AnnGel blogja

Már két napja próbálok írni arról, hogy strandoltam a Bloggerekkel meg Mucival (előtte leszögezte Apasim, hogy nem tartjuk meg, és nem csinálunk mi is egyet), aki beleevett a körözöttes zsemlémbe, de neki szabad, mert egy tünemény, és hogy hallottam alie-t élőben like-olni, és hogy nem mertem lefröcskölni mra-t, mert mégiscsak a freeblog istene, és bár állítása szerint olyat sosem tenne, hogy törölné bosszúból a blogomat, de néhány kötőszót beletenne, az tuti.

És hogy ettünk Calippo-t általános iskolásként vihogva, aztán majdnem megfulladtam, mert spontán beúsztunk a nádasig, és közben a többiek olyasmiről beszéltek, amin nevetnem kellett, és úgy nehezen úszok (meg amúgy is), ezért inkább lemaradva lebegtem, és reménykedtem, élve kijutok. És készült rólam kép, én feketében, mögöttem a nap, kezemben a vattacukor, amit aztán leöntöttünk kólával, meg ettünk hekket is, és én meg közben boldog voltam, nagyon. És mindenki nagyon jó fej, pedig be voltam paráztatva, bizony ( [...] megint szóba került, hogy hozza el közénk az új barátnőjét, és ezúttal nem is tanúsított olyan szélsőségesen elutasító magatartást, mint a múltkor, amikor ugyanezen felvetés után végignézett isoldén, suematrán, alien és rajtam, és közölte velünk, hogy ő így nagyon szeret bennünket, de ha nem ismerne minket, akkor borzasztóan rettegne tőlünk. Ezúttal kompromisszumkészebb volt, azt mondta, hogy oké, de akkor előbb felkészítő helyzetgyakorlatokat tart majd, leülteti a barátnőjét egy spotlámpával szemben, dobálni kezdi valamivel, és közben olyanokat mond neki, hogy milyen szuperképességet szeretnél, meg szopóálarc. by lucia).

Szóval ezt írom már két napja, csak elhagyott az ihlet, most sincsen meg, de most már nem érdekel, meg akarom örökíteni, mert jó volt, na.

Úristen, soha többet ilyet, halál, halál, pusztulás!

Pár hete vettem egy orosz easy readers könyvet, szereztem kisszótárat, és tegnap el is jutottam odáig, hogy elkezdjem.

Minden szót ki kell szótáraznom, mindet. Nem értem. Négy hónap angol tanulás után el tudtam olvasni az első szintű történeteket, nyolc hónap orosz után meg a személyes névmásokon kívül semmit nem értek. Asszem egy darabig pihentetem.

Gyász.

Amikor egyik munkatársam "ki ez a hülye picsa?" felkiáltással rákeresett az egyik, céggel kapcsolatban álló szervezet munkatársára, és egy perc alatt gyakorlatilag mindent kiderített róla, és azóta mindenkit így csekkol, és mindenkinél minden nyilvános, na ekkor jöttem rá, hogy az emberiség még nem érett meg a közösségi oldalak használatára.

Kérdez, érdeklődik, de már a válasz közben másfele figyel, aham, aham, és meg is tovább. Miért van ez a kényszeres udvariaskodás? Miért kell kávéfőzés közben kényszeresen ismerkedőst játszani, ha amúgy rohan tovább, és nem is hallja, amit mondok?

Amúgy elcsíptem egy beszélgetést, mely szerint nemsokára hétvégi csapatépítős buli lesz, közvetlen ezután meg elolvastam a modorosblog ide vonatkozó bejegyzését. Kezdjek félni?

Egyszer véletlenül már sikerült megoldanom, hogy total commanderben fülek legyenek, de most sehogy nem tudom előcsalogatni. Ajdebosszantó. Valaki?

Negyed órát kerestem azt a néhány müzliszeletet, amit pár napja vettem, aztán megtaláltam az ágyamban. Rendet kéne raknom.

Illetve napok óta azt mondogatom, hogy "holnap hajat festek", ami persze nem következik be.

Hétvégén legyen jó idő, mert víz mellé megyek.

Amúgy rájött valaki, hogy az oldalsó idézet honnan van?

Éjjel végre jól aludtam, bár valami zavaros marhaságot álmodtam, melóhelyen befejeztük azt, amitől napok óta üvölthetnékem volt, még a görcsoldót is időben bevettem, szóval most jól vagyok, és nem a klaviatúrára borulva haldoklom, mint tegnap. Amúgy én lettem itt "a lány, aki ért az excelhez", mégiscsak jó volt valamire az egy félévnyi Táblázatkezelés üzleti alkalmazásai c. óra.

Tegnap mutogattam érdeklődőnek lakást, aztán mentem erősen megkésve majdnem tócsit enni (ami nekem tócsi, és nem tócsni, bár leírva eddig mindehol ez utóbbit láttam, szóval még az is lehet, hogy a név rosszul öröklődik generációk óta a családomban) végül nem ettem, mert nem oda mentünk, és ez szomorú. De aztán ittam sört.

Ma pedig megyünk pilatesre, dolgoztatjuk habtestünket, és ha még ágyba is kerülök este 11 előtt, akkor lesz teljes a boldogságom.

Napok óta szarul alszom, valami nem okés a hasammal, időnként mintha fájna a fogam, és nem volt jó ötlet tegnap edzés után hullafáradtan sörözni, hogy egy félmondaton úgy kiboruljak, ahogy. És ha már itt tartunk, fáj a bal vállam, álmos vagyok, hisztis vagyok, érzékeny vagyok, ha még egy pályázati összefoglalót meg kell csinálnom, tuti meghalok.

Közben meg ott van az, hogy a másik gyakornoknak, aki most besegít, megmutattam, mit csináljon, én mit csináltam eddig, és arcán őszinte rémülettel vegyes tiszteletet láttam, és kapok visszajelzést is, hogy tök jó, meg tök pöpec (de kitaláltunk valami mást helyette, csináld meg azt is), este meg banzáj, ami szintén öröm, és bár megfordult a fejemben, hogy lemondom, mert élet bennem nem sok, de ha más nem, csak ülök majd némán, és a barátaim infúzión adagolják belém a sört és a tócsit.