AnnGel blogja

Nem bírtam ki, újraírtam elveszett bejegyzésem.

*** A bejegyzés női témákat tartalmaz! ***

Délelőtt Anyuval vásárolni voltunk, önszántamból mentem, pedig legtöbbször mérhetetlenül utálom a "shoppingolást". Csak hát eljött a tavasz nyár, eddig ilyenkor bakancsot hordtam, csak abban kevésbé célszerű vezetni, mivel nem érzem a gázpedált. Sem. Így ma gazdagabb lettem két cipővel (egyik piros, mikre nem vetemedem), illetve olyan színű blúzokkal, amilyeneket már 15 éves korom óta nem hordtam. Család otthon pezsgőt bontott, véget ért a fekete korszakom, hurrá.

Ezt élvezitek, vagy ti is úgy utáljátok, mint én?

*** Veszély vége ***

Ebéd után átjöttek Bátyámék, megszülinapoltuk unokaöccseimet, kis szaros már mászkál, és kifejlődött az éntudata.

Én: Ez mit is jelent?
Bátyám: Azt, hogy ráébredt, ő maga nem csak egy tárgy, és nem kell feltétlenül azt csinálnia, amit te akarsz, azzal játszania, amit te raksz elé...
Én: Vagyis?
Bátyám: Néha ordítva földhöz vágja magát.

Szülinapjára kapott homokozót a kertbe, örült nagyon, ilyesmivel még úgysem találkozott, szórta a cuccot magára, mókás is az, kíváncsi vagyok, mikor jön rá, hogy nem tud belőle építeni semmit (mivel ez tisztított, átmosott kvarchomok baszki), az lesz még törés piciny lelkében. Meg az, hogy kék a füle. Tényleg az. Olyan magas pont, hogy a füle egy magasságban van az asztallappal, és mindig bevágja oda. És ettől tényleg kék neki. TÉNYLEG.

Más.

Öröm 1: rákerestem: a sör jó. Tele van vitaminokkal, és nem hízlal jobban, mint egy szendvics (forrás).

Öröm 2: eddig mindig google analytics-et használtam a blog statisztikájának nézegetésére, de minden bizonnyal rosszul telepítettem a követőkódot. Kezdett gyanús lenni a keresőszavak hiánya, bár a napi 30 látogatót reálisnak találtam. Erre pár napja nézem a freeblog statgépjét, és:

Hát ö... ez durva. Világbéke, meg ilyesmi. Na, izé, köszönöm. :zavarban:

Ide írtam egy kibaszottul hosszú bejegyzést, 40 percig hegesztettem, és véletlenül törlésre kattintottam publikálás helyett.

Ideges vagyok.

Igazából ez a szar rákérdezhetne előtte, hogy tényleg akarom-e, ahelyett, hogy pakk, eltünteti.

Údekurvaidegesvagyok.

*** Női sarok, vigyázat! ***

Ma délelőtt önként mentem Anyummal cipőt és ruhát vásárolni. Legtöbbször elmondhatatlanul utálok "shoppingolni", csak jött a jó idő. Mit jött, rohant. Ekkor általában bakancsot szoktam hordani, igenám, csak bakancsban kissé kellemetlen vezetni. Mivel nem érzem a gázpedált. Sem.

Így uccu be a városba, feltúrtunk néhány boltot, eredménye: két zárt-de-azért-könnyű-és-tavaszas-cipő (egyik piros, te jó ég), meg blúzok, olyan színekben, amiket 15 éves koromban hordtam utoljára. A család pezsgőt bontott, és örömtáncot járt: vége a fekete korszakomnak.

Najó, a blúzokra van mentségem: jövő héten BME állásbörze, reményeim szerint pár héten belül állásinterjúra megyek, aztán munkát kapok (bili a kézben), én meg rájöttem, hogy nincsen semmi nyári nem-túl-puccos-de-azért-elegáns cuccom, csak mély dekoltázsú felsőim, amikben bár a melleim nagyok, azt most inkább mégsem, mert nem szopós titkárnőnek szeretnék menni, hanem. Nekem jól álló inget persze művészet találni, nem az én alkatomra, hanem lapos csirkékre varrják ezeket a cuccokat, így egyszer csak fél kettő lett, Öcsém meg valami sarokban feküdt haldokolva: Ezt tényleg szeretitek csinálni, vagy ti is utáljátok, mint én?

