Minden évben kitaláljuk, hogy ültetünk egynyári gazokat az erkélyre, amik aztán egy ponton kidöglenek, mert vagy a tűző napot nem bírják, vagy elutazunk, és nem öntözzük őket. Pedig baromi lelkes vagyok, van ikeás rácsos falunk, ahova felfuthatna a hajnalka meg a dísztök, és virágozhatnának, ha nem pusztulnának el előtte. Azóta már egyre kevésebb energiát feccölök bele, idén már nem vettünk ültetnivaló palántát, hanem csak belekúrtam néhány büdöskemagot a földbe. Ami nem nőtt ki, helyette a tavalyi petúnia magjai csíráztak ki, de hát győzzön az erősebb.
Rákerestem többször, hogyan tarthatnám életben őket amíg nem vagyunk otthon. Tavaly sikerrel alkalmaztam azt a módszert, ahol kötelet (vagyis én maradék anyagokat) lógatsz vízbe, másik végét meg a virágföldbe. Ehhez becipeltem a balkonládákat és a kaspókat az étkezőbe (ha kinn maradnak a napon, akkor hamarabb kiszáradnak), egy nagy vödör vizet tettem középre, és abból belevezettem minden ládába egy-egy ruhaanyagcsíkot. A módszer működik, az anyag felszívja a vizet, a föld meg kiszívja az anyagból, a növények egy hét múlva is éltek még.
A futónövényeket viszont nem hozhatom be az erkélyről, ezért oda más megoldás kell. A neten fellelhető cikkek alapján nagyon egyszerű a dolgom, mert csak fogok egy műanyag palackot, fúrok egy lyukat a kupakjára, megtöltöm vízzel, és beleállítom a földbe. Nos, hetek óta tesztelem a módszert, és azért ez annyira nem egyszerű. Az üvegeknek levágtam az alját, hogy egyszerűen újratöltsem, mert ha minden alkalommal kis kell ásnom az üveget, megtöltenem, majd visszapasszíroznom, akkor azzal nem vagyok kisegítve. Ha a kupakot fúrom meg, akkor az összes víz beleömlik a földbe, látom, hogy tök nedves az egész, mégis 10 perc alatt elfolyik. Most lyukakat fúrtam az üveg oldalára (a kupakra nem), de ha túl kicsi a lyuk, akkor nem folyik elég gyorsan a víz, tűz a nap, a palack tele van, a növény mégis döglődik.
Lehet, hogy az a legegyszerűbb, ha valaki idejön kétnaponta, és végiglocsol mindent.
Ezt mondtátok