"I don't care where you go you won't get away from me..."
Frissítettem a blográdiót (amit még mindig csak IE alól látni, hogy egyem a csöpp száját), vidám, és kevésbé vidám számokkal, belezős filmzenével és musical-lel.
"And for one second I lost my head
And for one second I wished that you were dead"
Elolvastam Francois Lelord: Hector utazása, avagy a boldogság nyomában c. könyvét. Nem igazán a stílusom, de ajándékba kaptuk, aztán ha már itt van, akkor elolvasom, és csak utána suvvasztom a szekrény legmélyére. Az alapsztori és az elgondolás nem is lenne rossz: Hector a pszichiáter elutazik messzi országokba, hogy megtudja, miért boldogok és boldogtalanok az emberek. Észrevételeiről listát ír, majd a történet végén összegzi, hányféle boldogság létezik. Sőt vannak benne jó gondolatok is (pl "a boldogság egy látásmód" ), csak ne lenne ennyire borzasztóan bárgyú az egész. Mintha egy tízéves gyerek mesélné az egészet, ahogyan ő lát egyes országokat embereket, meg ilyes ("az emberek szomorúak, mert rossz bácsik kormányozzák az országot" ésatöbbi). Plusz semmi olyan dolgot nem mondott (legalábbis nekem), amit eddig ne tudtam volna. Nem tetszett.
Elkezdtem nézni a How I Met Your Mother-t, azzal nyugtatva lelkiismeretem, hogy ezzel is angolozok, hogyha nem teszek be feliratot. Persze azokat a poénokat pont nem értem, amik alá a legnagyobb röhögés van bevágva. Gyász. Viszont mindig azt várom, mikor ugrik elő egy vámpír (egyik főszereplő a Buffy-ban játszott), mint ahogy a Californication-ben azt, hogy mikor hangzik el a klasszikus "Az igazság odaát van" mondat. Bár nem tudom mi jobb... ez, vagy az, mikor a Kárhozottak királynőjében Lestat szinkronja ugyanaz volt, mint aki Carter dokié a Vészhelyzetből. "Két egység vért kérek!", és még passzolt is volna a szerephez, hihi.
Ezt mondtátok