Hogy bírják azok, akik állandóan két kicsi gyerekkel vannak otthon? Pedig nagyon lájtos napunk volt, a gyerekek egyszerre aludtak délután (így én is), de hát szétszakadok, a nagylány állandóan akar valamit, a fiúbaba meg folyamatosan lázas, valaki mindig be van kakálva, valakit mindig át kell öltöztetni, mert kikakált, pisált, vagy csak leitta magát. Valaki mindig éhes éppen, jaj.
Mindegy, holnap jön anyám, ő a felmentősereg.
Pont pár napja mondtam magamnak, hogy időnként meg kell állni, és észrevenni, értékelni azt, amit olyan természetesnek veszünk. Például, hogy mióta nem betegedtek meg a gyerekek. Úgyhogy ennek örömére ma lerobbant mindkét gyerek, úgyis másfél hónapja már, hogy nem volt senkinek semmi baja. Szóval a jövő hetem nagyjából kuka torna és tanulás szempontjából. Még jó, hogy a bölcsis farsangi jelmezbe 0 energiát fektettem.
A héten elkezdtem nagyon tudatosan megtervezni a napjaimat, mit csinálok délelőtt, délután, este fektetés után. Sikerült tartanom a négy tornát, illetve minden nap foglalkoztam pythonnal kicsit. Haladás. Ezzel párhuzamosan kb nullára csökkent az olvasással töltött percek száma, illetve jóval kevesebb sorozatot néztem, de ez nem meglepő, az idő véges. Egyre jobban fontolgatom, hogy ismét megpróbálkozzam a hangoskönyvvel, mert 1) könyv 2) lehet közben kötni/horgolni. De mikor? Na mindegy.
Mozgalmas volt a hét, megnéztük az Ithakát a Katonában, szombaton pedig esküvőn, aztán lakásavatón voltam, fiam az apjával otthon bondingolt közben, lányom a nagyszülőknél töltötte a hétvégét.
Este fél 10, lányom fél órája elaludt, fiúbaba meg még fejen pörög, jaj.
Jaj, de felszívódtam.
Voltak jó napok, aztán rosszak, aztán most megint jók. Amikor felkúrja az agyam a kicsibaba (mert háromnegyes órás altatás után sem alszik még, közben menni kéne a nagyért a bölcsibe), ettől türelmetlen leszek, és mogorva vagyok a naggyal is.
Aztán volt kb két hét, amikor a nagylány semmivel, de tényleg semmivel nem játszott. Se velem, se egyedül. Mászkált, nyíkódott, engem nyúzott, hogy nézzünk mesét/saját magáról régi videókat, a telefonomat akarta nyomkodni. Ilyenkor fetreng a földön, a kanapén, az ágyban. Hívtam, hogy olvasok neki, hogy építsünk valamit, hogy rajzoljunk, de semmi, attention spanje egy aranyhalé.
Ezen felszívtam magam, és még több játékát elpakoltam. Meg persze rendeltem két másik játékot neten, hátha azokkal ellesz, ellentmondás lvl végtelen.
Aztán azóta visszatalált magához, sokat játszik, de leginkább azt, hogy felveszi a gumicsizmáját, elköszön, hogy boltba megy, majd visszajön, hogy hozott nekem tortát, és nyújtja a tenyerét, hogy ott a torta. Érted, képzeletbeli dolgokkal játszunk, tényleg semmi értelme bármit is venni.
Közben persze megjöttek a megrendelt cuccok, egyelőre elpakoltam őket, majd ha megint nyűgös időszaka lesz, akkor előveszem.
Volt némi dráma táncon, hárman maradtunk egyelőre, de folytatjuk. Ennek is megvannak az előnyei, rugalmasabban lehet próbákat szervezni, meg nem is nagyon trióztam még.
Elolvastam a "Nincs rossz gyerek" c. könyvet, azóta sokkal jobban érzem, hogy mikor kell határozottnak lenni, mikor történik csak határfeszegetés.
Abbahagytam a szoptatást, jó, nem vagyok megsértődve, vagy ilyesmi*, de azért az röhej, hogy ha szoptatni akartam a babát, akkor vonuljak el vele egy ingerszegény, sötét, hangszigetelt szobába, ahol talán hajlandó egy kicsit enni, de leginkább rág (au), de a kanalas pépek azok jöhetnek, folyhat körülötte az élet, lehet zaj és történhet bármi, ő öt perc alatt letolja az adagot, nem győzöm lapátolni. Hát oké fiam.
Volt tegnap matinésörözés, 9-kor hazament mindenki, ami tökéletes, fél 10-kor hazaértem, 11 után aludtam. Örülök, hogy összejött, meg lehetne gyakrabban, de asszem így is eléggé átment az emaileken a "kétségbeesett kétgyerekes anyuka" vibe.
