Érettségi környékén rengeteget thrillionoztam (ez egy netes írásos szerepjáték, néha nagyon hiányzik), és a szociális életem tetemes részét is az irc-n lógva töltöttem, így egész széles netes ismerettségi körrel rendelkeztem pár hónap után. Ekkor voltam először Pesten (mármint úgy igazán Pesten, nem átutazóban, nem szülőkkel, hanem igazán ott), thrill-találkozón. Szüleim rendesen berágtak, hogy csak úgy elmegyek találkozni vadidegenekkel egy tökismeretlen városban, mindezt úgy, hogy tudták jól, 2 hónap múlva felköltözök ebbe a városba.
Ekkor voltam először romkocsmában. Nem is láttam előtte ilyet (mint ahogy éjszakai buszt sem, olyan voltam aznap este, mint egy igazi vidéki), de nagyon megragadott a hangulata: omló vakolat, romos környezet, lepukkant fotelek, és mégis. Jó. Azt hittem sokáig, hogy csak néhány ilyen van, hogy valami hűdekülönleges helyen voltunk akkor, és mivel nem tudtam, hol voltunk, meg voltam róla győződve, hogy ez megmarad amolyan titokzatos kocsmának, valahol Pest mélyén.
Pénteken végre magam mögött hagytam feladataimat, és bejártam olyan, eddig csak névről ismert helyeket, ahol nem is tudom, miért nem voltam eddig. És olyan jó volt ülni lepukkant asztalnál, dobozból eszkábált széken, romos környezettel, felettünk gyárkéménnyel, langyos időben, kellemes emberekkel.
Az élet mostanában határozottan szép.
Ezt mondtátok