*** Női sarok vége ***

Aztán átjöttem Bátyámék, megszülinapoltuk mindkét unokaöcsémet, a kis szaros már tökegyedül járkál, és kifejlődött az éntudata.

Én: - Az mit jelent?
Bátyám: - Hogy rájött, hogy ő maga nem csak egy tárgy, és játszik azzal, amit eléje raksz,, meg teszi azt, amit te akarsz, hanem van saját akarata.
Én: - Tehát?
Bátyám: - Időnként ordítva földhöz vágja magát.

Az éntudat bemutatásra is került rövid időn belül, azt hiszem, eddig szerettem a gyereket. Na de kussolt, mikor megmutattuk neki, hogy kapott homokozót a kertbe, tisztított, átmosott kvarchomokkal, amiből mindent lehet csinálni, csak várat meg "pogácsát" nem (nem áll össze, szétesik). De legalább a környék összes macskája ide fog járni szarni. Bele. Legalább erős lesz az immunrendszere.

Este meg önéletrajzot gyártottam, megnéztem, hogy az állásbörzén melyik cégek érdekelnek, kikhez fogok odamenni további infókért, meg ilyenek. Van pár szimpatikus, csak hát a franc tudja, mit is csinálnék szívesen. Arra már rájöttem, hogy értékesítőnek szar lennék, képtelen lennék tukmálni bármit is bárkire.

Közben próbálok rájönni, mikor fogom évvégig leadandó beadandóimat megcsinálni, jelenlegi életvitelem mellett sehogy sem. Hm. Most is erőteljesen mással kellene foglalkoznom, mint blogírással, de még nem ért el a "bakkermegintcsúszásbanvagyok" pánik.

De jó hír, hogy a sör egészséges, pl tele van vitaminokkal, és egy doboz az kb egyenlő egy szendviccsel (forrás). Öröm.

Jó hír még, hogy eszembe jutott statisztikákat nézni. Google analytics-et használtam eddig, de minden bizonnyal szarul telepítettem a követőkódot, kezdett gyanús lenni a keresőszavak hiánya, bár a napi 20-30 látogatót reálisnak is találtam. Nade nemrég megnéztem a freeblogét, és:

Plusz még innen tudtam meg, hogy kilinkeltek még páran (olyanok, akiket nem ismerek személyesen, hű). Háttö... khm... világbéke. Köszönöm, na. :meghatódik:

Tegnap este aztán dam-daram-daram, dam-daram-daram, dam-daram-darab, pa-pa-pa, utána Ráday kupola, ahol tánc, néha kritikán aluli zenére, de a harmadik sör után nem igazán zavart (amúgy át kell szoknom fröccsre, híztam, nem is keveset). Hajnali fél 5re sikerült hazakeverednem, éhségtől kopogó szemekkel, így igen, képes voltam Matchba lemenni mirelitpizzáért. Úristen.

Aztán vezettem továbbra is a hangalámondásos rendszer segítségével, az emberekbe vetett hitem egy percre visszatért, mikoris a szabálytalanul elémvágó rámvillantott és bocsánatot kért. A fejét elnézve utólag vette csak észre, hogy tanuló vagyok, és roppantul szégyellte magát. Ez az örömmámor egészen addig tartott míg aztán más erre nagy ívben nem tett, felejtett el elsőbbséget megadni, anyázott hangosan, vidámság ez így, edződöm a pestiekhez.

Az albérletben találkoztam lakótársammal - a héten először. Egymás létezése továbbra is csak akkor tűnik fel, mikor elmozdul valami a konyhában. Szimpatikus.

Hazaérve (mármint Veszprémbe) azzal fogadtak, hogy Nagyi kórházban van, múlt héten mikor rosszul lett, félrediagosztizálták, konkrétan nem vették észre, hogy infarktusa van. Úgy derült ki, hogy beutalták szívultrahangra május közepére, de nem akart addig várni, így inkább elment maszek rendelésre, ahol egy héten belül kapott időpontot, ott vették észre. Lehet, hogy május közepére bele is halt volna. Lehet, hogy ebben az esetben egy fejszével látogattam volna meg a kórházat. Lehet.

