A borító jobb alsó sarkában felirat "18 szigorú & véres". Hogy mitől szigorú (?) azt nem tudom, de tény, hogy röpködnek a végtagok meg a belek mindenfelé, jíííhá!

Egy képzeletbeli, diktatórikus országban, a Kelet-ázsiai Köztársaságban minden évben megrendezik a Battle Royale-t. Hogy mi is ez? Egy kegyetlen játék, melyben a Programba kiválasztott osztály diákjainak meg kell egymással egymással küzdeniük, természetesen életre-halálra.

Adott 42 diák, egy sziget, mindenki kap fegyvert, aztán hajrá! A játék nem igazságos, mint ahogy az élet sem: valaki gépfegyvert kap, valaki pedig egy darab villát. Sok szerencsét...

A játékosok mozgás- és pulzusérzékelős, robbanótöltetes nyakörvet hordanak. Néhány szabály:
- ha megpróbálod leszedni a nyakörvet, meghalsz
- ha szökni próbálsz, meghalsz
- ha tiltott területen vagy, meghalsz
- ha 24 órán keresztül nem hal meg senki: mindenki meghal.

Bízhatsz a saját barátaidban, annyira, hogy tudd, ha összeállsz velük, nem támadnak hátba? Vagy beszállnál a játékba? Képes lennél a saját barátaiddal végezni, csak hogy te életben maradhass?

Az író nem kímél minket: van, hogy több fejezetet is rászán egy-egy karakterre, bemutatásukra, megismerjük a történetüket, őket magukat, hogy aztán kegyetlen módon kinyírja mindegyiket. A naturalisztikus leírásoknak hála nem egyszer lettem rosszul, de hát én vagyok a hülye, minek eszek olvasás közben. A történet elgondolkodtatott, végig az járt a fejemben, hogy én melyik típus lennék? Aki felveszi a fegyvert és harcol? Vagy rettegve elbújik, és félelemből lő rá mindenkire? Talán az, aki a szerelmével kézenfogva leugrik a szikláról, hogy legalább együtt haljanak meg...?

Igazán azoknak tudom ajánlani, akik anime-ken már edződtek: nekem sok gondot okoztak az olyan nevek, mint Nakagava Noriko, Kotohiki Kajoko, szerencsére elég hamar megcsappan az osztály létszáma, így nem zavarodtam annyira bele.

Pörgős, izgalmas, és néhány balfasz naiv párbeszédtől eltekintve letehetetlen. Még az én ízlésemhez mérten is túl véres, ezután biztos egy lájtosabb regényt fogok kézbe venni, mert túltelítődtem a röpködő agyvelőktől. A könyvből film is készült, de még nem tudtam eldönteni, elég erős-e hozzá a gyomrom.

Mindenesetre jóféle.

(A Kaposvári Nyomdának meg egy nagy feketepont: az utolsó pár lap kihullott, mert szarul van kötve. Argh.)