AnnGel blogja

Az erős évkezdésből azt ki is hagytam, hogy kiöntött a mosógép, de aztán meg tudtam szerelni, amire büszke vagyok. Ma meg majdnem bementem munkába, de a kicsike inkább felüvöltött hajnalban, nehezen aludtam vissza, utána meg elaludtam 8-ig, és bár nincsenek nagy távolságok, azért 8-kor már a kicskét kell öltöztetnem ahhoz, hogy a bölcsi után 9-re beérjek. Szóval maradtam itthon, milyen jó, hogy megtehetem.

Aztán itt van nálunk a Nagylány is, egész téli szünetben velünk volt, és hát ez a két csaj imádja egymást, könnyű így az élet. Egyik nap még két ünnep között elmentem egyedül bevásárolni, férjem otthon maradt a két gyerekkel, kérdeztem, hogy mi volt, erre végigmutat magán, hogy megborotválkozott, lezuhanyzott, megmosta a haját, és mindezt nyugiban. Ma délután is csak annyi dolgom volt, hogy gyümölcsöt daraboljak majd a kanapén heverésszek, ezek meg hangos röhögések közepette szétszedték a lakást. Jaj de remélem, hogy a kicsi fiúval is majd ilyen jól kijönnek mindketten.

Elkezdtem nézni a black mirror 4. évadát és eddig nagyon utálom, nagyon kiábrándító. És az X-akták is elkezdődött, ki győzi ezt?

Bámulatos sebességgel fejlődik a kislány (aki lassan nagylánnyá avanzsál), folyamatosan jegyzetelek a hónap folyamán, és december elején még csak mondogatta az apa, anya, mama, papa szavakat, de akkor még rosszul mutatta hozzá az embereket. A hónap végére viszont már meg tudta nevezni, ki kicsoda, ezen kívül kb naponta van egy új szava, héja (mint a mandarin héja), póló (??), ez mi?, szia.

Ezen kívül:

• magában mondókázik
• énekel
• evés után kezét a hajába keni
• cipőjét, sapkát, sálat önállóan próbálja felvenni
• rendszeresen lenyúlja a könyvemből a könyvjelzőt és telefonálást imitál: simogatja, nyomkodja a "kijelzőt", majd dumálni kezd erőltetett nevetésekkel kísérve
• a jógapárnámon ácsorog, azon egyensúlyozik
• amint hazaérünk, zenét követel
• kapott egy óriási plüsskutyát karácsonyra, amit azóta is vinnünk kell mindenhova
• imádja, ha rajzolunk neki és a pont pont vesszőcskét mondókázzuk közben, mikor ezt szeretné játszani, akkor a kezembe ad egy filcet és azt mondja, "pon?"
• van egy kifejezése, amit nem tudtunk megfejteni, "e dójo"-nak hangzik, úgyhogy ráfogtuk, hogy azt mondja, hogy "egy dolog", aminek semmi értelme, de legalább röhögünk rajta

Erősen kezd 2018, például meghalt a robotporszívónk és kijött a herpeszem is. Viszont! Találtam egy olyan terhesjógát, ami nincsen messze, pont munka után de még bölcsi előtt van, heti kétszer, és nem szarral gurigázik a csaj, nagyon átmozgat, nyújt, erősít, meg fogok halni az izomláztól.

Kijött a Black Mirror, elindult a Broen, közben a Dirk Gently's második évadját sem kezdtük el, mennyi dolog van basszus.

A fenti listából kiemelkeőden jó volt nyilván A szolgálólány meséje, Amerikai istenek (újraolvasás), Odakint sötétebb (bár a vége nem jó, de az első fele meg zseniális), Stoner, de nagyon szerettem az Akváriumot is, és hát persze John dies at the end, fröcsögő vér, leszakadt végtagok, mégis rendkívül vicces.

Az alábbiakat hagytam félbe: Véres arany, Terápiás hazugságok.

Jelenleg olvasom: Homo Deus és This book is full of spiders.

