A tavaly elbukott tárgyamból idén hármasra vizsgáztam, a projektfeladatom ötös lett (gyanítom, megnézték, megvan-e 10 oldal, és ennyi, vagy úristendejóvagyok), a biztosra bukottnak hitt tárgyam meg kettes.
Így a hatodik félévemnek hivatalosan vége:
felvett kreditek=elvégzett kreditek: 32;
átlag: 3.78, ösztöndíjátlag: 4.03.
A kérdőjel már csak az, leszek-e annyira pfujeminens, hogy a kettest elmenjek javítani. Nem nehéz az anyag, csak sok, de három nap alatt bőven megcsinálnám az egész példatárat, és akkor ötös lennék belőle, tehát a félévet 4.25-ös átlaggal, 4.53-as ösztöndíjjal zárnám (illetve ez lenne az első eset, hogy az indexemben nincsen éppen csak görbülő jegy). Javítóvizsga három hét múlva, addig még eldöntöm, lustaságom, vagy a büszkeségem nagyobb-e.
Más.
Ma vezettem autópályán, az után a sebesség után pedig minden idegesítően lassúnak tűnt. Eddig rendkívül ritkán váltottam városban négyesbe (nem nagyon mentem 40 km/h fölé), most meg állandóan 50 körül száguldoztam.
Nagyon erős rajtam a vizsgadrukk, kimerült vagyok és ideges, minden bajom van időnként, kész hisztérika vagyok, hálisten ez nem sok embert érint, akit meg de, az elviseli. Jó lenne már túl lenni rajta.
Ezt mondtátok