Napközben mindig van egy csomó gondolatom, amik aztán szétesnek majd újra összeállnak, és végül felszívódnak. Összefüggéstelen vagyok most kicsit, 07:33-kor ébredtem, és az összes saját rekordomat megdöntve 07:43-kor már a lift előtt álltam. Ideje rászoknom a kevesebb alvásra, mert én tökre szeretem, hogy minden nap csinálok valamit, ami miatt nem érek haza este 10 előtt, csak így pénteken már nem ébredek meg az ébresztőre, ami már kevésbé.
A héten le is csesztek, meg is dicsértek, sokadszorra is meggugliztam, hogy kell leírni, hogy dicsértek, és sokadszorra sem fogom megjegyezni, oktattak szépen okosan, oktattam szépen okosan, táncoltam ügyesen, tegnap pedig animéket néztem Vidéknél és betegre ettem magam chipsszel. Az orosz előtti egy órákat próbálom értelmesen eltölteni. Az első terv az volt, hogy majd tovább bennmaradok az irodában tenni venni, de már négykor elmegy a sötét miatt az életkedvem, így amint lehet, menekülök. Így maradnak a beülős helyek, próbáltam a Costát, ami drága, (viszont csendes, van helyem széjjelpakolni, nem néznek ki, ha ott írom a házimat egy kancsó tea mellett), illetve a Burger Kinget is, ami olcsóbb (de zajos, forgalmas, és az volt az érzésem, hogy az őr engem bámul).
Hogy a könyvekre is kitérjek, mostanában ezeket olvastam el:
Cory Doctorow: Little Brother
Neil Gaiman: Odd and the Frost Giants
Will McIntosh: Bridesicle
És elkezdtük nézni a The Walking Dead c. sorozatot, ami jó.
Amúgy az megvan, hogy Kovács András Pétert az új könyvének plakátján ugyanabban a testhelyzetben pózol, mint Fejős Éva vagy Rácz Zsuzsa?
Mondom, hogy kicsit összefüggéstelen vagyok.
Ezt mondtátok