Ma volt leghosszabb a nappal, innentől csak rövidebb lesz. Te jó ég, mindjárt itt a tél.*
Egy csomó dologról akarok írni, aztán mindig elfelejtem. Akarok írni a Mad Menről meg Community-ről, könyvekről, hétvégékről, de mire leülnék, ismét hétköznap van, és ki vagyok purcanva.
Mindig elhatározom, hogy korábban lefekszem. Sosem sikerül. Hajat kéne festenem. Többet tanulnom. Többet olvasnom. Kevesebbet idegesítenem magam a táncostársaimon. Kevesebbet gondolni a munkámra. Frusztrál, hogy minden telefonbeszélgetésből csak három apróságot nem szoktam érteni, hogy miből, mennyit, mikorra szállítanak, ami így nem túl hasznos.
Behalt az asztali gépem, nem működik a hálókártyája, de nem is baj, mivel bármit is csinálok vele, tíz perc után kikapcsol. Hevesen dobogó szívvel figyelem mindig, vajon sikerül-e átmásolnom a hetekkel ezelőtt letöltött sorozatok egyes epizódjait a pendrive-omra, mielőtt az egész minden előzetes figyelmeztetés nélkül leáll. Csupa izgalom, dráma, feszültség.
Asszem ma már nem festek hajat.
*Egymástól függetlenül írtuk meg, de tényleg.
Ezt mondtátok