AnnGel blogja

Ez a ruha úgy néz ki, mint amilyet régebben az öregasszonyok varrattak maguknak, miután letelt a gyászév.

Nem vettük meg.

Ebben a melegben nem vagyok képes semmire, a sorozatnézés is csak nyűszítve megy. Tényleg be kellett volna ülnöm valamilyen plázába. Még szerencse, hogy a hétvége jelentős részét vidéki udvarokban, borospincében, lugasban töltöttük bort iszogatva. (Fényképes beszámoló coming soon.)

Azt hiszem eljött annak az ideje, hogy reggel fél literes palackban lefagyasztott vizet vigyek magammal, így talán van némi esélyem túlélni az irodáig vezető vonatutat.

A hétköznapok teljesen átvették az uralmat. A hétvégén mintha nem is léteznének, törlődnek a gondolataim közül is, hogy aztán időnként rácsodálkozzak, hogy miket is csináltunk. Például milyen jó, hogy bloggol a pasim, így legalább ő megemlékezik az alienél töltött, tábortüzezős délutánról.

Még múlt pénteken megnéztük a Szuper 8-at, és még szinkronizálva is jó volt. Egyre inkább kezdek arra rászokni, hogy úgy álljak neki egy filmnek/könyvnek, hogy nem tudok róla semmit. Persze így elég nehéz kiválasztani, mit is akarok megnézni, de én szeretek egy jó barát "jó volt, nézd meg" véleménye, vagy akár csak egy hangulatos plakát alapján választani. Volt már olyan is, hogy a többiek kinéztek egy filmet, én pedig csatlakoztam a társasághoz. Nem tudtam előre, mit fogunk látni, de nem is érdekelt. A trailerek mostanában nagyon sokmindent elárulnak már a sztoriból, én pedig szeretnék őszintén meglepődni.

A könyvekkel már nehezebb a helyzet, a fülszöveg elolvasását elég nehéz megállni, de a legnagyobb hatást azok a történetek gyakorolták rám, amikről elképzelésem sem volt. Stephen King Christine c. regényét még a könyvtárból vettem ki, újra volt kötve, ezért nem volt a borító hátulján fülszöveg. Miéville-től a Perdido pályaudvar, illetve az Armada (főleg az utóbbi) azért (is) volt izgalmas, mert semmit nem tudtam előre. És pont ezért szeretem Vid rövid könyvajánlóit, mert tud úgy véleményt mondani valamiről, hogy közben nem lő le semmit a sztoriból.

Szombatot a családommal töltöttem, fürdés, szauna, alvás, de nem sikerült előre rápihennem erre a hétre. Három nap egyhuzamban is kb 11-re értem csak haza este, ki vagyok purcanva tőle kicsit. Hétfőn orosz utáni váratlan sörmeghívás (államvizsgát ünneplendő), kedden a már említett celebspotting a medúzákkal, szerdán ruhacsere, ma pedig úgy volt, hogy megyek táncolni, de ha meg kell mozdulnom, akkor elsírom magam. Az utóbbi három napban egy tréningsorozaton vettem részt, aminek túl sok köze nem volt a munkámhoz, de már majdnem érdekes volt, mindenesetre teljesen lefárasztott, és a fejemben most folyamatosan egy olasz akcentussal beszélő férfi magyaráz az unapproved sourcing techniques-ről.

Most egy hónapig nem lesz orosz, de rengeteg házit kaptam, szóval rendszeresen kellene vele foglalkoznom. Amíg nincsen orosz, többet akarok táncolni, megvágni a számomat, gondolkodni a szólón, gyakorolnigyakorolnigyakorolni. Új alaplap kell a gépembe. Kikölcsönöztem a fejőséva könyvet, két hetem van fikázhatóra olvasni.

Alszom egyet most inkább.

Sörözés közben erkélyen ácsorgó, furcsán ölelkező Alekoszt fényképeztek a többiek. Tényleg ő volt az, csak azt nem értettük, hogyan lehet valakit úgy átkarolni, hogy a lábaid a lehető legtávolabb vannak a másik lábaitól.

Rengeteg magvas gondolatom van napközben, csak sajnos egyikre sem emlékszem utólag. Tegnap, amikor a belvárosban az aszfalt még vizes volt, de már nem esett, meztelen talp nyomait láttam a száradó aszfalton, és ezt tudom, hogy tetszett.

