszik a földre bosszankodni; úgy általában eléggé indulatos, játék közben ha nem sikerül valami, akkor azt a játékot mérgelődve eldobja

Nyugisan telt a hosszúhétvége, valahogy a gyerek is ráérzett, sokat aludt és sokáig. Szombaton fél 10-ig asszem, nagyon durva, 9-kor kipattant a szemem, és azon tanakodtam, hogy be kéne néznem hozzá, hogy minden oké-e. Az idő pocsék volt, állandóan esett, ennek ellenére nagyon szociálisak voltunk, pénteken és szombaton is vendégeink voltak, vasárnap én mentem el barátnőzéssel egybekötött horgolás/kötésre (I didn't choose the tough life), hétfőn meg anyósomék ugrottak be unokázni egy kicsit.

Most persze üvöltve tűz a nap, kellemesen melenget itt az íróasztalomnál.

Tegnap rettenetesen éreztem magam, bébiszitterre bíztam a picinnyt, és hát milyen anya az ilyen. Férjem az új munkájával elég sokat utazik, és ha nem járok el táncra valahányszor ő nincs itt, akkor tavasszal nem fogok tudni fellépni, és akkor meg teljesen felesleges járnom a maradék órákra. Persze tudta a kislány, hogy mi lesz, mindent megért, úgyhogy egész délután az ölemben ült meg bújt. Most amúgy is van egy új szokása, fog egy könyvet, odaadja, majd elkezd farolni a kis valagával, ezzel jelezve, hogy beleülne az öledbe. Haláli. Persze sírt, mikor elmentem, meg duzzogva fürdött utána, de aztán probléma nélkül elaludt. Ma reggel felháborodott kiabálással keltett, meg bújt és követett mindenhova, de amint megérkeztünk a bölcsibe, alig lehetett átöltöztetni, annyira menni akart befelé.

És persze ilyenkor jön az, hogy nekem semmi sem jó. Ha szarul érezte volna magát tegnap, vagy ha utálná a bölcsit, akkor pocsékul érezném magam. De látszik, hogy imádja a gondozóit, szeret ott lenni, ilyenkor meg meg vagyok sértődve, hogy mi az, hogy mást is szeret rajtam kívül? Hogy nyújta a kezét felé, hogy odaszalad hozzá?? Fel vagyok háborodva.

Egyelőre elég nagy kihívást jelent 9-re beérni a munkahelyemre, folyamatosa elkések 10 perceket, Ami persze nem érdekel senkit sem, csak kellemetlen, ha 9-től már megbeszélésem lenne. Egyszerűen nem érzem, mikor hol kéne tartanom, mindig azt hiszem, hogy időben vagyok, erre nem. 8-kor már felöltöztem, megreggeliztem, mégis 8:20 van, mire összekergetem a gyereket, felöltöztetem és beleszuszakolom a babakocsiba.

Egyik nap aztán végre időben elindultam, erre a villamos nem jött, úgyhogy inkább hazamentem otthonról dolgozni.

Most ezzel a munkával nem tudom, mi lesz, úgy nézett ki, hogy csinálunk egy projektet, ezért jöttem vissza, erre kiderült, hogy óriási csúszásban van, és mikor jeleztem, hogy ez így nem realisztikus, akkor senkit sem érdekelt (de akkor miért hívtatok vissza, ha nem érdekel, mit mondok?), aztán most mégis csúszik, de így meg nincs mit csinálnom. Hát jó, elvagyok én homeofficeban, de amúgy én szeretek dolgozni, meg ez a munka izgalmas, jó lenne az agyamat tornáztatni, csak most éppen nincs mivel.