*De igen.
Vettem egy nagyon szuper téli cipőt.
Megnéztük a Black Mirror interaktív filmet.
Felfedeztem, hogy létezik olyan öntapadós, tépőzáras ragacs, ami megtartja a képkeretet a falon fúrás nélkül, szóval azóta négy képet is kiraktunk, amik eddig csak hányódtak.
Tegnap este óta zuhog a hó, ennek örömére délelőtt levittem lányomat a hátsó udvarba hóembert építeni. 15 perc után bejelentette, hogy elég lesz, készen van, menjünk haza. Az én fajtám.
Befejeztem Veres Attila novelláskötetét az Éjféli iskolákat, rettenetes, szörnyű, nyomasztó, szóval nagyon szerettem. Elkezdtem a Madarak a dobozban c. könyvet, amiből a Netflix most hozta a ki a filmet.
Beállítottam, hogy a messenger app ne csipogjon, ne dobjon fel értesítést és ne ugorjanak fel a chatfejek sem a telefonon. Most csak egy diszkrét piros szám jelzi az app ikonján, hogy üzenetem jött. Ez így bőven elegendő, főleg, hogy kb mindenki félmondatonként elküld egy üzenetet, amitől állandóan csippant és felugrott a chat tök feleslegesen.
Igyekszem nem sok dolgot megfogadni, mert akkor úgysem tudom betartani.
Nagylány:
Fiúbaba:
Januárban csini terhes voltam, felváltva betegeskedtünk a nagylánnyal, közben otthonról próbáltam dolgozgatni. Jártam táncra, mert akkor még azt hittem, hogy fel fogok lépni áprilisban, de aztán nem, mert egybeesett egy nagyon jó barátunk esküvőjével. Haladtam a baglyos babatakaróval és voltam egy hétvégés impró workshopon.
Februárban hirtelen felindulásból horgoltam egy polipsapkát, egyedül hazavonatoztam Veszprémbe a gyerekkel, ami tök jó kaland volt, és volt hatalmas hó. Továbbra is sokat voltunk betegek, és elmentem az impróworkshop második részére.
Márciusban már eljártam tornára, kapott a nagylány egy motort, elkezdtem elhagyni nála a babakocsit, és abbahagytam a munkát is. Szobát cseréltünk a gyerekkel, bútort csináltattunk, szobát festettünk.
Áprilisban esküvőre mentünk, ismét rengeteget betegeskedett a picinny, befejeztük a dekorációt meg egyéb asztalosmunkákat a szobánkban. Színházban is voltunk, meg moziban is néhányszor, vacsoráztam ismerősökel, ex-kollégákkal, szociális hónap volt. Ekkor fordult elő utoljára talán, hogy a nagylány éjszakánként egyszer-egyszer felkelt.
Májusban már nagyon kilogisztikáztam, merre és hogyan sétáljak, mert már eléggé terhes voltam. Ekkor fordult elő először, hogy két éjszakára elpateroltuk a nagylányt a nagyszülőkhöz, és nem kényszerből (festés, asztalosmunkák stb), hanem csak úgy. Erre azóta is havonta egyszer sort kerítünk, anyósomék imádják, nagylány is lelkes, simán itthon hagy, csak odadob nekem egy sziát. Lányom két éves lett, és még szültem is.
Júniusban rázódtam bele az új helyzetbe, nagylány folytatta a bölcsit, fiúbaba cuki volt. Élveztem, hogy egy pici babával milyen könnyű az élet, mennyit alszik, nem csinál semmit. Lucifert daráltam, befejeztem a baglyos babatakarót.
Júliusban láz miatt kórházban voltam a babával pár napot, de nem volt aztán semmi baja. Később Veszprémben voltunk egy szűk hetet, majdnem szobatiszta lett a nagylány, aztán mégsem. Többször is voltunk mindenféle vendégségekben.
Augusztusban már nagy merészen együtt játszótereztem egyedül a két gyerekkel, befejeztem egy fél éve elkezdett duplakötéses sálat, illetve barátnőmnek nászajándékba két mandalát. Újra elkezdtem táncolni.
Szeptemberben esküvőn voltunk, új ágyat kapott a nagylány, én pedig belekezdtem az otthoni tornába, ami eddig nagyon eredményes. Elutaztunk hétvégézni, ami alatt aztán elázott a gyerekszoba, feltéptük a padlót, ilyenek. Első fellépésem, mióta szültem.
Októberre már megviselt a fiam gyakran ébredése, emlékszem, akkor volt egy mélypontom, azóta tudatosan figyelek napirendre, nappali alvásokra.
Novemberben hányósvírusoztunk, szülinapom volt, és összeköltöztettük a gyerkeket egy szobába.
