A hét felfedezése, hogy a Móricz körtéri mekiben is van kávézó rész, így nem a Nyugatinál kell majd elütnöm az időt, majd onnan még átkeveredni oda, hanem. Igen, ilyeneknek tudok örülni. Ez csak azért nagy szám, mert így még jobban percre pontosan ki tudom számítani, hogy mikor induljak órára, nehogy akár egy perc is veszendőbe menjen.
Pedig éppen egy új életet kezdős projekt elején vagyok. Annyira bosszantott, hogy mindig mindenhonnan késésben vagyok, (amióta vonatozok azóta pláne) hogy elhatároztam, hogy leszokom erről, és elindulok időben. A döntésemben közrejátszik persze az a tény is, hogy nagyon szeretném hordani az Anyutól lenyúlt lila magassarkút, és abban sietni nem lehet. (Az időben odaérős törekvéseimet nagyban befolyásolják viszont az olyan esetek, amikor tíz percet fagyoskodok egy kapualjban, mert előbb érkezek, mint a tanár.)
Ma pedig majdnem írtam egy szösszenetet a Szegény Excel-munkás panaszai címmel, de aztán rájöttem, hogy azt az időt arra kéne szánnom, hogy a véletlenül felülírt fájlt helyrerakjam, persze csak azután, hogy elsírom magam a sarokban, majd rezignált arccal főzök egy újabb teát.
Ezt mondtátok