Nehéz meghatározni, hogy mikor mit tanult meg a gyerek, hiszen ez egy folyamat, sokszor fel sem tűnik, mennyivel többet tud és ért, mint pl két hónapja. Szóval csak most tűnt fel, pedig szerintem hetek óta érti, hogy:

• hol a köldöke, orra, szeme, szája, füle
• dobjon ki valamit a szemétbe
• ha arra kérem, hogy keresse meg valamelyik játékát, könyvét, cumiját

A másik, ami nagyon érdekes, hogy nem gondoltam volna, hogy érti a webkamerás beszélgetéseket.  Anyummal időnként így beszélünk, és kommunikál, puszit dob, odatartja a fejét puszira, és ha anyum kér valamit (labdát, babát stb), akkor azt odahozza, és mutatja neki. Ez engem tökre lenyűgöz, nemrég még egy kis béka volt, most meg már egy zseni.

Aztán szombat este megérkezett a férjem, vasárnap délután kivitte a gyereket a nagyszülőkhöz, én pedig hajat festettem, aludtam egy kicsit, elmentem egyedül moziba megnézni a Blade Runner 2049-et, aludtam egész éjszaka, ma pedig dolgoztam, hazajöttem, megnéztem két rész Doctor Who-t, és közben egész nap sóhajtozva néztem a képeket, amiket a férjem küldött a gyerekről. Alig vártam, hogy ismét itt legyen, anyának lenni tényleg egy komoly agymosás.

Minden elismerésem az egyedülálló anyáknak, tényleg nem tudom, hogyan lehet ezt hosszabb távon bírni. Férjem kedden hajnalban elutazott és ma (szombaton) késő este jön haza. Még utazása előtt lebetegedett a gyerek, köhögés, orrfolyás, úgyhogy egész héten nem ment bölcsibe. Egész héten folyamatosan itthon voltam vele, délelőtt dolgoztam, délutánonként nem nagyon mertem vele sehova menni, mert tényleg folyamatosan ömlött a taknya és mindenhova azonnal odakente. Kedden kihagytam a táncot, mert nem tudtam szerválni neki bébiszittert, de nem is baj, mert kedden már én is beteg voltam. Én végül nagyjából meg is gyógyultam 3 nap alatt, csak egy kicsi torkfájás itt, egy kicsi orrfújás ott, de nem volt vészes, de ehhez az kellett, hogy tényleg folyamatosan aludtam, amikor csak lehetett.

Szerencsére nem voltam végig tökegyedül, szerdán Vid jött át, csütörtökön anyémák voltak itt, péntek este is átjött egy barátnőm. De ez nem változtatott azon, hogy egyetlen percet sem töltöttem egyedül, folyamatosan egy betegen taknyozó gyerekkel voltam. És persze nem vagyok vele türelmes, és ő sem az, meg nyűgös, én meg ideges, és ilyenkor nem vagyok jó szülő. Mára eljutottam oda, hogy át sem öltöztem pizsamából, csak hevertem a kanapén, időnként elbóbiskoltam, a gyerek megszétszedte a lakást. Pedig szépen sütött a nap, és eszembe jutott, hogy elmehetnénk boltba, meg sétálni, játszótérre, aztán főzhetnék valamit, de annyit sem tudtam megtenni, hogy lecseréljem a nadrágomat.

Közben meg lelkiismeretfurdalásom is van, mert a helyzet lehetne sokkal rosszabb, a gyerek sokkal betegebb, lehetne egész éjjel ébren, én meg itt picsogok, de tényleg befordultam a hét végére. És még mennyit fog a férjem utazni, mennyit lesz még a gyerek beteg.

• néha már átalussza az éjszakát
• magára aggatja a ruháit és a tükörben nézi magát (nem tőlem látta)
• kis játéktáskáját az alkarjára akasztva mászkál (pláne nem tőlem látta)
• ha köhög, szája elé teszi a kezét (???)
• egyszer már teljesen gyalog hazajött velem a bölcsiből

Elképesztő, mennyit javít az életminőségemen az, hogy a gyerek mehet bölcsibe. Nyugiban dolgozom, kozmetikushoz megyek, tapperálok a boltban, tiszta luxus. Kedden úgy éreztem magam, mintha az elmúlt két napot egy wellnesshétvégén töltöttem volna, annyira pihentető volt. Ne értsétek félre, a kislány nagyon kedves, bájos, vidám, de teljesen más úgy végezni a leghétköznapibb dolgokat is, hogy tényleg csak arra koncentrálok. Csütörtökön például fogorvoshoz mentem, az kevésbé nyaralásélmény, de azt is el kell intézni.

