Tegnap hajnalban azt álmodtam, hogy támadás érte Budapestet, az embereket leterelték föld alatti járatokba, és onnan hallgattuk a robbanásokat. Ez után valamiért fel kellett mennünk a felszínre (már nem tudom, miért nem maradhattunk lenn), én meg meg voltam róla győződve, hogy meg fogunk halni, port hozott a szél, nehezen kaptam levegőt, egyszóval világvége. Garouval voltam, egymás kezét szorongatva indultunk kifele, és még mielőtt kiértünk volna, bocsánatot kértünk egymástól, amiért megbántottuk a másikat.

Megalapozta a napomat.

(Amúgy túléltük, tehát nem sikerült elég hatásvadászra, hogy "bocsáss meg! te is nekem - majd szépen elporladunk a radioaktív szélben" hanem még mászkáltunk a romos városban ezután.) 

Ezután hősiesen bementem autoCADre (ha már az első két órámat ellógtam az éjszakai nemalvás miatt), rajzoltam szorítóbilincs nevezetű valamit, majd a tanárnak sikerült benyögnie már nem is tudom, minek a kapcsán, hogy:
"Mert hát az építészek nem mérnökök..."
Gondoltam szolidarításból megverem, aztán mégsem.

Végül este Havas után Mélypont, macifröccs, dumálás órákig, engem még az sem akadályozott, hogy az arcom már kezdett zsibbadni, és egyre nehezebben formáltam a szavakat. Összefutottam olyanokkal, akikről nem gondoltam, hogy ott, és akik ismertek másokat is a társaságból, és nem elég, hogy csodálkoztam, hogy miii? ti egymást?? ők is csak néztek, hogy ti is egymást? Vicces.
Az ajtót becsuknád légyszi, köszi! - a mosolyom a huszadik ilyen után már kevésbé volt őszinte, de a légyszi mindig benne volt, nem mintha ettől sokkal szimpatikusabb lettem volna az elhaladó népnek... de hát volt velem három férfi, meg mi lányok, akik ugye önvédelem, szarrá verünk mindenkit, ha kell.

De végül hazajutottam, éhesen, halrudacskát sütőbe, rizst tálba, rá vizet, mikróba be, hátha úgy finom lesz, mert hogy én nem állok neki rizst főzni, az is tuti. Jelentem, ehető, bár az enyém kevésbé, mert elsóztam. Aztán mikor már a halrúd bigyó felét betoltam, vettem észre, hogy nyers, sőt, helyenként fagyott, ezt nem tudom, hogyan sikerült előmelegített sütőben 15 perc alatt produkálni, meg én ezt hogy nem vettem észre első falat után. De persze a kezemet is elégettem így éjjel 1 óra fele (forró a tepsi), halkan anyáztam csak, tekintettel voltam lakótársamra (az újra, mert az eddigi most éppen nincs fenn), aki eddig szimpatikus, reggel hallom, hogy elmegy, este ő hallja, hogy megérkezem, cetliken kommunikálunk, ilyesmi.

Éjszaka nyitva kellett hagynom az ablakot, olyan meleg volt a szobában, innen látszik, hogy jön a tavasz. Vagy már a nyár.

A jókívánságokat meg köszönöm, gyógyulok már :)