Tegnap este séta közben hazafelé nem értettem, miért vannak ennyien az utcán. Aztán rájöttem, hogy szombat este van, amit normális emberek bulizással töltenek, nem pedig négyórás táncpróbával, mint én.
Megkezdődött a karácsonyi előkészület, hazajöttem sütitsütésre, megcsináltam a vaniliás kiflit, mézeskalácsot és mézes zserbót is, mindeközben izomlázam van, ami még mindig meglep, úgy tűnik, nem lehet elég régóta táncolni ahhoz, hogy ne fájjon valamim egy hosszabb gyakorlás után. Jelen esetben a fenekem.
Furcsa végre úgy tölteni az ünnepeket, hogy nem kell dolgoznom. Csütörtökön volt-kolléga találkozót tartottunk, és ismét rájöttem, hogy bár az emberek hiányoznak, a feladatok pedig izgalmasak voltak, mégis örülök, hogy ezt már csak kívülről szemlélem. Egy hónap múlva pedig már kívülről sem fogom látni, mert a pasim most jutott el oda, ahova én februárban: elege lett, ezért keresett és talált is másik munkát. Visszaolvastam az év eleji posztaimat, amikben leginkább a rengeteg munka miatt panaszkodtam, és örülök, hogy most meg már nincsenek ilyen problémáim. Pozitív irányba változott az életem, és remélem, hogy neki is így fog történni.
Ezt mondtátok