Non-fiction: a Happy egy baromi fontos könyv, nem könnyű, hónapokon át olvasgattam, de tényleg sokat segít abban, hogy megértsük, mitől érezhetjük jól magunkat. A gyereknevelős könyvek meg annyira betaláltak, hogy azóta mindenkire ezt tukmálom, biztos tök idegesítő. Alig várom, hogy végre egy közelebbi barátom gyereket várjon, mert akkor csinálhatok egy ajándékcsomagot néhány horgolt jószággal, a Nem harap a spenót c könyvvel és a Beszélj úgy-gyal. Ja és egy hordozókendővel. Basszus, tényleg idegesítő lehetek.

Ha már itt tartunk, akkor amiket 2017-ben láttam és tetszettek:
The big short, Ernelláék Farkaséknál, Testről és lélekről, La La Land, T2 Trainspotting, Blade Runner 2049

Sorozatokról meg nem tudom, hogy melyiket mikor láttam, mert azt nem tartja számon a myepisodes, de asszem:
Big little lies, Dirk Gently's holistic detective agency, rákattantam a Doctor Who-ra, tetszett a Master of None, Mindhunter, Sense8, Stranger Things, Taboo, Terápia, The Get Down, The Night Manager, Westworld, ja és persze új Twin Peaks.

Amúgy szuper év volt, négyszer utaztunk idén, Barcelona, Párizs, vidéki Anglia + egy hajóút, ami több országot is érintett. Örülök, hogy bele mertünk vágni, a kislány az első útján még csak 8 hónapos volt, de minden simán ment és mindenki élvezte. Ezen kívül volt több belfüldi utunk is, strandolás, fesztivál, tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy utazzon a gyerekével.

Erős volt a kontent kézműveskedés terén is, idén befejeztem egy virágos takarót a kislánynak, csináltam 22 polipot, néhány sapkát és cipőt, pár goás/fesztiválozós női felsőt, megtanultam kötni, és elkezdtem egy baglyos takarót a fiamnak.

Ja, mert hogy pár napja derült ki, hogy FIAM lesz. Beszarás.

Legalább ennyire erős 2018-at kívánok magunknak.

Kicsit meg vagyok halva, nem értem, mi történik, órák óta pakolok pakolok pakolok és még mindig kupi van. Van egy kupac hajtogatnivaló ruha is, játékok random helyeken, kiskanalak mindenhol (új kedvenc játéka), szennyeskosár a nappali közepén (szeret beleülni), egy fél csizma az étkezőben, én meg csak erőtlenül ülök a székben. Jaj, csináljam már meg a dolgom.

[Persze aztán félbehagytam a posztot, megcsináltam mindent, néztünk néhány Terápiát, belealudtam és most másnap van.]

Közben rendkívül izgalmas ez az időszak, most kezdődik igazán a gyereknevelés. Fejlődik már a kislány akarata, elképzelései és ötletei vannak, és elképesztően érdekes látni, hogy az empátia és a következetes nevelés tényleg de tényleg működik. Mindenkinek lelkendezek a "Beszélj úgy..." könyvről, ez az én perwoll mosószerem, mindenkire tukmálom, az egyik ismerősöm rámírt, hogy kipróbálta a lányán aznap, amikor beszéltünk erről, és működött. Nyilván nem engedelmes kisrobot egy gyerek sem, nem is akarjuk, hogy az legyen, és teljesen normális, hogy időnként frusztrálódik, felbosszantja magát, de lehet neki segíteni abban, hogy ezen túllendüljön, feldolgozza. És baromi jó látni, hogy tényleg működik az együttérzés, a megerősítés.

Tegnap a babakocsiban mutogatta, hogy "kekszet" kér (kukoricapufi-szerű rágcsa), nálam meg csak egy kifli volt, amin rendkívül ki volt bukva. Már láttam lelki szemeim előtt, hogy a következő 10 percben egy ordító gyereket fogok szaladni hazáig, aztán mondtam neki, hogy látom, kekszet szeretnél enni. Nagyon szereted a kekszet. Milyen bosszantó, hogy csak kifli van! Ki vagy bukva látom, ennél kekszet, erre csak a kifli van, milyen dolog már, hát jó mérges lettél látom. Rám nézett, mérgelődött egy kicsit, elkérte a babáját, és azt ölelgette duzzogva hazáig. Mérges volt, de ez rendben van, nem az a dolgom, hogy a gyerek örökké boldog és elégedett legyen (akkor cumival a szájában ülne a TV előtt, és kekszet enne ebédre), hanem hogy segítsek neki, hogy feldogozza ezeket az érzelmeket.

