Mostanában nem alszom túl jól. Eddig is felébredtem fél 7 körül, hogy aztán megállapítsam, hogy aludhatok még majdnem egy órát, de az utóbbi időben ez fél 5-5 körül történt meg. Utána pedig hiába alszom vissza, gyakran megébredek, és munkával, beépített szekrényekkel, csempékkel álmodom.
Hamar rájöttem, hogy a világosság ébreszt fel, így most lehúzom a redőnyt éjszakára. Szombaton működött is - egészen nyolcig aludtam, wáóóóó. Miután vasárnap aztán hajnali kettő körül kerültem ágyba, reggel persze fél nyolckor húst klopfolt a szomszéd. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire hallatszik, de tényleg úgy éreztem, hogy az ágyam is beleremeg, gondoltam megölöm, de mégsem.
Aztán persze lehet, hogy a zaj is tehet róla, busz hangja, forgalom, szirénák, nem tudom. Fény és zaj együtt. Este bármire bárhogyan elalszom, de reggel minden zavar, és reggel alatt hajnali ötöt értek, szóval nem túl kellemes. Azóta meg persze meleg is lett, ami rátesz egy lapáttal, ma például azt álmodtam, hogy zuhanyzom. Izgalmas.
Ezt mondtátok