Az utóbbi hetekben sokat bambultam kifele a vonaton, és bármennyire is szép a behavazott táj, már meguntam. Fekete és fehér minden, vagy éppen szürke, nincsenek színek, nincsen napfény. Most erre persze felmelegedett, nem mintha így sokkal színesebb lenne, csak több a belvíz, meg a sár és a latyak.
Itthon vagyok Veszprémben, hallgatom a harangszót (hiányzik), meg nézem a ködöt, leszedjük a karácsonyi díszeket, sokat kávézom, Tron Legacy filmzenét hallgatok. A szobában sötét van, csak a kislámpa világít, az asztalon egyenletesen szétterített füzetek, pont mint öt évvel ezelőtt. Öt évvel ezelőtt még az érettségin izgultam, hogy felvegyenek a BME-re, meg majd milyen lesz az önálló élet, a főváros. Akkor még nem tudtam, hogy a barátnőmmel, akivel együtt fogok lakni, azzal nagyon megromlik a kapcsolat, meg hogy az egyetem nem lesz annyira szórakoztató és izgalmas, mint ahogyan én azt gondoltam, meg hogy pasit is cserélek, nem is egyszer. De ezeket jó nem tudni, az élet elég unalmas lenne, ha mindig mindent elspoilereznénk.
Ezt mondtátok