AnnGel blogja

Nem álmodtam munkával, helyette csak elszaladt az idő, nem találom a metrómegállót, kinn vagyok a világ végén és nem bírok taxit sem hívni, és közben csak megy és megy az idő és elkések jellegű volt.

Nagyon izgalmas dolgok történnek, például kijön a szokásos, fellépés előtt egy nappal herpeszem, ráadásként ma reggel felfázással ébredtem. Felhívtam a tanárnőt, hogy akkor én lehet, hogy így nem mennék, mert a Szimpla kert nem egy túlfűtött hely (muhaha), erre kiderült, hogy egy másik lánynak a szeme dagadt be, harmadik összeszedett egy vírust, negyedik amúgy is lemondta, így hagyjuk a fenébe, közben este lett és felhív az egyik, hogy mikor megyünk, én meg mondtam neki, hogy de hát elmarad, felhívom a másikat, kiderült, hogy mégiscsak fellép a maradék épkézláb ember, én meg elvesztem a fonalat és engedek egy kád vizet magamnak.

Ezen kívül pedig hámlik a bőröm a múltkori leégés miatt, képtelen vagyok olvasni a vonaton, mert azonnal elalszom, így inkább dolgozok, bár múltkor e-mail olvasás közben is már bebólintottam.

Járvány söpört végig az irodában, eléggé megfogyatkoztunk, nagyon sokan betegek, és valahányszor lemegyünk, a földszinti részleg vasvillával kerget minket vissza az emeletre, hogy közéjük ne vigyük a kórt. Persze háromnapos tréning is van, így aki nem beteg, az térningel, a maradék dolgozik. Szóval most én is három az egyben vagyok, valami csoda folytán végül mindig mindent sikerült befejeznem egészen emberi idő alatt, igaz, közben nem mentem pisilni sem, meg ilyenek. (Ha ezek után nem álmodok munkával, akkor már semmi után sem).

Persze folyamatosan fáj a fejem, meg időnként mintha a torkom is, de aztán elmúlik, szerintem a rohadék megvárja, hogy hétvége legyen. Viszont lehet, hogy csak én találnám mókásnak, hogy a csapatból senki sem dolgozik, de talán mégsem kéne megkockáztatni, hogy kiderüljön, hogy nélkülünk is működik minden.

Vasárnap pedig fellépés a Szimpla kertben, de ha arra elmegyek, akkor garantál felfázás egy hétig, nem tudom, mennyire merjem bevállalni.

Kihevertem a fellépéseket és a workshopokat, az izomlázat, az alváshiányt. Kiderült, hogy mindkét téli nadrágomat teljesen kiültem már, ezért vettem újakat, aztán találkoztam is emberekkel, majd a hét záróakkordjaként levágattam hajamat kb vállig érőre. Ezen kívül pedig nem emlékszem, mit csináltam pl csütörtökön, szétesnek a napok úgy érzem.

(Közben 10 perc megfeszített gondolkozás után rájöttem, hogy búcsúbuliban voltam a kollégáimmal.)

Az udvarban aszfaltoznak, törik a betont, rezeg tőle az ablak, kenik kátrányt, aminek a szaga beleng mindent. Az eget vöröseslilára festi a lemenő nap, a háttérben egy gyárkémény ontja magából a gőzt, szóval kifejezetten kellemes a mai nap is az irodában.

Sokkolt kicsit ma az első munkanap, meg az 543 olvasatlan levél, szorgalmas írogattam a to do listemet, nehogy elvesszek, minden tennivaló előtt van egy üres kis négyzet, amibe aztán pipát rajzolok, mikor készen vagyok. Kollégák viccelődtek is, hogy biztosan nagyon hiányoztak nekem ezek a kis listák. Nem akartam az orrukra kötni, hogy én a szabadság alatt is vezettem ilyet, csak éppen olyan kellemes dolgokkal, mint filmnézés, szolárium, és ebéd barátnővel.

Pénteken aztán csajbulit tartottam, borral, chipsszel, sajttal, és most már voltak poharaim is meg ilyenek, nem csak egy bögre meg egy doboz tea.

Aztán voltam otthon szüleimnél, beszélgettünk sokat, meg a már említett töpörtyű és torta is. Lassan véget ér a szabadság, amire gondolni most fizikailag fáj, szeretem én ezt a munkát, de most nem kívánja egy porcikám sem, hogy jövő héttől ismét felvegyem a fonalat, és a magukat újrageneráló problémákat próbáljam megoldani.

Különösen szerencsétlen vagyok az utóbbi egy napban, elmentem szoláriumba (pár hete kezdtem, hogy ne legyek hullafehér a színpadon), és az előző alkalmakon megbátorodva egy erősebb gépbe feküdtem. Igen, most piros a hasam, nagyon, örülök is, este lekentem magammal tejföllel, ami jó esett, ellenben olyan lett a frissen felhúzott ágynemű, fufufufuuuuuu. Reggel félkómában levertem egy hatalmas kést a földre, ami majdnem beleállt a lábamba, igazán kellemes lett volna, rá pár órára pedig mikor megpróbáltam begyújtani egy gáztűzhelyet, az összes szőrszálat leégettem az ujjamról. Egyedül azt remélem, hogy most az összes bénázás megtörténik velem előre, és a fellépések emiatt szuperül fognak történni.