A munkámmal álmodok, ami tekintve, hogy negyedévet zárunk, én pedig este 10-kor még raktárosokkal egyezkedek telefonon, nem is olyan meglepő. Így aztán bekúszik a téma az álmaimba is, levelet írok, felhívok valakit, táblázatokat szerkesztek, megrendeléseket készítek. Aggódva meséltem ezt a csoportvezetőmnek, aki megnyugtatott, hogy nincsen semmi baj, vele is rendszeresen történik ilyesmi, ő anyaghiányokról álmodik, sőt, reggel gyorsan ki is számolja, hogy tényleg rosszul állunk-e az adott cikkszámból.

Nem nyugtatott meg.

Az asztali gépem sajnos teljesen kinyíródott, jövő héten alaplapot és processzort kellene vennem és összegányolnom a még használható alkatrészekkel, nem örülök, bár szegény gép így is négy és fél évig bírta. Szipp.

Mi van még? Elolvastam a Keserű áramlatokon-t (közben időnként csókot küldtem az írójának), most Csernus van soron, még mindig keveset alszom, de legalább sok sorozatot nézek, ma pedig kihagytam egy sörözést, mert esett az eső.

Ma délelőtt mikor croissant vettem az automatából, a csomag megakadt, így a gép visszaadta a pénzemet. Másodszorra is ugyanazt kértem, így mikor megindult a következő, lelökte a megakadt elsőt is, így kettőt kaptam egyszerre.

Már ekkor tudtam, hogy a napom rossz már nem lehet.

Ráköszöntem egy munkatársamra a céges cseten, és erre visszakérdezett, hogy mit rontott el már megint. Át kellene gondolnom a másokkal folytatott kommunikációmat asszem.

Ma volt leghosszabb a nappal, innentől csak rövidebb lesz. Te jó ég, mindjárt itt a tél.*

Egy csomó dologról akarok írni, aztán mindig elfelejtem. Akarok írni a Mad Menről meg Community-ről, könyvekről, hétvégékről, de mire leülnék, ismét hétköznap van, és ki vagyok purcanva.

Mindig elhatározom, hogy korábban lefekszem. Sosem sikerül. Hajat kéne festenem. Többet tanulnom. Többet olvasnom. Kevesebbet idegesítenem magam a táncostársaimon. Kevesebbet gondolni a munkámra. Frusztrál, hogy minden telefonbeszélgetésből csak három apróságot nem szoktam érteni, hogy miből, mennyit, mikorra szállítanak, ami így nem túl hasznos.

Behalt az asztali gépem, nem működik a hálókártyája, de nem is baj, mivel bármit is csinálok vele, tíz perc után kikapcsol. Hevesen dobogó szívvel figyelem mindig, vajon sikerül-e átmásolnom a hetekkel ezelőtt letöltött sorozatok egyes epizódjait a pendrive-omra, mielőtt az egész minden előzetes figyelmeztetés nélkül leáll. Csupa izgalom, dráma, feszültség.

Asszem ma már nem festek hajat.

*Egymástól függetlenül írtuk meg, de tényleg.

Mostanában minden metróra csak egy percet kell várnom, köszönöm univerzum.

Viszont sokkal többet kellene aludnom, ez a munka nem megy kómásan, ideges vagyok, hörgök, türelmetlen vagyok mindenkivel, szóval mostantól eleget fogok aludni. Ezen kívül kaptam kölcsön mobilnetet, de visszaadtam inkább, mert így olvasás helyett a vonatutat is végigdolgoztam, de egy szikrányival sem végeztem előbb.

Minden napra jutott valami, megszülinapoltam a pasimat, tánc, barátnőzés, meg orosz, meg sör, ez utóbbiról hamar leléptem, pedig fiatal vagyok és bírnom kéne, de hát nem.

És most terasz és napsütés és kávé és bealvás.

Ha nem is minden hétvégének, de minden másodiknak három naposnak kéne lennie. Egy nap a családé, egy nap a pasimé, és egy nap a kanapén fetrengős, mirelitpizzaevős sorozatnézésé.

És ki akartam használni az időt némi fűben heverészős poszogásra, de a hangyák mindenhol ott vannak, felháborító.