AnnGel blogja

Tudom, hogy más álmánál már csak más nyaralása az unalmasabb, de főleg magamnak dokumentálok, szóval.

Hős módjára már szerda este összepakoltam a cuccaim nagy részét, így csütörtökre már csak egy kevés maradt. Péntek reggel cuccal munkába be, na majd elindulunk korán. A korán az nem jött össze, hatkor mi oltottuk a villanyt, be a kocsiba, gyors bevásárlás reggelinek, pénzváltás, indulás.

Este tízkor Bécs, a GPS hiába navigál, fél város szanaszéjjel túrva, a maradék fele egyirányú, bő fél óra keringés után találtuk meg az úticélt, majd további negyed órát parkolóhely keresésével töltöttünk. Az út ettől eltekintve sem volt unalmas, mert már régen besötétedett, mikor az OMV gyárhoz értünk, és hirtelen el sem hittem, amit láttam, Blade Runner nyitójelenete, csövek, fények, köd, gomolygó gőz, elképesztő volt.

A szállást az AirBnb oldalon foglaltuk, ahol magánemberek lakását lehet kivenni tök jó áron. A kulcsot a szomszédos pizzériában vettük át és az utolsó nap egyszerűen az asztalon hagytuk, az ajtót pedig behúztuk magunk után, szóval a tulajjal nem is találkoztunk. A lakás szép volt, olyan, mint a képeken, viszont a környéket szinte csak bevándorlók lakták, és a lépcsőház is elég neccesen nézett ki. Másnap reggel nyolckor román ordítozásra ébredtünk, aznap este pedig magyar család veszekedését hallgathattuk a falon keresztül, így habár mindent összevetve nem volt rossz a hely, nem is ajánlanám senkinek.

Aztán a négy napos városnézésből nem is tudom, mit emeljek ki. Nem hajtottuk magunkat reggeltől estig, alapvetően pihenni akartunk a hétvégén. Szombaton végigjártuk a schönbrunni lakosztályokat, a parkban található labirintust (ami nagyon jó szórakozás, nehezebb, mint amilyennek tűnik, de a jobbkezes szabály mindig segít), este a belvárosban sétáltunk, a kettő között pedig vettem magamnak egy fasza sálat, és hagytuk magunkat átbaszni a Naschmarkton.

Megláttunk az egyik pultnál apró falatnyi cuccokat sajttal töltve, kértünk kb 8 darabot, majd mondja az árát, mi meg nézünk, hogy ez hogy lehet ennyire sok. Akkor vesszük persze észre, hogy nincsenek kinn az árak, meg azt mutogatja a nő, hogy egy kilónyit összeválogattunk, és ezeknek a cuccoknak az átlagára 3.8 eur per 10 dkg, és hát így lett ennyi. Iszonyúan hülyén éreztem magam, nem akartam visszapakoltatni, mert tényleg fogalmam sem volt, vajon reális-e, így hát nagyot nyelve kifizettük. Onnan elég messze sétáltunk aztán, hogy leüljünk és megegyük, és mikor kicsomagoltuk a dobozt, vettük észre, hogy a nyolc kis falat kb fél liter olajban ázik, és hát azzal együtt mérte le, nyilván. Persze utólag mindig okos vagyok, csak akkor nem, mikor kéne, tanulság nincs.

Vasárnap megnéztük az éppen futó Klimt kiállítást, két Hundertwasser házat (az egyiket kívülről, mert lakóépület, így nem engednek be látogatókat) (a szemetek), majd a Prater vidámparkban ültünk fel többek között egy hányatós hullámvasútra. Itt meg kell jegyezzem, hogy évekkel ezelőtt még nagyon bírtam a hullámvasutakat, most pedig halálra váltan sikítottam, és a végén könnyeimmel küszködve motyogtam, hogy örülök, hogy élek. Tavaly, mikor a koppenhágai Tivoliban voltam, ugyanígy megviselt a hullámvasút, szóval nem új a dolog, csak reméltem, hogy a tavalyi egy kivételes eset volt, de úgy tűnik, most már így maradok. Ami ultrajófejség, hogy Praterbe a belépés ingyenes, csak a játékok fizetősek, így lehet csak mászkálni és szörnyülködni, mint ahogy azt mi is tettük az idő nagy részében.

