AnnGel blogja

Második napja dolgozom otthonról, ami annyira nem fun, mint gondoltam volna. Tegnap még úgy ahogy elvoltam, feküdtem, sokat teáztam, munkaidő után azonnal elaludtam, holtidőkben neteztem, sorozatot néztem. Ma már sokkal jobban vagyok (lekopog), nem fáj semmim, de annyi volt a munka, hogy kevesebbet ettem/teáztam, mint azt normál napokon az irodában tettem volna, elgémberedtem az ágyban laptopozástól, és mivel az utóbbi két napban összesen egy kínai kajással, és egy ételfutárral találkoztam, kezdek kicsit befordulni.

Holnap is még otthonról nyomom, kora délutáni vonattal hazautazok, meló még útközben, éljen a mobilnet, aztán ünnepek, ügyelet 25-én, és még egy utolsó kör szopás a két ünnep között, hajrá.

Most nem voltam annyira stréber, mint szoktam. Lebetegedéssel általában megvárom a szabadságot és az ünnepeket, és aztán teljesen meggyógyulok, mikor iskolába/munkába kell menni. Most ez nem jött össze, már lefekvéskor éreztem, hogy fáj a torkom, de megnyugtatott a tudat, hogy a negyedévvégi hajtás miatt hazahoztam a laptopomat, így nem kell bemennem, dolgozhatok itthonról is. És lőn. Lázas szerintem nem vagyok, csak a fejem és a torkom fáj, ezzel simán bementem volna dolgozni, mert nem vészes, de miután múltkor a fél iroda lebetegedett, majd a félig betegen bejárók pedig összefertőzték a maradék egészséges embert... Mindenkinek jobb, ha inkább itthonról tolom.

Szóval most ágy, takaró, tálcán tea és méz, hatalmas pelyhekben szakadó hó, ölemben laptop.

Nem tudom pontosan, mire gondoltam, mikor elmentem plázázni ünnepek előtt pár nappal, de hát pont most tört rám az ellenállhatatlan vágy, hogy vegyek egy orosz nyelvtani összefoglaló könyvet (mert nincsen amúgy három különböző nyelvkönyvem). Gondoltam ha már erre járok, nézek magamnak fülbevalót, illóolajat, dolgokat, amiket normális emberek vesznek, akiknek nincsen nyelvkönyvfétise. Fél óra alatt meggyűlöltem a helyet, az embereket, a tömeget, negyed órát álltam sorban a libriben, most kicsit szeretnék egyedül lenni.

De legalább megvágtam magamnak kettő zenét is három percesre, most már csak választanom kéne közülük, koreográfiát csinálni, újraírni az egészet a tökbe, hanyagolni néhány hétig, majd legközelebbi fellépés előtt két héttel pánikszerűen befejezni. Persze ne ártana az izomlázamtól megszabadulni, azért ez elég kínos, hogy egy óra jógától meg akarok halni napokig.

Tudom, hogy akartam még írni valami hihetetlenül érdekfeszítő dolgot az életemből, de azt hiszem elfelejtettem.

Sűrű volt ez a hét (is). Hétfőn az oroszórát a tanárnő lakásán tartottuk, és ha nem látom a saját szememmel, akkor el sem hiszem, hogy létezik ilyen. Mindenhol polcok, iszonyúan túlzsúfolt az egész, percekig csak bámultam, mire felfogtam, mik vannak körülöttem, dossziék, könyvek, dobozokban papírok, cetlik, feliratok, a Micmacs jutott róla eszembe (persze most nem találok olyan képet, amin látszódna, hogy miért).

Kedd reggel vérvétel, délután pedig véget ért fogorvos saga, bölcsességfog a helyén marad, és csak egyszer akartam bőgni (normális, hogy ennyire fáj a fogkőszedés? És hogy vasárnap még mindig fáj az ínyem?).

