A nyaralás fárasztó volt, kaotikus, feszült. Mint megtudtam, létezik már egy mozgalom, staycation, hogy szabid idejére otthon maradsz, és hát lehet, hogy azzal is jobban jártam volna. Sosem szoktam egy légtérben aludni a gyerekeimmel, így nem szoktam meg a zajaikat, és mint kiderült, fiam felkel az éjszaka közepén, ácsorog, hujjogat, dödörészik, majd eldől és tovább alszik, én meg kipattant szemekkel fekszem mozdulatlanul, másnap meg szenvedek a kialvatlanságtól. Persze mindkét gyerek sokkal kevesebbet aludt, mint amennyit otthon szoktak, felborult a nagynak a ritmusa, ettől fáradt és nyűgös volt folyamatosan.
Sokan voltunk felnőttek, mégsem éreztem azt, hogy el tudnék vonulni pihenni, mert a sok felnőttből igazából csak nagyon kevés tudja ellátni a gyerekeket minden tekintetben. Állandóan attól paráztam, hogy a kicsi elkószál, gyakorlatilag a strandon laktunk, pár méterre már a víz. Többször lebasztam a családomat, mert úgy volt, hogy figyelik a picit, aztán hopp, mégsem, mert szépen egyesével felszívódtak, egy alkalommal meg a parkolóból, az útról kellett összeszedni a gyereket, ami után úgy ordítottam a családdal, hogy a saját hangomat nem ismertem meg, és az egész kemping kussban hallgatta a "kurva életbe már, hogy lehetsz ennyire fasz" c. beszédemet.
Azért is nagy csalódás nekem ez a nyaralás, mert a nagylánnyal sokat utaztunk (amikor még kicsi volt), és azok rohadt jól sikerültek, várost néztünk, sétáltunk, ő meg aludt a hátunkon. Viszont még sosem nyaraltunk úgy, hogy az klasszik pihenős, punnyadós nyaralás lett volna, ez volt az első alkalom. Jövőre talán már jobb lesz, a fiam is okosabb lesz már, nem kószál el és eszik meg mindent a földről.
Ezt mondtátok