Rájöttem, hogy sokkal jobban megy a vezetés, ha mindig mindent mondok magamnak hangosan: motorfék, lassít, kuplung, fék, vissza kettesbe, kuplung emel, kanyarodás, főúton vagyok... Ezzel minden bizonnyal az őrületbe fogom kergetni az oktatót néhány hét alatt, de nem érdekel, 30. óra után 1900-at fogok neki perkálni 45 percre, ebben bőven benne van a veszélyességi pótlék.
És ma csak egyszer próbáltam hármasban kanyarodni, illetve egyszer döntöttem úgy, hogy na, az előtt a kocsi előtt kiférek, kifértem, csak hát ez állítólag nem túl szabályos. Szomorú.
Jövő héten csütörtökre meg nem tudott időpontot adni, de helyette felajánlotta, hogy mehetek pénteken délelőtt, meg délután is. Hát azt inkább ne, úgy lefáraszt még mindig, hogy ha nekem kétszer is kocsiba kell ülnöm egy nap alatt, tuti meghalok.

Öröm: a jelek szerint csírázik bennem halványan a háziasszonyság magva (milyen gyönyörű kép), találtam itthon normális kajának való alapanyagot. Ritka az ilyesmi, de talán kezdek felnőni.

Az előbb pedig majdnem megfulladtam egy bögre teától. Aztán mégsem.

Kaland az élet.

Riszpekt.

Tegnap hajnalban azt álmodtam, hogy támadás érte Budapestet, az embereket leterelték föld alatti járatokba, és onnan hallgattuk a robbanásokat. Ez után valamiért fel kellett mennünk a felszínre (már nem tudom, miért nem maradhattunk lenn), én meg meg voltam róla győződve, hogy meg fogunk halni, port hozott a szél, nehezen kaptam levegőt, egyszóval világvége. Garouval voltam, egymás kezét szorongatva indultunk kifele, és még mielőtt kiértünk volna, bocsánatot kértünk egymástól, amiért megbántottuk a másikat.

Megalapozta a napomat.

(Amúgy túléltük, tehát nem sikerült elég hatásvadászra, hogy "bocsáss meg! te is nekem - majd szépen elporladunk a radioaktív szélben" hanem még mászkáltunk a romos városban ezután.) 

Ezután hősiesen bementem autoCADre (ha már az első két órámat ellógtam az éjszakai nemalvás miatt), rajzoltam szorítóbilincs nevezetű valamit, majd a tanárnak sikerült benyögnie már nem is tudom, minek a kapcsán, hogy:
"Mert hát az építészek nem mérnökök..."
Gondoltam szolidarításból megverem, aztán mégsem.

Végül este Havas után Mélypont, macifröccs, dumálás órákig, engem még az sem akadályozott, hogy az arcom már kezdett zsibbadni, és egyre nehezebben formáltam a szavakat. Összefutottam olyanokkal, akikről nem gondoltam, hogy ott, és akik ismertek másokat is a társaságból, és nem elég, hogy csodálkoztam, hogy miii? ti egymást?? ők is csak néztek, hogy ti is egymást? Vicces.
Az ajtót becsuknád légyszi, köszi! - a mosolyom a huszadik ilyen után már kevésbé volt őszinte, de a légyszi mindig benne volt, nem mintha ettől sokkal szimpatikusabb lettem volna az elhaladó népnek... de hát volt velem három férfi, meg mi lányok, akik ugye önvédelem, szarrá verünk mindenkit, ha kell.

De végül hazajutottam, éhesen, halrudacskát sütőbe, rizst tálba, rá vizet, mikróba be, hátha úgy finom lesz, mert hogy én nem állok neki rizst főzni, az is tuti. Jelentem, ehető, bár az enyém kevésbé, mert elsóztam. Aztán mikor már a halrúd bigyó felét betoltam, vettem észre, hogy nyers, sőt, helyenként fagyott, ezt nem tudom, hogyan sikerült előmelegített sütőben 15 perc alatt produkálni, meg én ezt hogy nem vettem észre első falat után. De persze a kezemet is elégettem így éjjel 1 óra fele (forró a tepsi), halkan anyáztam csak, tekintettel voltam lakótársamra (az újra, mert az eddigi most éppen nincs fenn), aki eddig szimpatikus, reggel hallom, hogy elmegy, este ő hallja, hogy megérkezem, cetliken kommunikálunk, ilyesmi.

Éjszaka nyitva kellett hagynom az ablakot, olyan meleg volt a szobában, innen látszik, hogy jön a tavasz. Vagy már a nyár.

A jókívánságokat meg köszönöm, gyógyulok már :)