AnnGel blogja

Decide - either live with me
Or give up - any chance you have of being free

(Don't go) I never wanted anybody more than I wanted you
(I know) the only thing I ever really loved, was hate.

...

(lehet, hogy kevesebb Slipknotot kéne hallgatnom)

A hét eddig egy nagy határ szar, és nagyonnagyonnagyon utálom, és utálom az egész világot is. Mert miért ne.

Az vigasztal, hogy innentől minden nap van mire várni (tehát a nap attól még szar lesz, csak lesz fénypontja): holnap lesz röpi, meg babzsákonheverészés (talán még játszunk is, ki tudja?), csütörtökön szablyázás, pénteken meg csajozok. Hétvégén még nem tudom, mit fogok csinálni (eddig úgy néz ki, semmit), konfliktuskezelés-térning miatt nem tudok hazamenni, de az meg csak szombat délutánig tart, tehát a szombat estém, és az egész vasárnapom szabad... Ha nem jelentkezem hétfőn, akkor megölt az unalom, törjetek be valahogy a lakásba, és kaparjátok ki onnan a hullámat. Nem temetést, hamvasztást kérek, thx.

Ma az első órám miatt jöttem be, az utána levő kettő előadásra csak azért ültem be, HÁTHA elhangzik valami olyan, ami fontos, és nincsen benn a könyvben. De legalább haladtam a Setét Torony 7-tel, nem mintha túlságosan feldobna, éppen hullanak a főszereplők. Tegnap is próbáltam nem bőgni a villamoson, a rosseb egye meg azt az érzelmes formámat... Asszem ezután valami vidámat kéne olvasnom.

Nem, képtelen vagyok megállni, hogy tegyek említést erről a gyönyörűségről. Figyeljük meg a szárnymozgást, és a 0:25nél befigyelő kicsidinoszauruszt!

A kínzó kérdés most már csak az, hogy hogyan állták (érted... állták) meg, hogy ne röhögjék el magukat forgatás közben.

London előtt frissítettem blográdiót utoljára, szóval éppen ideje volt (bár az a sanda gyanúm, hogy nem hallgatja senki sem, hehe). Kaukázust Londonban hallgattam nagyon sokat, Slipknotot most, Iced Earth és Gire meg csak simán jók. Enjoy.

Ja, tényleg, jövő héten ilyenkor már meglesznek a nyelvvizsgaeredmények, hatalmas ivászatot tervezek, ki tart velem?

Súgta nekem oda Hidán Csaba a csütörtöki edzésen, a fából faragott szablyákkal vívott küzdelem végén. Ha egy mondattal le lehetne engem írni, ez lenne az.

Hihetetlenül hangulatos volt, tizenketten egy lepukkant suli lepukkant belső udvarában, lomtalanításra váró székek és asztalok között... sajnos 20 percet lógnom kell oroszról, és még így is negyed órát késtem az edzésről, de sebaj. Hidán Csaba nagyon jó tanár, jó mesélő, jó ember, és nagy rajongója a hölgyeknek :)

Mint minden nő (ketten voltunk) kaptam mellényt, nehogy megsérüljek, majd nekikezdtünk a formagyakorlatoknak: támadás, lépéssel hárítás; egy lépés, egy vágás, hárítás; védekezésből szúrás stb. Már éppen leszakadni készült volna a karom, mikoris befejeztük, és jött a következő rész: a kiválasztott két ember sisakot és kesztyűt kap, harc fél erővel, fél gyorsasággal, majd szabadharc.
Ezután fokosharc: feje-nyaka-töki vagy hogy is van a formagyakorlat... majd szablya lefegyverezése fokossal. Végül vehettünk igazi, fémből készült fegyvert a kezünkbe, és a szúrást gyakoroltuk egy nagy, felfüggesztett kartonon.

Jó volt.

Edzés után sörözés Csabával, többiek csak elhűlve néztek minket Garouval: ti tegezitek a Tanár Urat? Merthogy nekik tanáruk, nekünk meg "csak" egy jó ismerősünk :-) Vacsora közben kaptunk egy történetet is (a virágszedő lányokról), nagyon jól mesél, imádom.

