Két erő csap össze most a családban: Anyum, aki leszívesebben már reggel óta teljes díszben vigyázban ülve várna, és Apum, aki utolsó fél órában készülne össze, és éppen időre beesne a jeles eseményre. Mert hogy ma lesz Bátyám esküvője, éppen szüleim házassági évfordulóján. Legalább nem kell két dátumot megjegyezni, tök praktikus.
Én vagyok az ideális lakótárs: nem is vagyok az albérletben, nem is alszom ott, csak néha felbukkanok, kajálok, pakolok, és ismét lelépek. Hétfő óta nincsen megállás, rohanok folyamatosan, ezért maradt el a blog frissítése is. Pedig lenne miről írnom, és meg is írom, ha végre le tudok ülni a fenekemre egy picit.
De addig az utóbbi pár nap történései címszavakban: fájó gyomor, röpiedzés, elmaradt szablyavívás, barátok, nemszerepjátszás, orvos, új gyógyszerek, megtartott szablyavívás, "Nagyon győzni akarsz", palacsinta, novemberben megyek Barcelonába, aikido, bántás-kibékülés-bántás-kibékülés ("Kimondott szó, kilőtt vessző" többet ne, oké?), most izomláz, kb 3 óra múlva esküvő. Mindezt suli mellett, valamikor reggeltől estig benn vagyok, szóval most kicsit ki vagyok purcanva. Még mindig késve indulok mindehova, és még mindig mindenhonnan kések, csak egy dolog változott: nem érdekel. Jajj, késni fogok negyed órát előadásról. És...? Eddig legalább idegesítettem magam rajta, de most már nem. Fura.
Az edzésekről mindenképp szeretnék egy-egy külön bejegyzést írni, mert megérdemlik. De majd.
Ezt mondtátok