Decemberben már együtt is altattam őket, ami gördülékenyen ment, meg elkezdtem a hozzátáplálást fiamnál. Lányommal együtt díszítettük a karácsonyfát, ez volt az első olyan ünnep, amit értett, várt és élvezte.
Néztünk filmeket is:
Nagyon nagyon sok sorozatot néztem, többek között
És annál kevesebb könyvet olvastam
De legalább kötöttem és horgoltam
Elsodort az élet meg a karácsony, és most, hogy végre egyik gyerek sem köhög, a nagylány kapott karácsonyra egy hangot adó, köhögő játékbabát. Majdnem büszke lennék magunkra, hogy nem kapott túl sok játékot karácsonyra, de azért nem lehetek, mert anyám már megszórta pár cuccal mikulás címén illetve csak úgy. Volt, amit haza is küldtem vele, még mielőtt a gyerek meglátta volna, a nagyszülők tényleg meghülyülnek. Szóval tőlünk kapott egy lidlis építhető utat, rajta elemes villamossal, meg autókkal, anyámtól egy könyvet és egy műanyag betonkeverőt (építkezés-szerelem van), anyósomkétól meg egy köhögő, beteg babát, akinek szurit lehet adni, meg gyógyszert, ilyesmi. Ez utóbbi nagyon betalált, a múltkori betegsége miatt amúgy is mindenkinek lázat mér, gyógyszert ad a plüsskutyának is.
Persze ma azt játszotta, hogy elmegy a boltba, és hoz nekem pl tejet, kenyeret, és képzeletbeli kenyeret hozott, a képzeletbeli boltból, szóval nem tudom továbbra sem, minek veszünk játékokat.
Férjemnek megvettem az Azult, ami egy absztrakt logikai társas, kétszer elvertem már benne, nekem nagyon tetszik. Aztán amióta hallottam a Legacy típusú társasokról, azóta nagyon piszkálja a fantáziámat, hogy nekünk is ki kéne próbálni. Az ilyen típusú társasokat egyszer lehet csak játszani, viszont 10-20 játékalkalom, mire a végére érsz. Úgy képzelem, hogy olyasmi lehet, mint az asztali szerepjáték, csak itt nincsen mesélő. Majd ha felnőttek a gyerekek, akkor gondolom lesz is rendszeresen 3-4 egybefüggő órám ilyesmivel játszani, haha.
Mi volt még? Egyik barátnőmnek rohamtempóban horgoltam egy Totoro figurát, lányom nagyon beleszeretett, így azóta is kérek barátnőmtől képeket, hogy mit csinál Totoro, és megmutatom neki. Férjem szomorúan kérdezte, vajon az ő duplaoldalas kötött sálja mikor lesz kész. Sosem.
Hosszú idő óta először voltak úgy nálunk vendégek, hogy a nagylány is otthon volt velünk. Hát izé. Nem egyszerű. Mikor lesz olyan, hogy egy gyerek mellett beszélgetni lehet? Mármint én nagyon kompromisszumkész vagyok, fésülöm a haját, duplózok vele, bármi, de amegosztott figyelem nem elég neki, mert ha beszélgetni próbálok, akkor nemes egyszerűséggel elkezd kiabálni. Nyomom az empátiát, "látom, nem szereted, hogy beszélgetünk, azt szeretnéd, hogy rád figyeljek", ez kicsit segít.
Voltunk Lóci játszik koncerten, ez volt az első alkalom, hogy anyósomék a két gyerekre vigyáztak, fürdették, altatták őket, megvárták, míg hazérünk, aztán ők is hazamentek. Minden rendben volt, állítólag idegösszeomlást sem kaptak. Koncert is szuper volt, jó volt kicsit elmenni. Aztán mikor Veszprémben voltunk, akkor gyorsan leléptünk egyik este moziba, a BUÉKot néztük meg, nagyon tetszett az is, nagyon jól szórakoztunk rajta.
Nagylánynak új szokása, hogy behány az autóban, már fedeles, zárható dobozzal indulunk útnak, hogy legyen miben tárolni a produktumot.
Fiúbaba meg idevergődött a lábamhoz valahogy, ezek szerint megtanult kúszni. Kezdhetek megint naponta takarítani.
Közben beteg lett a nagylány, beteg lett a kisfiú, egy hét otthon velük, aztán nagylány kikupálódott, ment bölcsibe, kisfiú továbbfejlesztette a nátháját hörghuruttá, úgyhogy rettenetesen csúnyán köhög, zörögve veszi a levegőt, de továbbra is vigyorog. Múlt héten volt pár nap, amikor sírt (!!!??!!!), de kiderült, hogy hőemelkedése van. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor sírt a fél év alatt, nagyon durva.
