Ezt a lebetegedést most eléggé komolyan benyalta a kislány, négy napig folyamatosan lázas volt, ilyen sem volt még, hogy felváltva adagoljam neki a kétféle lázcsillapítót. De egy szavam nincsen rá, ilyenkor folyamatosan alszik, amikor meg nem, akkor meg bágyadtan tesz-vesz. Annak örömére, hogy ma már ismét tudtam bölcsibe vinni, gyorsan beterveztem magamnak néhány elintéznivalót, persze csak jövő hétre kaptam időpontot pl fodrászhoz meg fogorvoshoz, és addig simán lehet megint beteg, de haladni szeretnék, különben sosem intézek el semmit. Férjemen közben kijött a kötőhártya-gyulladás, remélem, hogy nem kapja el a kicsike, mert az megint egy hét kiesés.
Nagyon szociális leszek mostanában, lesz vacsorám ex-kollégákkal, meg sörözés rég látott barátokkal, pénteken meg fogom látogatni egy kisbabás ismerősömet, jövő héten táncoslányokkal piknikezünk, ha az időjárás engedi. A hosszúhétvégére meg hazamegyünk Veszprémbe, gyorsan vettem is jegyet az új Avengers filmre, kora délutánra, különben teljesen esélytelen lenne megnéznünk egy 3+ órás filmet.
Valakinek gyereke született itt a társasházban, ezeken a nyárias estéken behallatszik a nyitott ablakon a csecsemősírás. Milyen jó lesz már, mikor meglesz a miénk is, és én meg az összes ilyenre össze fogok rezzenni, hogy vajon a mi kisfiúnk az, vagy valaki más.
Élvezem ezt a jó időt, persze már megint nem volt tavasz, de mindegy, szombaton piknikeztünk a nemrég nyílt Orczy parkban, a kislány pogácsát és földimogyorót eszegetett, és nem mert fűre lépni mezítláb. Végre feltöltöttem az erkélyen a balkonládákat földdel, most már nem cicomázom túl, szórtam bele büdöskemagot, az az egyetlen, ami túléli a nyarat ott. Tegnap meg amíg szüleim vigyáztak a kislányra, addig felfúrtuk a maradék fúrnivalót, lett még polcunk (hely, még több HELY!!), majd elrohantunk színházba, utána meg folytattuk egy kis villanyszereléssel. Éjjel 1-kor dőltünk ki, de legalább nagyon profi, polcba süllyesztett olvasólámpáink lettek.
Színházban a Dühöngő ifjúságot néztük meg, és sajnos a tizedik perctől már gyűlöltem, nagyon örültem neki, hogy nem volt hosszú. A színészek baromi jók voltak, és tényleg sok drámai darabot néztünk már meg, szóval nem azzal van bajom, hogy nyomasztó, de egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy a történet kb arról szól, hogy egy férfi folyamatosan üvöltözik és alázza a feleségét meg más körülötte levőket. Tényleg csak az járt a fejemben, hogy jaj, miért nézem ezt. Jaj.
Ezt mondtátok