De addig is 2011.11.11 van, ami tök jól néz ki, és a szülinapom, meg a Tribal Fest Budapest gálaestje is egyben. Reggel óta a tanárnőm lakásában pesztrálom a külföldi vendégeket, és például egész eddig azt is megálltam, hogy felvonyítsak Samantha Emanuel láttán, hogy ómájgádjurömézingikentvéjttomítjú. És akkor este gála, reggel workshop, délután verseny, este open stage, reggel ismét workshop, és hopp, vasárnap délután is lesz.

Pénteken aztán csajbulit tartottam, borral, chipsszel, sajttal, és most már voltak poharaim is meg ilyenek, nem csak egy bögre meg egy doboz tea.

Aztán voltam otthon szüleimnél, beszélgettünk sokat, meg a már említett töpörtyű és torta is. Lassan véget ér a szabadság, amire gondolni most fizikailag fáj, szeretem én ezt a munkát, de most nem kívánja egy porcikám sem, hogy jövő héttől ismét felvegyem a fonalat, és a magukat újrageneráló problémákat próbáljam megoldani.

Különösen szerencsétlen vagyok az utóbbi egy napban, elmentem szoláriumba (pár hete kezdtem, hogy ne legyek hullafehér a színpadon), és az előző alkalmakon megbátorodva egy erősebb gépbe feküdtem. Igen, most piros a hasam, nagyon, örülök is, este lekentem magammal tejföllel, ami jó esett, ellenben olyan lett a frissen felhúzott ágynemű, fufufufuuuuuu. Reggel félkómában levertem egy hatalmas kést a földre, ami majdnem beleállt a lábamba, igazán kellemes lett volna, rá pár órára pedig mikor megpróbáltam begyújtani egy gáztűzhelyet, az összes szőrszálat leégettem az ujjamról. Egyedül azt remélem, hogy most az összes bénázás megtörténik velem előre, és a fellépések emiatt szuperül fognak történni.

De addig is 2011.11.11 van, ami tök jól néz ki, és a szülinapom, meg a Tribal Fest Budapest gálaestje is egyben. Reggel óta a tanárnőm lakásában pesztrálom a külföldi vendégeket, és például egész eddig azt is megálltam, hogy felvonyítsak Samantha Emanuel láttán, hogy ómájgádjurömézingikentvéjttomítjú. És akkor este gála, reggel workshop, délután verseny, este open stage, reggel ismét workshop, és hopp, vasárnap délután is lesz.

Egy hetes szabadságomat töltöm éppen, de teljesen letettem arról, hogy bármi értelmeset csináljak az első napjaiban. Ettem sok tortát, töpörtyűt, ezen kívül új hobbim van, az alvás, ma például délután fél egyig. Most azt remélem, hogy a hét maradék felére kicsit felpörgök, péntektől vasárnapig összesen három alkalommal lépek fel, részt veszek nyolc órányi workshopon, kalauzolok külföldieket ahova kell, szóval nem ártana valami életet csempészni magamba.

Egy hetes szabadságomat töltöm éppen, de teljesen letettem arról, hogy bármi értelmeset csináljak az első napjaiban. Ettem sok tortát, töpörtyűt, ezen kívül új hobbim van, az alvás, ma például délután fél egyig. Most azt remélem, hogy a hét maradék felére kicsit felpörgök, péntektől vasárnapig összesen három alkalommal lépek fel, részt veszek nyolc órányi workshopon, kalauzolok külföldieket ahova kell, szóval nem ártana valami életet csempészni magamba.

Rendszeresen visszatérő álmom az, hogy a világot egy gonosz fenyegeti, és nekem kell elintéznem, általában brutális módon. Az éjjel egy öregedő, kopasz, ősz férfit kellett ezért többször hátba szúrnom egy gereblyével, de csak miután a nyelével alaposan tarkón vágtam.

Ma reggel elfelejtettem leszállni a vonatról, túlságosan az orosz házimra figyeltem, aztán mire feleszméltem, ismeretlen megállóban voltunk. Elment öt percem arra, hogy megpróbáljam kideríteni, mikor megy visszafele vonat, semmit nem írtak ki, sem mondtak be, végül elkaptam egy embert, hogy ideéside szeretnék menni. Rámutatott egy éppen induló vonatra, hogy az pont jó lett volna, követező fél óra múlva indul.

Ezen kívül pedig minden fürdésnél, mikor a kád már tele van, veszem észre, hogy úszkál a tetején egy döglött pók. Én ezt tényleg nem értem, nem kapálóznak, hanem már rég halottak szegények, elhiszem, hogy a kádból kijutni nehéz, de egy nap alatt mégsem kéne elpusztulni. Vagy meghalni járnak oda? Akkor miért éppen én, miért épp a kádam?