Ennek örömére én is elkaptam, folyik az orrom, fáj a torkom, rosszul alszom éjjel. Viszont! Fiúbabám éjszakái megnormálisodtak, egyszer kel már csak, ami csodálatos.
Kezdem magam hülyén érezni, valahányszor bárkivel szóbakerül valamilyen gyerekkel kapcsolatos probléma, tuti, hogy átmegyek könyvajánlóba. Itt még nem is írtam asszem a Békés éjszakák, vidám nappalok c. könyvről, nem sírva hagyós alvástréninges módszerekről ír, hanem hogy hogyan lehet segíteni a gyerekeknek, hogy megszokjanak egy másféle altatási módszert. Az is nagyon tetszik benne, hogy leszögezi, nincsen rossz altatási módszer, ha azzal a gyerek sírás nélkül elalszik, nem ébred fel utána hamar, és nem ró rád vagy a családra vállalhatatlan terhet.
A bevezetőben szó van arról, ami engem is fel szokott kúrni, miszerint kb két nézet van: a) hagyd sírni b) az alvás idegrendszeri érés függvénye, tök normális, hogy egy kétéves gyerek másfél óránként kel, kitartás.
Nyilván csak tippelni tudok, de úgy gyanítom, azért aludt rosszul a fiúbaba, mert napközben túlfáradt, és azért fáradt túl, mert az utolsó altatás már akkorra esett volna, amikor a nagylány már itthon van a bölcsiből. Szóval pl 3-ig tartott a második alvása, 5-kor megint aludnia kellett volna, altattam sikertelenül 6-ig (miközben egy 2.5 éves szólongatott), aztán megfürdettem, de eddigre túlfáradt, 7-ig nem aludt el, szóval 4 órát ébren volt egyhuzamban.
Szóval most átalakítottam a napirendjét úgy, hogy a harmadik alvást még úgy kezdje el, hogy a nővére nincs otthon (ehhez időnként ébresztenem kell nappal, mert ha hagyom aludni, akkor elúszik az egész), illetve átszokott cumival alvásra (eddig szoptatásba aludt bele). Így viszont ébren bír lenni tovább, és egyszerre le tudom tenni a két gyereket, nincs az a macera, hogy a baba a mi ágyunkon, aztán késő este átviszem a közös szobába. Ez már a harmadik este, hogy a gyerekek egy szobában alszanak el, időnként visszamegyek cumit visszaadni, tejet bevinni stb, de aztán mindenki elcsendesedik.
Aztán mik vannak még.
Megszoktam a melákocska baba súlyát a hátamon, az utóbbi időben kétszer is voltam vele plázában meg ebédelni, ilyenkor akár három órát is rajtam van, egy nyikkanást sem hallok felőle, néz, alszik, néz. Cuki. Nagyon bevált az átalakított kabátom is, mert így nem gond, az öltözködés akkor sem, ha éppen alszik.
Na jó, elkezdtem a hozzátáplálást a 8.5 kilós óriásbébinél. Egyre szimpatikusabb az az irányzat, ahol megvárják, hogy megtanuljon ülni, és utána falatkákat kap abból, amit mi is eszünk. Persze úgysem fogom ezt csinálni, nekiállok pürézni, viszont elhatároztam, hogy üvegeset kap és kész. Az árak láttán általában bekapcsolok fillérbaszó üzemmódba, nehogy 350 Ft-ot fizessek egy üveg répáért, és nekiállok pucolni, párolni, pürésíteni, maradékot kis adagokban lefagyasztani, ami minimum fél óra és számtalan koszos edény, és a végén még nem is biztos, hogy megeszi. Rájöttem, hogy leginkább ez húzott fel mindig, a rengeteg pöcsölés, ami után mégsem ette meg. Szóval inkább veszek üvegeset, mert ha nem eszi, akkor legalább nem robbanok fel, hanem megvonom a vállam, aztán lépünk tovább.
Ma este fektetés után hatalmas sírásra mentem be lányomhoz, akit az ágy alatt találtam meg. Hogy került oda?? Rendesen ki volt borulva. Vajon megtudom valaha?
Vele kapcsolatban most eléggé ráfeszültem a bölcsire, tegnap nagyon nyafka délutánja volt, állandóan az ágyában feküdt, már a liftben a cumiért alkudozott velem, reggel pedig úgy kellett kézben becipelni a bölcsibe, annyira nem akart menni. Az utóbbi hetekben egyre nehezebb és nehezebb elindulni vele, pedig mindig szeretett járni. Persze most sok az új gyerek is, biztos nem jut rá annyi figyelem, de állítólag minden rendben van vele, játszik egyedül, részt vesz a közös programokban, nem vettek észre semmi furcsát. Lassan itt a téli szünet, hátha kiesik ebből, és újra szívesen megy.
Ezt mondtátok