AnnGel blogja

Mit, honnan, hova telepítsek, hogy tudjak oroszul írni a gépen? Valaki?

Ja, és átpofoztam a linkeket, külön a blogokat, és külön a képregényeket, mert már annyi volt belőlük.

Figyelem, rinyálás következik.

Kezdjük az elején: tavasz-nyár környékén a bőröm sztrájkolni kezdett, kiütéses, pattanásos lett, hálisten (vagy nem hálisten) nem az arcomon, hanem váll-dekoltázs környékén (szexi, mi?). Két hete mentem el vele bőrgyógyászhoz, miután meggyőződtem róla, hogy nem a meleg, és nem a kaják teszik. Kiderült, hogy hormonális okai vannak, sok mindent nem lehet ellene tenni, de felírt nekem mindenféle kencét, és antibiotikumot is azzal, ha bezavarna pocaktájon, akkor egyek ilyen bifituszeszenziszes lószart. Ez a mellékhatás nem is maradt el, de a napi egy joghurtbigyó helyrerakta, és nem is bántam a dolgot, főleg, hogy nem csak én, de mások is észrevették bőröm javulását.

No itt ütött be az újabb probléma: pár napja elkezdett égni a gyomrom, eleinte csak reggelente, de most már nagyon súlyos. Azt gondoltam, biztos a stressz, vagy olyat eszek, amit nem kéne, de végül már minden kajára az volt a válasza, hogy fáj. Újabb kör a gyógyszertárban, azóta szinte folyamatosan savlekötőt rágcsálok, kicsit jobb tőle. Gyanút fogtam, így előkotortam az antibiotikum tájékoztatóját, idézem:

Szedése során milyen mellékhatások fordulhatnak elő?
Gyomor-bélrendszeri tünetek: hasi fájdalom, étvágytalanság, hányinger, hányás, hasmenés, nyelési panaszok.

Még erre is azt mondanám, hogy oké, igaz, hogy már két másik dolgot fogok szedni egy gyógyszer mellékhatásaira, de ez még az elviselhető kategória, erre tovább olvastam...

Nem szedhető együtt: alumínium-, kalcium- magnéziumtartalmú gyomorsav közömbösítő gyógyszerekkel...

Rennie dobozt előkapar, összetevők: kalcium-karbonát, magnézium-karbonát... Shit. Mennyit is ettem meg eddig belőle? Mindenesetre még élek, nem nyírtam ki magam véletlenül, de most vágom a kukába az antibiotikumot. Úgyis jön a hideg, hordok majd garbót, és senki nem látja majd a bőrömet, csak én fogom magam elsírni esténként a tükör előtt.

(és akkor most jön az önszuggerálás: ez legyen a legkisebb bajom ommm, lehetnék kövér is ommm, legalább nagyok a melleim ommmm.... máris sokkal jobban érzem magam (NOT!))

Értem én, hogy csak egy hülye nő vagyok, de attól még nem kéne érzékeltetni velem ezt egy számítástechnikai üzletben. Merthogy meg mertem kérdezni egy ott dolgozót, hogy mit ajánlana ahhoz, ha ki szeretném pucolni a gépemet, válaszul meg egy szemforgatást kaptam "már megint egy hülye picsa" nézéssel. Elnézést, hogy nem értek hozzá, ő ezért van ott, hogy nekem segítsen. Arrgh.

És sikerült magamnak hatalmas adag kaját készíteni (sosem találom el az adagokat). Rakott krumplit valaki?

Mármint az ilyen napokat, mint a mai. Későn keltem, amitől meghalt az időérzékem (nem mintha az órarendem nem gondoskodott volna erről már a héten), és kisebb teljesítménynek könyvelem el, hogy sikerült boltba mennem, és kaját csinálnom magamnak (halrudacskák, spíler vagyok, na). Szereztem a gyomromra is patikaszert, az ötödik Rennie tablettát rágcsálom éppen, így most kb jól érzem magam.

Viszont megnéztem két részt a Nightmares and Dreamscapesből (nyolcrészes minisorozat Stephen King novelláiból), és nem tetszik, jáááj. Pedig a Battleground és a Crouch End tényleg jó volt, de Umney's Last Case sztoriját átírták, legalábbis nekem nem rémlik ez a feleség öngyilkos lesz a végén dolog. (Hopp, hogy lelőttem valamit? Hűde bunkó vagyok, sry.)

Kingnek rengeteg olyan története van, ami nem zárul le. A rejtélyre nem derül fény, happy ending pláne nincsen, csak ülünk a szereplőkkel együtt, és az ajtót figyeljük, mikor tör be rajta az a valami. Egyszerűen imádom. Kuporogni az ágyon éjszaka, összerezzenni a parketta minden egyes reccsenésére, és végül kislámpa fényénél elaludni. Nem tudjuk, mi miért történik, nem is értünk mindent, a dolgok csak úgy... vannak, ez legtöbbször a novelláira igaz: a kamionok életre kelnek, az apuka a romlott sörtől kocsonyás szörnnyé változik, egy ujj próbál kimászni a mosdó lefolyócsövéből, fekete folt úszik a víz tetején, ami arra vár, hogy elkapjon, és lerágja a húsodat a csontodról, ésatöbbi. Legtöbbször nem kapunk választ a miértekre, nem áll helyre a világ rendje, arra meg pláne ne számítsunk, hogy jó győzzön a rossz meg elbukjon.

