Két hete hétvégén elmentünk négyesben Alsópeténybe, leginkább csak kiszakadni itthonról, kicsit egymásra és a gyerekekre koncentrálni. Nyilván megpróbálhatnánk ezt itthon is, de akkor leginkább szét vagyunk szakadva, férjem lemegy a nagylánnyal játszóra én meg itthon teszek-veszek, szóval a klasszikus felállás. Persze pénteken még gyönyörű idő volt, szombaton meg már hideg és eső, de készültünk rá, felöltöztünk és esőben is sétáltunk. Voltunk rokonoknál is, ahol kutya meg macska meg némakacsák, jól elvolt a nagylány. Aztán hívott az alsó szomszéd, hogy tőlünk ázik, riasztottam a takit, mert csak neki van kulcsa hozzánk, hát kilyukadt a radiátorunk, áll a gyerekszobában a víz. Úgyhogy a nagylányt kidobtuk anyóséknál mi meg hazatipliztünk.
Aznap este azonnal kipakoltunk és feltéptem a padlót, egy hétig száradt, addig itt-ott aludt a nagylány, múlt hétvégén meg bátyám és férjem ledobta az új laminált parkettát, visszarendezték a szobát, mintha mi sem történt volna.
Ezen kívül teljesen elbaszódott a fiúbaba alvása, este simán elalszik, aztán kel éjfél előtt, majd általában 3/fél4 után egy csomószor felkel, nyöszörög, forgolódik, nem alszik. A ma hajnal volt eddig a csúcs, másfél órát ébren volt fél 4-től 5-ig, nem sírt, csak sikongatott, gügyögött, nagyon jól érezte magát, csak ezt elég hangosan tette. Tökre nem volt értelme semmit sem csinálni vele, mert nem volt semmi baja, egyszerűen nem aludt. Megőrülök, felmerült bennem, hogy kicsukom a konyhába, hogy ne halljam.
A tornát azóta is lelkesen tolom.
Ezt mondtátok