El sem hiszem, hogy vége.
A mai csoportban egyetlenként, kiemelkedő eredménnyel, mindhárom részjegy (menedzsment, gazdaságtan, szakdolgozat) ötös, oklevél minősítése az eddigi tanulmányi átlagok miatt "csak" négyes.
Három napig részegnek kéne lennem asszem, de most inkább csak lefekszem aludni.
Mire pont megállapítottam, hogy a világ annyira nem szar hely, hamar bebizonyította, hogy mégis az.
Tegnap este az Örs Vezér téri aluljáróba a lépcsőn lefele menet azt vettem észre, hogy egy idősebb fickót szorosan követ egy fiatalabb cigány, és éppen a táska zsebeit pakolja ki. Gyorsan megfogtam a tolvajt (el sem próbált futni), és szóltam a (majdnem) áldozatnak, hogy nézze meg, megvan-e mindene. Gyors csekkolás, megvan a mobil és a pénztárca, mindeközben a cigány hangosan bizonygatta, hogy nem vett el semmit. Végül kiderült, hogy egy tolltartót sikerült lenyúlnia (gondolom a bőr tok miatt azt hitte rá, hogy tárca), de az is visszakerült az eredeti gazdájához, heppi end...
Lenne, ha a cigány ezek után nem várt volna meg az aluljáróban, követett volna, és fenyegetett meg volna életveszélyesen ("nem érdekel, mit kapok ezért, de ha még egyszer ilyet csinálsz, esküszöm leszakítom a fejed"). Sikerült eljutnom a metrómegállóig, de az őrök szó nélkül beengedték ("tudod, tőlem itt nem kérnek jegyet..."), majdnem követett a metrón is, de miután mégsem szálltam fel arra, ami éppen jött, megunta a játékot, és inkább elhúzott.
Reggelre már megnyugodtam valamennyire (sapkát és csuklyát hordtam, a hajamat a kabát alá tűrtem, szóval kibontott hajjal messziről valszeg meg sem ismer), de ma megint láttam, úgy tűnik, ez az aluljáró a törzshelye.
Kurvára félek basszameg.
Mostanában egyre többet jutott eszembe az a közhely, hogy az emberek már nem törődnek egymással, és hogy magamon is látom az elidegenedés jeleit.
Eleinte adtam koldusoknak pénzt, aztán már nem, de még megálltam, mikor egy jobban öltözött ember megszólított. Aztán pár év alatt megtanultam, hogy mindenki kéreget, az is, akiből nem nézed ki, ezért ma már szó nélkül tovább megyek.
Eleinte benyaltam a "jegyre kell pár forint" szöveget is, aztán már azt sem. Pár hónapja a buszállomás mellett szólított le egy srác, hogy ellopták az iratait, pénztárcáját, szeretne hazajutni, de egy rohadt buszjegyet sem tud venni, és az emberek meg sem állnak neki, azt hiszik, hogy piára kéreget, én pedig megsajnáltam, és később megtudtam, hogy ez is csak egy duma a pénzszerzéshez.
A metróállomás felé vezető pár száz méteren minden nap legalább négyen kéregetnek, megállítanak, én pedig megyek tovább, fülemben zene, "köszönöm, de nem", "elnézést, de nem", és akkor legalább békén hagynak, nem tolják magukat az arcomba, mert látják, hogy észreveszem őket, nem pedig ignorálom. Ez a lerázórutin odáig fajult már, hogy múltkor majdnem tovább mentem, mikor csak azt akarták megkérdezni, merre találnak egy utcát.
És mégis, mikor már éppen azt hiszem, hogy a világ egy szar hely, akkor szétszakad a bevásárlószatyrom, szétgurul a joghurt, a csirkecomb, az olaj, a rizs, a müzli, a körte, a banán, és a halrudacska, én meg elkeseredett fejjel nézek magam elé, mert nem tudom, hogyan vihetném ezeket haza. És mikor már pont azon gondolkodom, mi az, ami velem jön, és mit hagyok ott a járdán, hárman jönnek oda hozzám, hogy segíthetnek-e, mert van néhány felesleges nejlonszatyruk.
Persze értem én, hogy minél nagyobb a hiba, annál kevésbé észrevehető, de akkor is... óriásplakáton elírni az ország nevét epic fail.
Deák tér, kettes metró, Örs felé
(kattintásra nő)
Munkaügyben végül úgy döntöttem, hogy februártól már nem dolgozom tovább, de nem, nincsen helyette másik még. Szörnyen éreztem magam, mert egyszer beszélnem kellett a vezérigazgatóval (aki sokkolóan jó fej volt, referenciát ad, illetve felajánlotta, ha bankhoz jelentkezem, tud esetlen egy-két szót szólni az érdekemben, mert vannak kapcsolatai), aztán egyszer a közvetlen főnökeimmel, majd a divíziómmal, és az utolsó napomon elköszönök még a maradék munkatársaktól is. Sajnálták nagyon, szerették volna, ha maradok, sokan teljesen megdöbbentek rajta, én pedig napokig borzasztóan rosszul éreztem magam. Lehet rám hatni szomorú tekintetekkel, sajnálomokkal. Néhány munkatárs tudja az igazi okot (rendszeres túlóra), mások a "miután lediplomázok, szeretnék kicsit más irányba is körülnézni" választ kapták.
Ma reggel voltam egy állásinterjún, amire a cég az egyik honlapra feltöltött önéletrajzom alapján keresett meg, de túl szép is lett volna, ha ilyen hamar elhelyezkedem. Nem tetszett, semmi köze a végzettségemhez, nyelvtudás nem kell, szakmai tapasztalatomhoz sok köze nincsen, határozott idejű (novemberig), semmilyen szempontból nem megfelelő.