Hétfőn Stephansdom, idegenvezetés a kazamatákban, csontok, koponyák, aztán 343 lépcsőfok fel a kilátóig. Egy Sacher torta a Sacher cukrászdában, ismét Naschmarkt, ahol vettem teát, végigcsodáltam a fűszerválasztékot, majd vacsora az egyik kínai/japán/koreai étteremben.

Kedden összepakoltunk, és már kocsival mentünk a Kirche Am Steinhof-ot megnézni. A szecessziós templom egy most is működő pszichiátriai kórház területén található. Ha szebb lett volna az idő, akkor biztos többet sétálgattunk volna a parkban, bár ez a mondat lehetne az egész hétvége jeligéje is, mert míg Magyarországon tombolt a 20 fok, Bécsben csak 16 volt. A következő program a Gasometer city volt, ami nagyon vicces, régi gáztározókat alakítottak át, most üzletközpont, irodák és lakások is vannak bennük, elképesztő.

Kis hasznos infó a végére:

szállás 4 éjszakára kettőnknek: 179 eur
tömegközlekedés (háromnapos jegy): 16 eur (vagy csak 14, elfelejtettem)
múzeum/kiállítás/Stephansdom (kazamata+torony): általában 10-11 eur
játékok Praterben: 3-5 eur
normálisan megkajálni: 12-16 eur (de török kajáldában egy szendvics csak 3 eur)

Ma hajnalban felkapcsolt villanynál tudtam csak visszaaludni, mert sikeresen beparáztattam magam a Metro 2033-mal. A kádban olvastam, amikor nagyon félelmetes részhez értem, amitől persze minden reccsenés a lakásban csak felerősödött, ezért inkább abbahagytam. Aztán hajnalban felébredtem, a router kék fénnyel villogott, nekem pedig az jutott eszembe, hogy ne gondolj a könyvre, ne gondolj a könyvre! Hát gondoltam.

A tegnapi befűtés végül félsikerrel zárult, mert a termosztát baszik normálisan érzékelni a hőmérsékletet, így mikor próbaképp 20 fokra állítottam éjszakára, reggel 24 fokos volt a lakás. Már ki is néztem programozható termosztátot (beállítot, mikor kapcsoljon ki és be), illetve how to beszerelni videókat. Három drót, nem lehet olyan bonyolult.

Ezen kívül ismét felfedeztem magamnak a füstölőt, elhasználtam a még 6-7 éve vett utolsó darabokat, és ismét gimisnek érezhettem magam a boltban, válogatás közben.

Ilyen hihetetlenül izgalmasak a hétköznapok mostanában.

Az irodában délután már villanyt kellett kapcsolni, illetve ma be kellett fűtenem.

Csütörtökre és péntekre szabadságot vettem ki, csak úgy. Írtam egy to do listát (hajfestés, orvos, takarítás, téli ruháim átvatyerászása), de tegnap inkább aludtam tízig, az egész délutánt a kanapén heverészve töltöttem olvasással/tévézéssel/szunyókálással, majd pedig este elmentem táncra. Ennyi elég volt, hogy sokkal kisimultabb és nyugodtabb legyek, szóval be kéne vezetnem ilyen az ilyen délutánokat.

Most pedig bevackolom magam, és olvasok tovább.

Mindig sajnálom, mikor elhanyagolom ezt a blogot. Szeretem megörökíteni az emlékeket, mert ha már leírtam, akkor nem kell a fejemben tartanom őket, hanem itt vannak szépen letisztázva, rendszerezve. A tegnapi bejegyzésből is kihagytam, hogy szombaton 11 év után (!) ismét duetteztem a barátnőmmel, és ez egészen elképesztő.