Elhatároztam, hogy összeírom azokat a bölcsességeket, amiket edzés közben mond el nekünk Csaba. Íme a múltkorik:

Annak a lázadónak van igaza, amelyik győz.

Semhogy rossz asszony ágyában háljál, inkább jó asszony lábánál halj meg.

Kimondott szó, kilőtt vessző.

Hát így.

NOT!

Buszon jöttem rá, hogy nem, nincsen már több ülőhely, és még huszan akarják (és fogják) magukat felpasszírozni. Jegy persze megvéve, és hiába ment fél órára rá egy másik járat Pestre (csak hosszabb menetidővel), nem szálltam le, mert akkor csengethettem volna újra a jegy árát (éljen a rugalmas rendszer). Oh, shit. Szerencsére ez gyorsjárat volt, így csak másfél órát passzírozódtam, plusz sokat javított a helyzeten, hogy volt friss Bombagyár adásom, legalább volt mit hallgatni.

Igazából az út vége volt vicces: egyik megállóhelyen anyuka drága csemetéjével száll le, közben szedi össze a táskát, kabátot stb rohannak lefele, pár másodperc múlva anyuka kétségbeesett fejjel: rossz kabátot hoztak el, jönnek vissza, verekszik át magukat a tömegen. Kabát megvan, mission completed, miközben szállnak le, az ajtó elkezd csukódni. Olyan üvöltést csapott a nő, a kölyök meg olyan visítást, mintha a busz elindult volna, és éppen a lábukon menne keresztül. Mindenki teljes sokkban bámulta a párost, a hangok alapján azt vártuk, hogy ha nem is a jármű indult el, akkor az ajtón tuti borotvaéles fogak vannak, és éppen darabolják a gyerkőcöt, spriccelő vér és kiömlő belek mindenfele. Be is ugrott egy novellaötlet megvadult buszról, mely az utasait tartja rettegésben, nyitott ajtókkal várva, hogy valaki megpróbáljon leszállni, majd gyorsan lecsap az áldozatra. Milliókat kaszálnék.

Nem szoktam a blogon politizálni, vagy arról írni, hogy én mit gondolok a pártokról, kihez tartozok, de a hagyományőrzésből, és a kilinkelt Bombagyárból aki akarta, le tudta vonni a következtetést. Ritkán beszélek róla másoknak, csak néhány emberrel tárgyalom ki ezeket a gondolataimat, nem szeretném, ha emiatt valaki félreismerne, hőzöngő rendbontónak, rendőrdobálónak gondolna. Nem erőltetem rá nézeteimet másokra, nem kívánok megtéríteni senkit sem, nem hordok "Nem, nem soha!" pólókat, kitűzőket, nem kántálom, hogy "Vesszen Trianon", de nemzeti érzelműnek vallom magam, büszke akarok lenni a Hazámra, a hagyományainkra, és nem akarom veszni hagyni őket. De most elegem van. Kezdjük az elején.

Ma, szeptember 20-án "szervezetek demonstráltak a cigánygyűlölet ellen (vajon miért gyűlölik őket...? - szerk.), majd a Duna-partra, a holokauszt-emlékműhöz vonultak" (index.hu), ugyanerre a napra jobboldali szervezetek is tüntetést jelentettek be, köztük a Bombagyár is (ők nemzeti radikálisnak vallják magukat), ez utóbbiaknak az ötlete nagyon tetszett: vigyen mindenki egy pár cipőt, és a szovjet emlékműnél helyezzék el őket a kommunizmus áldozataira emlékezvén, a holokauszt emlékmű mintájára. Méltóságteljes, csendes felvonulást terveztek, semmi cigányok elleni erőszakos megnyilvánulást (ha ma nem lett volna más dolgom, én is kimentem volna).
És ekkor jön néhány pöcs, és elkezd dobálózni, verekedni a rendőrökkel, molotov-koktél, válaszul könnygáz, a média meg napokig harsogja, hogy a szélsőjobboldal tüntetése MÁR MEGINT zavargással végződött. Néhány elkezdi, és az a SOK, OSTOBA, HÜLYE megy utána, és tönkrevágja az egészet. Egyszer voltam Bombagyár szervezte tüntetésen (Hollán Ernő utcain), és ott is ugyanez volt: eleinte minden ment rendben, csendesen, megmutatjuk, hogy nem hőzöngő vadbarmok vagyunk, aztán néhányan rákezdtek a "Gyurcsánytakarodj"-ozásra, és kész, vége, az lett belőle, amit mindenki látni akar: a jobboldaliak őrjöngő barmok. A legjobb, mikor valamelyik fasz horogkereszttel jelenik meg, vagy elkezdi a karját lengetni (aki mellette áll éppen, miért nem üti le??), elég csak egy ilyen a tömegben, képet készítenek róla, és másnap indulhat a félelem és hisztériakeltés: az egy fasiszta tüntetés volt...

