AnnGel blogja

Vettem fonalat és könyveket, hogy ne szenvedjek semmiben hiányt (milyen naiv vagyok ugye, hogy azt remélem, hogy a gyerek édesdeden fog napközben aludni, én meg horgolgatok?), megdicsért a háziorvosom, hogy milyen jól nézek ki (és tényleg!), ma végre elmegyünk kertészetbe, és lecseréljük a tavalyról maradt elszáradt növénycsonkokat az erkélyről valami élőre.

Nagy fájdalmam, hogy nem lehet egyszerre olvasni és horgolni, de észrevettem, hogy időszakaim vannak leginkább. Most volt pár hét olvasós, az S-t még mindig nem fejeztem be, mert nem túl pihentető, meg a sztori sem fogott meg annyira (pedig már csak a negyede van hátra), de közben elolvastam Az elvarázsoltakat Rene Denfeld-től meg a The Storied Life of A. J. Fikry-t Gabrielle Zevintől. Előbbi nyomasztó, mégis gyönyörű, utóbbi pedig rendkívül bájos, helyenként szomorkás, de szép történet.

És persze az állatkák: a horgolást támogatja az Unbreakable Kimmy Schmidt és a How to get away with murder c. sorozatok.

Isolde blogja alapján jópár évig (és még tovább) el fog kísérni, hogy gyereket nevelni mindenki tud, és mindenki jobban tudja nálam, mit lehet csinálni, és mit nem. Mindenkit a legnagyobb jószándék vezérel, de már most kialakulni látszik egyfajta versengés, körvonalazódnak az elvárások. Ez kezdődött azzal, hogy ki meddig dolgozott előtte, meg miket csinált még szülés előtt egy héttel, vagy a szülés napján. Mégis most, egy családi összejövetelen szembesültem azzal, hogy magyarázkodnom kell terveim miatt.

Egyik távolabbi rokonunk kerek születésnapjára szerveznek összejövetelt vidékre, és a kitűzött időpontban várhatóan egy hetes lesz a lányunk, szóval mondtuk, hogy elég esélytelennek látjuk a részvételt. Azonnal jöttek az észrevételek, hogy egy egyhetes gyereket azért már ki lehet vinni levegőzni, én meg finoman hárítottam, hogy az első hat hetet leginkább túlélni próbálnám majd, ezért nem szeretnék előre ígérni semmit. Innentől kezdve pedig jöttek a sztorik, hogy XY pár nappal szülés után konferencián előadást tartott (ahova vitte a gyereket, akit aztán három éves koráig szoptatott!!), egy másik anya a négy hetes gyerekkel már terepen dolgozott ésatöbbi. Sztorik nőktől nőknek.

Én meg majdhogynem szégyellem magam, mert én már azt is sikernek könyvelem el, ha az első hónapban tudok aludni, amikor a gyerek is alszik, meg ha az utcában található fagyizóig el tudok vele menni, meg vissza. Nem pedig fél napos családi események vidéken. Örülök, ha rájövök, miért sír, meg életben tudom tartani, hát komolyan, hagyjatok már békén.

A gyerekorvos a leendő gyerekem nevén mentette el a számomat, mert nem tudja az anyukák neve alapján beazonosítani a gyerekeket. Még meg sem született, de én nem én vagyok, hanem XY anyukája. Ennyit a saját identitásomról.

Eddig a társasházunkban egy olyan kaputelefon-rendszer működött, aminél be lehetett jönni:

• kulccsal
• kóddal
• proxival
• vagy csengetés után a lakásból beengedéssel

És ki lehetett menni a bejárati ajtón levő gomb megnyomása után.

Ezt mindenféle szavazás és tájékoztatás nélkül lecserélték egy olyanra, hogy bár be lehet továbbra is jönni

• proxival
• és csengetés utáni beengedéssel,

kimenni már csak proxival lehet. Ez azt jelenti, hogy minden vendéget/pizzafutárt/védőnőt/háziorvost le kell kísérni majd, hogy ki tudjon menni. Úgy, hogy lesz itt egy gyerekem, akit ezek szerint vagy felébresztek, hogy levigyem magammal, vagy ott hagyok az ágyában, amiből szoktak a hírek lenni, hogy csak 5 percre hagyták magára, meghalt. Meg ha esetleg eltörik a lábunk, akkor is bár még fel tud jönni a futár a kajával, ki már nem tud menni, menjél te is, szóval annyi ponton basz fel a történet, hogy ha nem szereltetik vissza az egészet kurvagyorsan, akkor sajnos egy kis kalapáccsal fogom szétverni a kapcsolótáblát.

