Nézem, nézem, hogy augusztus vége van, és rájövök, hogy dolgok, melyekről azt hittem, hogy nem rég történtek, azok már egy éve. És megdöbbenek, hogy már ennyi idő eltellt azóta, mikor fogtam magam, felrúgtam dolgokat, újba kezdtem, akkor még nem is tudva akkor, hogy annak rossz vége lesz (bár sejtettem), de nem számít már, mert olyan, mint ha egy másik életben lett volna.
És egy éve kezdődött olyan barátság is, ami azóta is tart, és ennek a barátságnak köszönhetek egy csomó másikat, hogy most boldog vagyok, és ilyenkor tudok hinni a sorsban (fatalistának lenni egészen kényelmes amúgy), mert lám, sokat kérdeztem magamtól, hogy ezt most bazdmeg miért kellett, de ha akkor én azt ott nem, akkor mást sem, és akkor most nem tudom, mi lenne, de szerintem most ott vagyok, ahol kell, hogy legyek.
És bár innen visszagondolva ütném magam erősen, mindennek oka és értelme volt. És semmit sem bántam meg.
Ezt mondtátok