Elegem van, hogy mindig ez a vége, és engem is velük azonosítanak. Mikor a téma szóba kerül, joggal hiszik mások, én a rombolással, őrjöngéssel, rendőrdobálással értek egyet, a horogkereszttel, kordondöntögetéssel, autógyújtogatással, és hogy nem tudom másoknak elmagyarázni, hogy akikkel én vagyok, akikkel egyetértek, azok igen, kinn vannak, de nem ők balhéznak, ne őket utálják...

Az, aki ott van, az miért nem fogja le azt, aki elkezdni? Miért nem basz le neki egyet? Miért hagyják, hogy néhányan elrontsanak mindent? Nem értem.

(Ennyi. Remélhetőleg az első és utolsó ilyen témájú írásom.)

Két erő csap össze most a családban: Anyum, aki leszívesebben már reggel óta teljes díszben vigyázban ülve várna, és Apum, aki utolsó fél órában készülne össze, és éppen időre beesne a jeles eseményre. Mert hogy ma lesz Bátyám esküvője, éppen szüleim házassági évfordulóján. Legalább nem kell két dátumot megjegyezni, tök praktikus.

Én vagyok az ideális lakótárs: nem is vagyok az albérletben, nem is alszom ott, csak néha felbukkanok, kajálok, pakolok, és ismét lelépek. Hétfő óta nincsen megállás, rohanok folyamatosan, ezért maradt el a blog frissítése is. Pedig lenne miről írnom, és meg is írom, ha végre le tudok ülni a fenekemre egy picit.

De addig az utóbbi pár nap történései címszavakban: fájó gyomor, röpiedzés, elmaradt szablyavívás, barátok, nemszerepjátszás, orvos, új gyógyszerek, megtartott szablyavívás, "Nagyon győzni akarsz", palacsinta, novemberben megyek Barcelonába, aikido, bántás-kibékülés-bántás-kibékülés ("Kimondott szó, kilőtt vessző" többet ne, oké?), most izomláz, kb 3 óra múlva esküvő. Mindezt suli mellett, valamikor reggeltől estig benn vagyok, szóval most kicsit ki vagyok purcanva. Még mindig késve indulok mindehova, és még mindig mindenhonnan kések, csak egy dolog változott: nem érdekel. Jajj, késni fogok negyed órát előadásról. És...? Eddig legalább idegesítettem magam rajta, de most már nem. Fura.

Az edzésekről mindenképp szeretnék egy-egy külön bejegyzést írni, mert megérdemlik. De majd.

Káros hatással vannak rám szóviccgyártó ismerőseim, mostanában én is elkezdtem terrorizálni előadások közben kedves barátosnémat (aki ennek nagyon örül (iróniajel)). Gazdaságstatisztikán vettük a statisztikák fajtáit (álló és mozgó, vagy mittudoménmi), és az előadó magyarázta, hogy na, akkor a tanultak alapján az az adat, hogy ezt a tárgyat 400 diák vette fel, egy álló statisztika (mert egy adott időpillanatra vonatkozik), erre én halkan benyögtem magamnak, hogy nem is, mert a diákok ülnek. Én jót szórakoztam rajta, tudom, szörnyű, köszönöm.

A mai termés pedig biztosan nem új, valszeg minden magára valamit is adó szóviccgyártó elsütötte már, de én csak most először, és ennek roppantul örültem ismét. Az előadó mesélte, hogy volt itt, meg ott, meg Oslo-ban is. Vizuális alkat vagyok, így ez utóbbi kijelentésen jól elvoltam egy darabig, végül ebből született meg:
- Mit mond a norvég zombi?
- Osloban vagyok...