Egyik nap üzenetet kaptam iwiwen, egy álnicktől, valami Én így csajozok -tól. Csinos vagyok, randira hívna, ilyesmi, én meg visszaírtam, hogy meséljen magáról, aztán meglátjuk. Válaszában megadta a nevét, hogy csekkoljam le az adatlapját, és ismét randit emlegetett.
Itt egy kis kitérő:
- utálom a randi szót, számomra túlságosan formális: virág, vacsora, első után csók, harmadik után cekc. Sokkal jobban szeretem a beülünk egy KVra/sörre kifejezést.
- nem szívesen találkozom kettesben olyannal, akit egyáltalán nem ismerek: ha nem tudunk beszélgetni, akkor nézzük egymást hülyén? Legyen előtte már valamilyen kontaktom vele: személyes ismeretség, email, blog, msn beszélgetés, vagy egy közös ismerős ajánlása, hogy "tuti jól kijössz vele". Úgy egy vadidegennel sem fogok találkozni, hogy "tetszel, sör?".
Na, név alapján megtaláltam, erre kiderült, hogy MSZP tag az illető, előtte a Fiatal Baloldalban volt, meg ilyesmi. Percekig döbbenet, majd fuldokolva röhögés, végül rövid levelezés, melyből kiderült, hogy nem riasztotta vissza az adatlapomon is látható Bombagyár klubtagság, a politikusokról alkotott véleményem, a társaságomban előforduló cigányozás és zsidózás, sőt, szerinte tökre jól kijönnénk, ő szoci gyűlésre járna, én meg gárdaavatásra.
Hát így. De legalább jó napom lett tőle.
Ezt mondtátok