Csütörtökön felléptünk Nieto Mercedes estjén, megkaptam a halálos dózist arab zenéből, a közönségen meg látszott, hogy nem igazán tudják, mi meg mit csinálunk, de megtapsoltak. Az est után annyira felpörögtem, hogy éjjel egykor bírtam csak lefeküdni, meg is lett az eredménye, pénteken csak fél 10-re értem be. Pénteken este céges karácsonyi vacsora, ajándékozás, amiből sikerült magam kihúzni idén is (én, a rohadék).

Szombaton aztán Indigó nyitóbuli (egy hét alatt a harmadik fellépés), előtte bemutató próbaórákkal (hot jóga, zumba, cigánytánc), egy óra jógától durván beállt mindenem, a cigánytánctól a maradék minden, szóval itt ülök most az asztalnál totál lebénulva.  A haflán szólóztam, négyszer ráléptem a szoknyámra, de mindenki azt mondta, hogy eddig ez sikerült a legjobban (akkor milyenek lehettek az eddigiek, muhahahaHAHAHA), fellépés után még elmentünk sörözni meg kajálni a csajokkal a csoportból. A Galériába ültünk be végül, ahol két óra alatt hétszer (!) ment le a Last Christmas, a végén már elkeseredetten kiabáltam, hogy ájgévjúMAHART!, de valami törzsvendégek buliztak, és mindig ezt a számot kérték, úgy érzem, kicsit meghalt bennem valami.

Éjjel kettőkor kerültem ágyba, ma nyilván ügyelek, nyolckor hívtak már, hogy mennyi szar jön be és mikor, és ezt most mondjam meg, félkómásan gépkapcsolás, levélletöltés, telefonálgatás, alvás tovább, délben újabb telefon ébresztett, a fejemből nem láttam ki, de félálomban is tudok dolgozni úgy tűnik.

Más. Sorozatok terén körülnéztem kicsit, letöltöttem néhány pilotot:

The Fades: 10 percet bírtam megnézni, de annyira fostam tőle, hogy nem mertem tovább, ezt lehet nem este kéne, hanem verőfényes tavaszi napon, virágos mezőn, körülöttem kicsi nyuszikkal.
Pan Am: 1960-as évek USA, a Mad Ment imádtam, ha hasonló, akkor ez is be fog jönni.
Lif's Too Short: kínos áldokumentumfilm a The Office és az Extras készítőitől, szátrok, arckarmolás, brit akcentus, imádom.

Nem szokásom a MÁVon nyavalyogni, de a héten három nap egymás után minden reggel negyedórás késésekkel indult a vonat, pedig se hó, se nap, csak egy kis szél, szóval komolyan már.

Közben csendes háborút vívok a szembeszomszéddal, aki nem húzza be a függönyt. Nekem van, de nem szeretem használni, így arra gondoltam, hogy ha őt sem zavarja, hogy én belátok hozzá, akkor engem sem zavar, hogy ő belát, így aztán makacs módon egyikőnk sem húzta el. Hamar kiderült, hogy ezt a harcot fel kell adnom, mert mikor egyszer felpillantottam a géptől, az egy szál alsógatyában mászkáló szomszéd látványa fogadott, és ez már nekem nem esett jól.

Különben nagyon kalandos hétvégét töltöttem a lakásban, beütöttem, megnyúztam és megégettem magam, mindezt takarítás során, szóval veszélyes dolog ez a házimunka.

És a szombati fellépésen legnagyobb meglepetésemre eljött két volt gimis osztálytársam, egészen meghatódtam, mert ők az első olyan ismerőseim, akik úgy jöttek el engem megnézni, hogy se nem táncosok, se nem a pasim.

Kevesebbet alszom a kelleténél, rángatózik a szemöldököm, de legalább munka nincsen sok. Naplementét nézünk az irodából, valaki megjegyzi, hogy szép látvány ez, de miért kell ezt látnunk délután négykor, én pedig örök optimizmussal válaszolom azt, hogy még mindig jobb, így, mint ha este kilenckor néznénk ezt az iroda ablakából.