A Bajnokra még akkor sikerült jegyet vennem, mikor még nem mutatták be, mostanra persze akkora a botrány körülötte, hogy már a júniusi előadásra is elfogytak a helyek. Mindenesetre mi tegnap megnéztük, és tényleg nagyon jó, főleg az, hogy végig énekelnek, de teljesen abszurd szövegeket, mert enélkül csak egy sima prózai darab lenne, de így meg van benne egy csavar. Nagyon spoileres ismertető itt, én meg nagyon boldog vagyok, hogy ezt még sikerült megnézni, nem tudom, mikor jutok el legközelebb színházba. Vagy moziba. Vagy bárhova máshova.

Közben felpörögtek az események a héten, mert addig nyúztam a klímaszerelőt, hogy szerdán (!) kijöttek, és megcsinálták. Szóval légkondi van, megérkezett a szárítógépem is közben (ami egy csodálatos találmány, nagyon szokatlan, hogy nem kell teregetni), megvettem a gyerek kezdőcsomagját, összepakoltam magamnak a kórházi tartózkodásra, szóval most már akár szülhetek is, vagy inkább talán mégse, hadd élvezzem még ezt a nyugit pár hétig.

A légkondiszerelőt azzal zsarolom, hogy be kell szerelnie a klímát, még mielőtt megszülök. Csütörtökön azt mondta, hogy május közepe-végére lesz meg (??), kétségbeejtő, hogy 4-6 hetet kell rá várni szezonon kívül. Hitetlenkedve nézett rám, mikor mondtam neki, hogy az túl késő, mert a gyerekszobán kell átfúrni a csövet, és addigra lesz benne egy gyerek, meg a cuccai, de ezek szerint nem nézek ki 35 hetes terhesnek.

A bútorok és egyebek nagy részét már sikerült beszerezni, összerakni, felszerelni, néhány apróság van hátra, amiket elintézek pár napon belül, és össze is pakolok előre, mert már azzal paráztatnak, hogy most már BÁRMIKOR megszülhetek.

Én is így érzem, csak látszólag a gyerek oldalra akarja kirágni magát, nem lefele, legalábbis más magyarázatot nem találok a mozgására.

Illusztrálva pedig így érzem magam:

Tegnap megnéztük az Evolúciót, azt nem tudtam, hogy ez ilyen furcsa horror lesz, amiben műtét, császármetszés (áááááááááááááááááá), meg parazitababák (még több áááá) vannak. Többen kimentek az előadás alatt, és én is majdnem, de addigra véget ért a film hálisten. Jaj de szörnyű volt, nagyon mellényúltam, én nem tudtam, mire vállalkozom, jaj jaj jaj.

Szóval ezt próbálom törölni az agyamból, és inkább a keddi előadásra emlékezni, mert kedden végre megnéztük a Top Dogs-ot a Katonában. Eredetileg a férjemnek vettem rá jegyet szülinapjára, de a Kamra beázott az augusztusi vihar miatt, és elmaradt az előadás (a Portugált néztük meg helyette, ami szintén zseniális - egy fröcsikét, ha már úgyis állsz!). Aztán karácsonyra próbáltam rá jegyet venni, de aznap csak 11.45-kor kaptam észbe, hogy 11-től lehet jegyeket venni, és lecsúsztam róla. Végül februárban sikerült jegyet vennem (áprilisi előadásra!), de akkor is 10 perc alatt elfogyott az összes hely. Egy olyan darabról beszélünk, ami 2002 óta megy és 381-szer előadták már, és igen, tényleg jó.

Közben teljes mélypont alvásilag, vagy hát remélem, hogy nem lesz ennél rosszabb (de, majd miután megszületett, igen, tudom, aludjak előre HAHA), minden éjjel többször megébredek, nem tudok visszaaludni, nem tudok forgolódni, és a gyerek is olyan erővel rugdal (napszaktól függetlenül), mintha az oldalamon keresztül akarna megszületni. Időnként egészen kellemetlen és félelmetes, amit művel, csoda, hogy ettől egyikőnknek sincsen semmi baja.

