A közelünkben nyitott pár éve a Technika #1, és azóta el akarok menni valami workshopra, most pedig végre sikerült. Ez egy közösségi barkácsműhely, ahova mehetsz is magadnak barkácsolni, megtanítanak a gépekre meg ilyenek, de ki is nézhetsz workshopokat, ahol konkrétan elkészítesz valamit. Szombaton babaházat készítettünk, 7 óra volt mindennel együtt, pedig a darabok előre le is voltak vágva.
Kellett fúrni, kalapálni, ragasztani, csavarozni, dekopírral vágni, csiszolni egy kicsit és festeni. Jó buli volt, de nem nekem való, ha elfáradok, akkor már nem tudok arra figyelni, hogy pontos és szép legyen minden, hanem legyintek, hogy jól van, jó lesz ez így, csak haladjunk már, másnap meg persze szomorkodva nézem a megfolyt festéket. Maradok a kötés-horgolás vonalnál, azt akkor is lehet csinálni, ha csak 10 percem van, ha megunom, akkor letehetem, de jó volt ezt is kipróbálni.
Erre el is ment a szombati nap, vasárnap meg rokonozni voltunk, ahol a "lesz még egy családtagunk!" bejelentésre senki sem gratulált, ellenben "jól meggondoltátok?" és egyéb "xy-nál is kis korkülönbséggel születtek a gyerek és ezért vagy azért ez szar volt" jellegű sztorik jöttek. Kösz?
De legalább a gyerek imádattal simogatta a kutyát és a cicákat, belezabált a sütőtöklevesembe és megette az összes sült céklát. Előtte még délelőtt persze nagyon durván beverte a száját valahogy, felvágta az ajkait belülről, ömlött a vér a szájából, és meg ilyenkor egy kicsit lefagyok és csak nézek (nem túl hasznos). Fél óra múlva már boldogan zabálta a csirkepörit, úgyhogy jól van, csak én álmodok azóta is vérző gyerekkel.
Ezt mondtátok