Szerdán ideszerveztem magamhoz a szokásos volt-kollégás találkozót, nagyon rendesek voltak a vendégek, mindenki jóllakva jött, evett pár pogácsát, megitta dobozból a sört, amit hozott magával, 11 előtt 5 perccel szóltam, hogy záróra, és hazament mindenki. Tegnap este pedig a férjemmel randevúztam, korai vacsora, Momentán előadás. Mára pedig nincsen semmi, minden tökéletes.

Kicsit agyvérzést kaptam. Most próbálom magam meggyőzni arról, hogy a bölcsőde egy illúzió, nem is létezik, és én igazából úgy dolgozom, hogy itthon van velem a gyerek. Nagyon durván beszopott valami vírust, csordogáló orral még eljárogatott, aztán múlt hétfőn már elvittem orvoshoz, mert köhögött, egész héten maradt vele, sőt, hétfőn is, aztán hétfőn elvittem dokihoz, jól volt, kedden bevittem beölcsibe, és fél 3-kor hívtak hogy lázas. Tényleg csak arra tudok gondolni, hogy hétfőn a dokinál elkapott valamit, mert amúgy ha máshol nem voltunk, akkor mitől lázasodik be másnapra? Úgyhogy kedden bementem dolgozni, jól éreztem magam, kimozdultam, emberekkel kávéztam, azóta meg itthon vagyok, a gyerek egyre szarabbul, magas láz, bágyadt, rossz a kedve. Ma délután fél 1-ig aludt, mármint reggeltől, de úgy, hogy egész éjszaka is aludt, elvittem orvoshoz megint, majd megint letettem aludni. Úgy sajnálom, amúgy nagyon jól bírja.

Ja, és a doki szerint jövő héten csütörtökön vigyem legközelebb bölcsibe. Mondom, hogy agyvérzés, az egy hét múlva van csak.

Közben persze jött a hír, hogy férjem az új munkahelyén meg októbertől utazni fog, valamikor két hetet egyhuzamban hétvégével együtt. Földhözbasz a boldogság.

Ezt leszámítva minden jó. Jönnek nemsokára ellenőrzésre hozzám, hogy megnézzék, milyen körülmények között dolgozom otthomról, mert ha nem megfelelőek, akkor nem engedélyezik a homeoffice-t. Van az ellenőrzőlistán egy olyan pont, hogy a munkaállomás elzárható-e vendégek, háziállatok, gyerekek elől, én meg elkedtem fosni, hogy hát nem, mert a nappalinak nincsen ajtaja, most tényleg be kéne vonulnom az egyik hálóba dolgozni? Fejben átrendeztem a lakást is. Ezen görcsöltem egy napig, aztán beszéltem az ellenőrrel, és kiderült, hogy ja az nem azt jelenti, hanem csak annyit, hogy a laptopot el tudom-e zárni munkaidőn kívül.

Másik érdekes része mostanában egyhangú életemnek, hogy miután dolgozom, meg beteg gyereket ápolok, kipróbáltam az ebédrendelést, mármint amikor előre leadod, mit kérsz. És zseniálisan jó kaják vannak. Hat éve rendeltem utoljára ilyen módon ebédet magamnak, és akkor is a váci IBMhez (szóval korlátozott volt a választék), és eszembe sem jutott, hogy ez közben fejlődött. Amúgy nagyon jó ebédlőhelyek vannak a környéken, de 11-kor nyitnak, akkor meg már a gyereket ebédeltetem és teszem le aludni, szóval az túl késő.

Természetesen nem fért ki két gombolyagból a felső, amit csinálok, és nem elég, hogy vennem kell még hozzá fonalat, de az a szín most nem is elérhető. Soha nem lesz készen.