Hirtelen felindulásból zabos túrógombócot főzök, rengeteg epret eszem, szombaton meg megyünk és veszünk egy csomó mindent a gyerekszobába, alig várom. És öröklünk babzsákfotelt, még nem tudom, hova teszem, de nagyon kényelmes, és mióta akartam már egy babzsákot, mennyire jó már. Abban fogok feküdni egész nap, csak nem tudom, hogyan fogok belőle kiszállni.

Túléltem, nem szültem meg közben, nem borultam fel. Kicsit szomorkás vagyok, mert egy darabig ez lesz az utolsó fellépésem, de közben meg már tombol a fészekrakó ösztön, szóval örülök, hogy kipaterolhattam a kisszobából a fellépőcuccaimat és bedobozolhattam őket.

Megjött az új ebook readerem, elkezdtem J. J. Abrams könyvét, már egy csomó elképzelésem van a gyerekszobára és a dekorációra, vettem epret, és még a vasárnapi zárva tartást is eltörlik, mi kell még?

Kezdek aggódni, csak a holnapi napot éljem túl sikeresen. Szombati főpróbán minden rendben volt, de keddin már éreztem, hogy az egyensúlyozás már nem megy olyan könnyen. Pánikszerűen gyakorlom a forgásokat és az egylábas pózokat, nagyon értékelném, ha nem dőlnék el tánc közben majd, mint egy bogár. Meg a szülésnek sem kéne beindulnia, nem úgy, mint álmomban.

Közben szervezek némi asztalosmunkát meg klímaszerelést, és kétségbeejtő a helyzet. Az egy dolog, hogy találjak embert (aki válaszol), de felhívom, rendben, küldjem el, mit szeretnék, oké, majd jövő héten válaszol, nem válaszol, felhívom, ja péntekig mindenképp küldi az ajánlatot, nem küldi, hétfőn hívom, kedden küldi, kedden visszahívom, hogy rendben, jöjjön ki személyesen, hát majd jövő hét második felében tud jönni. Tehát úgy megy el három hét, hogy még ki sem jött személyesen, innen szerinte még 3-4 hét, mire minden készen lesz, én meg azt gondoltam volna, hogy két hónap bőőőőőőőőőőőőőven elég lesz mindent elintézni, nem kell kapkodni, de hát mindjárt megszülök basszus.

Különben nagyon élvezem ezt az időszakot, nagyon praktikus volt májusra időzíteni a gyereket, süt a nap, barátnőimmel fagyizok, sokat sétálok, kiülök kávézgatni. Csak legyen meg minden időre, és fejezzenek be a szakik mindent, na.

Pénteken késő estig tartó ruhavarrás (nem azért, mert ennyire bonyolult, hanem mert én vagyok lassú), szombaton fél napos próba az említett ruhákban (legalább nagyon jól fogok kinézni), aztán Kopaszi-gát, vasárnap mozi meg rokonozás, most sűrűbbek a hétvégék, mint a hétköznapok.

Ma azt vettem észre magamon, hogy indokolatlanul feszült vagyok. Nem tudom, miért, vagy hogy mi a baj, de olyan, mintha egy csomó dolgom lenne, amit csinálni kéne, de nem csinálom. Lehet, hogy most jön ki rajtam, hogy már két hete nem dolgozom, de persze az is egy lehetséges magyarázat, hogy tényleg van jó pár dolog, amit el szeretnék intézni. Egyelőre megfogadtam, hogy ezeket félreteszem a fellépésig (szombat), majd utána összepakolhatom a fellépőruháimat meg a varróscuccokat a kisszobában. Viszont addig meg nem idegesítem magam rajtuk, legalábbis sok értelme nincsen, mert haladni úgysem fogok.

Most, hogy több időm van, arra gondoltam, hogy hú de sokat fogok olvasni, meg hogy belekezdek néhány új sorozatba, az előbbi megy is, de az utóbbival kicsit meg vagyok akadva, valahogy nem találok magamnak semmi jót. Olyan kéne, amiben nincsen erőszak, meg horgoláskompatibilis (szóval lehet fél szemmel nézni). Megnéztem pár pilotot, de semmi sem érdekelt annyira, hogy folytassam, eh, hova jutottam.