Másik hatalmas sikerélményem a mobiltelefonnal kapcsolatos. Ezt nem tudatosan csináltam, egyszerűen kerülni akartam a balhét, de közben egy cikket is nagyon el akartam olvasni (mindekszülazilyen). A gyerek egyedül játszott, elővettem a telefonom, elkezdtem olvasni, odaszaladt hozzám, venné ki a kezemből. Fogtam a telefont, és elraktam egy magas polcra, kommentáltam, hogy jól van, el is raktam. Nyilván mérges volt, nyújtogatta a kezét, gyere, keressünk egy másik játékot. Kerestünk, játszottunk, pár perc múlva megint egyedül pakolászott, elővettem a telefont megint, megint odajött, és én megint félre, jól van, elteszem. És ezt végtelenszer. Először csak annyi történt, hogy ha elraktam a telefont, akkor már nem balhézott. Aztán már magától visszatért a játékához. Most ott tartunk, hogy egy pár percig "tolerálja" a kezemben a telefont, pont meg tudok írni egy rövid üzenetet, vagy ilyesmi. Aztán jön, és én elrakom, ő meg visszamegy játszani, vagy hoz egy könyvet. Amit nem lehet csinálni: odaadni a telefont, vagy lábadnál üvöltő gyerekkel még gyorsan megírni egy üzenetet. Ha jön, el kell rakni, slusszpassz. Ugyanez volt a módszer a horgolótűvel, hogy el akarta venni, akkor eltettem, visszament játszani, elővettem, megint jött, hogy elvegye, eltettem. Most már nagyon ritka, hogy el akarná venni, tudja, hogy nem kapja meg.

Szóval eddig siker, de sok kitartást magamnak a következő évekre.

Kíváncsian várom, mit tartogat nekem még a nap. Éjjel többször is felébredtem múlni nem akaró köhögésemre, aztán reggel az udvarról fordultunk vissza a gyerek babájáért (nem ő vette észre, de tudtam, hogy bölcsiben hiányolná), elmentem bevásárolni, ahol leesett a vérnyomásom, és guggolva próbáltam túlélni, fájóan sok pénzt fizettem patikában némi canestenért (mert ilyesminek is elő kell jönnie időnként ugye), a DMben lerabolták a tápszereket, úgyhogy el kell érte néznem egy másik boltba még a nap folyamán, a táskámban mindeközben a máj leve kifolyt, és eláztatta a lisztnek a papírcsomagolását.

De legalább megkaptuk a gyerek bölcsis fotózásának képeit, azóta is szakadunk a röhögéstől, mert mindegyiken gyanakodó WTF fejjel néz, semmi mosoly, semmi kedvesség, csak merry fckn christmas.

Ma már szabin vagyok, csinálok májpástétomot, becsomagolom az ajándékokat, és akkor meg is vagyok mindennel.

Legalábbis asszem, szegény magzat már most el van hanyagolva. Az elsőszülöttnél még követtem, hogy most mekkora, mit tud már, hányadik hét, most meg örülök, ha tudom, mikor kell legközelebb dokihoz mennem, meg mindig gondolkodnom kell, ha megkérdezik, hányadik hónapban járok.

Pár napja kezdtem el határozottan érezni, hogy mocorog, eddig is éreztem valamit, de most lettem benne biztos. Szóval esténként már megy a parti ott is, bennem meg egyre inkább kezd körvonalazódni, hogy itt tényleg lesz még egy gyerek, méghozzá egy pici baba, hát milyen cukiság lesz, milyen pici lesz, és mennyire nem fogom érteni, hogy mit akar.

Szóval ez az egyetlen aggodalmam itt a második baba körül. Egy csomó mindenben még rutinom van, még megvannak a textilpelenkák, kiskádat használunk még a kislánnyal, még ő is pelenkás, használ cumisüveget, szóval nem lesz sokkoló, hogy jaj, megint pelenkák. A férjemnek amúgy most esett le, hogy basszus, nem lesz még szobatiszta a nagy, mire megszületik a kicsi, egész hétvégénk azzal fog telni, hogy valakit pelenkázunk. Hát igen.