Amúgy meg az van, hogy tanulok (nem eleget), Dextert nézek (sokat) (és most itt jön a Dexter-ajnár, hogy rég volt olyan sorozat, ami ennyire lekötött volna, hogy 5 órán keresztül egyhuzamban nézzem, és izgalmas, és jók a karakterek, és a sztori, és a fordulatok, és mennyire jól néz ki Dexter, főleg mikor gonoszan néz, hehe, (de nem kell nekem borostás sorozatgyilkos, mert van fülbevalós íróperfordítóm, aki nem öl embereket, ellenben ágyba hozza a kávét)).
Zenék közül most soundtrackek mennek, szintén Dexter (igen, ennyire rákattantam), meg Clint Mansell-től a Moon OST, könyv téren pedig befejeztem a Hozsánna néked, Leibowitz-ot (a történetet nem vagyok benne biztos, hogy teljesen értettem - túl sok bibliai utalás -, de a tanulságot levontam), most Philip K. Dick: Minority Report.
Közben tervezgetem a februárt, attól tartok, sok időm lesz, szóval ezt igyekszem tanulásra fordítani: jó lenne számviteli tudásom frissíteni, kicsit angolozni (mindent angolul nézek, angol felirattal, de néhány nyelvtanfeladat rám férne), programozni (mert érdekel), meg valamit kezdenem kellene a német nyelvvel is, de az örök mumus.
A fentieken kívül pedig továbbra is sokat találkozom a barátaimmal, járok táncra, kevesebb szénhidrátot eszem, kölcsönmacska gyalogol át rajtam éjjel, és szerelmes vagyok már 9 hónapja.
Sokan nem ismertétek, így kirakom ide is. Itt tudsz ingyen sorozatot nézni (nem tölteni):
http://www.surfthechannel.com/
Fenn a Channels, aztán Televison, válaszd ki a részt, keresd meg a megavideos linkeket, katt. Igen, csak 60-70 percet lehet csak nézni egyszerre, igen, szar a minősége, de egy Office vagy egy How I Met Your Mother típusú sorozathoz szerintem bőven megfelel.
Karácsony óta sok minden történt, voltunk vendégségben a Szentségtelen Szimmetria És Nyolcszögletű Terek Közepén Élő, Arabul Is Beszélő Ismerősnél, ahol voltak sütemények, gyerekek, illetve diafilm is Piszén Pösze Mackóval (aki óvodába megy). Az azt követő estéken helyekre mentünk, ahonnan későn értünk haza, néha ittunk is, hogy aztán kialvatlanul fogadjuk a szilveszter. Az első program a Tündérgyár, ahol a pultos hölgynek mi magyaráztuk el, mi az a fröccs, illetve 20 percig tartott 5 pálinka kitöltése, és árának közlése, miközben alig voltak, és szar is volt (a hely, nem a társaság), aztán csatlakoztam Apasimhoz és barátaihoz (éjfél előtt 5 perccel), ahol túl sok volt a pálinka, de jó volt a bableves.
Aztán az év első napjaiban aludtam, bedaráltuk a Dexter 4. évadot (nem láttam az első hármat, de így is működik), néha tanultam is. Tökre spontán moziba mentünk, a Hold c. filmet nagyon ajánlom, hangulat, sztori, környezet, mind ott van. Ellenben a Szerelem útvesztői, kaland, játék, szerelem lapozgatós romantikus könyvet kerüljétek, mert nem elég, hogy a sztori egy klisés szar, de 5-6 lépésből megvan egy történetszál, ami elég gyér. (nem, nem vártam semmit a könyvtől)
Mindeközben beszéltem angolul, írtam cikket, paráztam a záróvizsgám, és a munkám miatt, a rám rakódott, nyilván csak milliméternyi, de nekem sok-sok centinek tűnő, testemet elborító zsírrétegen, illetve megfogadtam dolgokat, pl többet mozgok (eddig megy, ma irodát költöztettem), kevesebbet nassolok, és fejlesztem magamat (nyelvtanulás, esetleg programozás).
És csak azt szeretném még elmondani, hogy tök jó volt az elmúlt év, és kedves univerzum, , nem akarok telhetetlennek tűnni, tényleg tökre köszönök mindent, boldogabb már csak akkor lehetnék, ha találnék egy másik munkát (az univerzum felé sandít).
Azt hiszem, sikerült megtalálnom, hogyan lehetne tökéletes az életem. Azt kellene csak csinálnom, amit az utóbbi három napban: reggel felkelek, kávé és reggeli Apasimmal, délelőtt tanulás nála (ez lehetne munka is akár, nem nála). Délután egy óra körül hazamegyek az albérletbe, 4-5 órán keresztül netezek/cikket írok/olvasok, majd 7 körül elindulok szociális életet élni. And repeat it.
Lenne idő a barátaimra, azokra a dolgokra, amiket szeretek, de dolgoznék/tanulnék is, hogy hasznosnak érezzem magam. Ezt kéne. Milyen kár, hogy mindjárt vége.
Azt ki is felejtettem, hogy vacsoránál, mikor ittunk egy kis áperitifet, nem ügyeltem a látszatra, és egyben behajítottam a gyűszűnyi jégert. Meg is jegyezték, hogy ha máshonnan nem is, innen látszik, hogy jártam egyetemre.
Ezt mondtátok