Rájöttem, hogy sokkal jobban megy a vezetés, ha mindig mindent mondok magamnak hangosan: motorfék, lassít, kuplung, fék, vissza kettesbe, kuplung emel, kanyarodás, főúton vagyok... Ezzel minden bizonnyal az őrületbe fogom kergetni az oktatót néhány hét alatt, de nem érdekel, 30. óra után 1900-at fogok neki perkálni 45 percre, ebben bőven benne van a veszélyességi pótlék.
És ma csak egyszer próbáltam hármasban kanyarodni, illetve egyszer döntöttem úgy, hogy na, az előtt a kocsi előtt kiférek, kifértem, csak hát ez állítólag nem túl szabályos. Szomorú.
Jövő héten csütörtökre meg nem tudott időpontot adni, de helyette felajánlotta, hogy mehetek pénteken délelőtt, meg délután is. Hát azt inkább ne, úgy lefáraszt még mindig, hogy ha nekem kétszer is kocsiba kell ülnöm egy nap alatt, tuti meghalok.

Öröm: a jelek szerint csírázik bennem halványan a háziasszonyság magva (milyen gyönyörű kép), találtam itthon normális kajának való alapanyagot. Ritka az ilyesmi, de talán kezdek felnőni.

Az előbb pedig majdnem megfulladtam egy bögre teától. Aztán mégsem.

Kaland az élet.