Viszont eszembe jutott, hogy egy újszülött nem kommunikál, csak sír/nem sír, és a kislány meg hiába csak másfél éves, már hónapok óta ért mindent és tudtunkra hoz mindent, jelel, beszél, és ha kiakad, akkor tudom, hogy miért, és ehhez hozzá lehet szokni. És erre most itt lesz egy nagyon pici, akit majd megint nézegetni fogok sírás közben, hogy vajon mi a baj, fáj valami, zavarja valami, fáradt, éhes? Jaj nekem.

Jesszus, de elszaladtak itt a hetek, volt fellépés a Szimplában, látogattak minket nagyszülők, barátok, volt késő esti társasozás, de rengeteg punnyadás is, mert ez a csodapicinny nagyon jól asszisztál a csendes vasárnap délelőttökhöz. Mondtam is a férjemnek, hogy azért remélem érzi, mekkora mákunk van, hogy a gyereknek az jelenti a non plusz ultra játékot, hogy a kanapén fekvő szüleinek a lábára ráadja majd leveszi majd ráadja a papucsot. Majd leveszi. Lusta dögök.

Aztán kicsit betegek is voltunk, vagyunk, hétfőn írtak, hogy a gyerek nagyon köhög, ezért nem tud aludni, el is robogtam érte, mert 2-kor még van esélyem arra, hogy otthon beleszuszakoljam az ágyába, de ha 4-kor hozom el, akkor már tuti nem és akkor halál lesz. És 37.0 °C "hőemelkedése" volt, de magamról tudom, hogy én 37.2-nél már hallucinálok és haldoklom, és értem, hogy nem kell még csillapítani, de hát szarul vagyok, és gondolom a gyerek is, mert nem aludt, aztán adtam neki fél adag lázcsillapítót, és aludt. Milyen jó, hogy elrohantam érte a bölcsibe, hát igen, ez az anyai ösztön évek meg a rutin.

Szóval a héten otthon voltam, de teljesen bírható volt, anyámék is voltak másfél napot, dolgozni is tudtam kicsit, ilyenkor többet is alszik a szokásosnál. Napokig köhögött éjjel, én meg hallgattam és nem tudtam visszaaludni, de legalább 9-ig aludt ezeken a napokon, ami durva, mert 8-kor már ágyban van esténként. A náthát persze elkapta férjem és aztán én is, de legalább lázasak nem vagyunk, meg semmi hányósfosós szarság.

Haladok a horgolt takaróval, olvasom a This book is full of spiders-t David Wong-tól, és jobb, mint az első kötet, pedig az is nagyon tetszett. Tegnap felraktuk a karácsonyi dekort, mikor szaladt el így ez az év?

Karácsonyi zene szól a spotify-ról, égnek a ledes mécsesek, a gyerek meg a férjem duploznak a kanapén, én pedig a kedvenc plédembe burkolózva szunyókálok mellettük.

Hétvégén végre elmentünk randizni, szeptember végén voltunk utoljára kettesben valamerre, ennyit arról, hogy majd havonta kétszer lelépünk valamerre. Persze sűrű volt az elmúlt két hónap, férjem sokat utazott, aztán voltunk mi is kinn Angliában, aztán szülinapomat is szerveztük, szóval mindig volt valami. Meglepett, hogy milyen régen voltunk utoljára közös programon, fel sem tűnt. Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy hónapokig ki sem mozdultunk úrstn, mentünk vendégségbe, jöttek át barátaink többször, én is léptem le mozizni, meg esténként 8 után már kettesben vagyunk, szóval van itt közös idő. Na de most végre elmentünk vacsorázni, aztán Trafóba újcirkuszt nézni.

Fellépésileg sűrűsödött a program, múlt vasárnap is volt a Darshanban, most szombaton pedig lesz a Szimplában. Nem tudom, meddig fogok járni, most valahogy kevésbé érzem magamban az erőt, mint első terhességnél, de közben az is bennem van, hogy nem akarok ebből kimaradni, meg tudom, hogy hiányozna.

Jövő hét meg egészen halál lesz, minden este van valami programom vagy nekem vagy férjemnek, külön töltjük az estéket, hát még jó, hogy együtt élünk.

És lassan befejezem a lányomnak szánt sapka-sál kombót (fejen áthúzós símaszkhoz hasonló szabása van), egyelőre valahányszár rápróbáltam a méret miatt, mindig sikítva tépte le magáról, ennyit erről.