The Mist is úgy ér véget eredetileg, hogy be a kocsiba, és be a ködbe. Nem tudjuk, mi lett velük, nem tudjuk, hogy a köd vajon meddig marad, hogy végül eltűnik-e a lényekkel együtt, vagy a maroknyi megmaradt ember pár hét múlva meghal, és innentől csápos szörnyek és hatalmas rovarok uralják a bolygót mindörökké. Félreértés ne essék nem volt rossz a film, tetszett, nagyon is (még Garouval néztük, volt halkan bazmegelés a végén), de ad1. megmagyarázták benne, honnan jött a köd és a lények (javítsatok ki, ha tévedek, de a novellából ez nem derül ki), és ez a kapu másik dimenzióra dolog... háttöö..., és ad2. lezárják a sztorit is. Ettől persze nem lesz rosszabb a történet, csak nagyon más.

The End Of The Whole Mess-ből meg nem tudom, mi értelme volt filmet csinálni. A novella konkrétan egy levél, amiben az írója elmeséli, mi történt, és hogyan lett vége az egész "hercehurcának". Lényegében ez lett a film is: srác leül egy kamera elé, és elmeséli, mi volt. Bár én sem tudom, mit vártam.

Hűde negatív vagyok ma. Elnézést. Inkább hallgatok egy kis Slipknotot. Mikor kijött a harmadik album, nem tetszett, erre kijött a negyedik, ami megint nem tetszik, de most meg szeretem a harmadikat. Sebaj, a mostanival majd akkor ismerkedek, ha megjelent az ötödik, hehe.

"I Push my fingers into my eyes... 
It's the only thing that slowly stops the ache..."
sálláláá

Kezdek komolyan aggódni a derekam miatt. Egyre többször fordul elő, hogy habár nem csinálok semmi megerőltetőt, belenyilall a fájdalom, és meg sem merek mozdulni. Ha ez nem lenne elég, az utóbbi pár napban folyamatosan ég a gyomrom, pedig nem stresszelek a nyelvvizsga óta (utólag jön ki?), maga vagyok a megtestesül nyugalom. Ha pedig mindezt meg merem szüleimnek említeni, jön az "ilyen fiatalon nincsen senkinek sem baja" szöveg.

"s ezért lesz vége a világnak, azt hiszem, sokkal inkább a szeretet, mint a gyűlölet miatt. Mert biztos, hogy mindig a szeretet volt a legpusztítóbb fegyver."

Igen, megint. Babzsákon aludni nem túl pihentető.
Két nemnormális férfiállattal együtt megnéztem moziban a Hellboy II-t (ami jóóó), majd G-ék albérletében lejátszóba betoltuk az első részt, és babzsákokon feküdve úgy, ahogy voltunk, ruhában elnyomott minket az álom. Reggel szemek felpeckelése, pofázmány rendbeszedés, "jóleszekígymajdzuhanyzokotthon", hazakúszás, majd "szeptember 11-én 8-17 között nem lesz melegvíz, megértésüket..." kiírással találkozás. Yeah.

Bár reménykedtem benne, hogy a nyelvórát előrébb tudják tenni, de nem, gyász. És még mindig sok emberrel vagyunk egy teremben, levegő nélkül, zakkanás határán (okéoké, nem hisztizek), plusz még nyáron egészen elszoktam attól, milyen egyetemi padokba szorítva tölteni a napot. (Szar.) De majd jobb lesz, amint kevesebben járnak be.

Viszont az vicces, hogy bár az egyik szabadon választott tárgyunkat (ami jelen esetben egy tréning) hiába vettük fel a nekünk tetsző időpontra a neptunban, az úgy nem jó, kitesznek egy papírt majd a tanszéki hirdetőtáblára, és iratkozzunk fel arra. Abba bele sem merek gondolni, hogy mi van akkor, ha valaki, aki olyan időpontra szeretne menni, ami már betellt, egy laza mozdulattal kihúz egy másik nevet, és beírja magát.

És a God Of War II. jó. Megy a bácsi, hentel, néha gondolkodni kell a feladványokon, majd hent, vér és bél ögeeen. Persze nem én játszottam vele, mert ahhoz láma vagyok, de nézni jó volt, ez volt a tegnap esti program. És ettünk 18 centi átmérőjű hamburgert is, ami szintén jó volt, igaz, 20 perc helyett egy óra alatt jött ki, de végül nem haltam éhen.

Most pedig spagettit fogok csinálni (whoáá, figyelitek a konyhaművészt?). És fáj a hátam. Öregszem? (muhaha)

Levegőtlen, meleg, párás teremben, halálkényelmetlen padokban ülve, 440 bezsúfolódott diák, folyamatos moraj, amitől az első sorból alig lehet hallani az előadót, és félpercenként elnyomott ásítás (oxigénhiány, ugye), kevéssé izgalmas definíciókra való odafigyelés.

Tényleg ez kellett nekem? Jézusom.