Már két napja próbálok írni arról, hogy strandoltam a Bloggerekkel meg Mucival (előtte leszögezte Apasim, hogy nem tartjuk meg, és nem csinálunk mi is egyet), aki beleevett a körözöttes zsemlémbe, de neki szabad, mert egy tünemény, és hogy hallottam alie-t élőben like-olni, és hogy nem mertem lefröcskölni mra-t, mert mégiscsak a freeblog istene, és bár állítása szerint olyat sosem tenne, hogy törölné bosszúból a blogomat, de néhány kötőszót beletenne, az tuti.
És hogy ettünk Calippo-t általános iskolásként vihogva, aztán majdnem megfulladtam, mert spontán beúsztunk a nádasig, és közben a többiek olyasmiről beszéltek, amin nevetnem kellett, és úgy nehezen úszok (meg amúgy is), ezért inkább lemaradva lebegtem, és reménykedtem, élve kijutok. És készült rólam kép, én feketében, mögöttem a nap, kezemben a vattacukor, amit aztán leöntöttünk kólával, meg ettünk hekket is, és én meg közben boldog voltam, nagyon. És mindenki nagyon jó fej, pedig be voltam paráztatva, bizony ( [...] megint szóba került, hogy hozza el közénk az új barátnőjét, és ezúttal nem is tanúsított olyan szélsőségesen elutasító magatartást, mint a múltkor, amikor ugyanezen felvetés után végignézett isoldén, suematrán, alien és rajtam, és közölte velünk, hogy ő így nagyon szeret bennünket, de ha nem ismerne minket, akkor borzasztóan rettegne tőlünk. Ezúttal kompromisszumkészebb volt, azt mondta, hogy oké, de akkor előbb felkészítő helyzetgyakorlatokat tart majd, leülteti a barátnőjét egy spotlámpával szemben, dobálni kezdi valamivel, és közben olyanokat mond neki, hogy milyen szuperképességet szeretnél, meg szopóálarc. by lucia).
Szóval ezt írom már két napja, csak elhagyott az ihlet, most sincsen meg, de most már nem érdekel, meg akarom örökíteni, mert jó volt, na.
Ezt mondtátok