A kávézós projekt teljesen működött, vasárnap összeszedtem a tankönyveimet, beültem a Starbucksba egy hatalmas teával, és nekiálltam tanulni. Négy órán keresztül ültem ott, közben idegesítő karácsonyi slágerek mentek folyamatosan, és csordában megjelenő amerikai egyetemisták röhögtek hülye hangon a bonctankönyvük előtt. Ennyi idő alatt megírtam két alkalomnyi leckét (volt egy kis elmaradásom), megéltem számtalan mélypontot, de mivel nagyon mást nem tudtam ott csinálni, ezért pár perc után folytattam. Ha otthon vagyok, akkor tuti, hogy nekiálltam volna mosni/teregetni/takarítani/mosogatni/sorozatnézni. Elképzelésem sincsen, hogyan volt önuralmam órákon keresztül tanulni nem is olyan régen, ebből tényleg ki lehet esni, elég ijesztő.

Ma is be akartam ülni egy közeli kávézóba, de aztán inkább fürdőszobát penésztelenítettem, hajat festettem, paráztam a jövő hetem miatt (kicsit zsúfoltra sikerült), lyukakat keresek a naptárban, ahol tudok kicsit pihenni, sokat aludni, feküdni, semmit sem csinálni.

Egyre több tumblrt olvasgatok, és nagy a késztetés, hogy én is indítsak egyet, ahol aztán aranyos kismacskákat reblogolhatok. Tegnap nagyjából semmit sem csináltam, pedig van egy listám, pl penészteleníteni a fürdőszobát, ruhát/ékszert venni magamnak, valami ebédet kitalálni, amihez sem tűzhely sem sütő nem kell, vagy kideríteni, min rághatott be úgy apám, hogy képes legyen sms-ben leírni hogy "Ne gyere haza!"

Asszem kezdem az ebéddel.

A hét maradék része aztán tényleg jobb lett, csütörtökön tragikus hirtelenséggel fogorvoshoz mentem, pénteken röntgen, és kedden megyek vissza, hogy megnézze, vajon kell-e vésővel/szikével motiválni a bölcsességfogamat, vagy kitalál magától is. A karácsonyi bónuszpénzt ennél kevésbé fájdalmas módon is el tudnám költeni, például fülbevalókra és blúzokra.

Az oroszórát most kivételesen a Toldi mozi kávézójában tartottuk meg, a felénél odajött egy fiatalember, hogy üljünk el innen, mert ide fognak tolni egy polszkit, és tényleg, nem is egyet, hanem kettőt is, aztán majdnem elkezdődött valami rendezvény, de mi makacsul ragoztunk tovább. Amúgy egyre szánalmasabb az önuralmam, nem tudok itthon tanulni, mert hirtelen mosnom/teregetnem/mosogatnom/neteznem kell, be fogom vezetni, hogy kávéházban csinálom a leckét.

A mai napom annyiban volt jobb a tegnapinál, hogy hatott az antibiotikum, illetve megettem egy halom almás pitét, de volt olyan pont, hogy az arcomat karmoltam, viszont mintha javuló tendenciát mutatna a hét, holnap már biztos jobb lesz.

Aztán váratlanul kiderült, hogy jövő hét végén is fellépünk, szóval lesz előadás 10-én, 15-én, 17-én (16-án céges vacsora), így a hazautazás megszervezése nagyobb kihívás lett, mint arra számítottam volna, illetve gyakorolnom is kéne, mert két hete nagyjából meg sem mozdulok.

Az amúgy sem felhőtlen munkanapomat tovább aranyozta súlyosbodó felfázásom, mocorgó bölcsességfogam, köhögő-orrfújó kollégák, késő vonat, és lehet tippelni, vajon a nemrég kapott a dizájnos szögletes tányérok elforognak-e a mikróban.