Szerettem ezt a nyarat, na jó, nyilván ez így teljesen nem igaz, mert nem volt jó éjjel felkelni és lezuhanyozni, de szeretek szandálban, rövid szoknyában, pántos felsőben sétálni éjjel az utcákon, fröccsözni barátokkal, zörgő táncosruhában hazagyalogolni, csapatépítő strandolni, a kék kalapomban mászkálni.

Visszanézve majd szeretni fogom az őszt is, a színes harisnyákat, a bögre teákat, az esőt az irodából nézni, a víztől fényes aszfaltot, a vonaton rámsötétedő napokat. Persze most nem szeretem, fáj a szívem a nyár után, ami alatt úgy érzem, nem tettem meg mindent, amit szerettem volna. Aztán mindig eszembe kell juttatnom, hogy a nyár már nem a szünidővel egyenlő, sőt, most nagyon szabadságon sem voltam, hanem végigdolgoztam az egészet.

Szeretem ezt a lakást is, hogy van hely, hogy van konyha, és szeretem a kanapét, ahova kucorodni lehet, a galériát, ahol sorozatot nézek. Hogy kilépek a belvárosba, ahol reggel nyolckor szötyörgő hidegben söröző emberek látványa fogad, hogy egy zöldséges van alattam, hogy gyalog járok táncra, és csak öt perc sétára vannak a törzshelyek, és a fellépések helyszínei.

Apró dolgok is boldoggá tesznek, jól sikerült kaja, végre kitakarított lakás, heverészéssel eltöltött délelőtt, hazautazás, egy jó mozdulat, vagy ha rábukkanok egy jó sorozatra.

Fáradt is vagyok, ez már hosszú hónapok óta tartó állapot, elalszom a vonaton, napi tíz oldalt haladok a könyveimmel, és sosem készülök eleget oroszra. Kicsit sok minden, de közben semmit nem hagynék ki. Szombati fellépés előtt minden táncostárs ott volt a tanárnőnél, muffint ettünk, boroztunk, próbáltuk, műszempillákkal szentségeltünk, és olyanok voltunk, mint egy nagy család, egy közösség, amihez jó tartozni, és rájöttem, hogy bár néha bosszúságot okoznak a lányok, ezt soha nem adnám fel.

Múlt héten váratlanul elmaradt az orosz, így az este hátralevő részét a kanapén fetrengve töltöttem, és jó volt a hirtelen nyakamba szakadt délután. Pár hete pedig azt határoztam el, hogy keddenként ismét jógára fogok járni, de azóta sem vitt rá a lélek, hogy bejelentkezzek, és munka után még héttől fél kilencig aktívkodjak. Hétvégén mindig kipihenem magam, de hétfő este megint úgy érzem, hogy abból áll az életem, hogy aludni akarok és ez nem jó.

Félek, hogy elfáradtam, kiégtem, túl sok mindent csinálok egyszerre, de félek attól is, hogy ha engedek a punnyadásnak, akkor fáradtságra hivatkozva elmaradoznak azok a dolgok, amiket igazán szeretek, és akkor marad a munka (amivel jön az úgy-sincsen-jobb-dolgom-benn-maradok-megcsinálom), meg a kanapén fetrengés, és unalmas kispolgár leszek. Nem találom az egyensúlyt, nincs elég idő, nincs elég energia. Elméletileg működnie kéne mindennek, de mégsem megy, és nem tudom, mit csináljak így ezzel.

Nem fogyott el a blogolnivaló, csak a közléskényszeremet kielégíti az élménybeszámolós skypeolás.

Volt egy kihagyott kutatók éjszakája, sós muffin sütés, blues és sörfesztivál, ja meg mozi (Looper). Amikor nem pihenek, akkor éppen halálosan fáradtnak érzem magam. Például most is. Ma leöntöttem a laptopomat kávéval.

Most megnézek egy Modern Familyt, aztán megcsinálok életem első sütőtöklevesét.

Edit: és néhány hete végre eljutottam a kopaszi-gátra, ami egy meglepően jó hely, nincsen széjjellopva, kikopva, szemetelve, mintha nem itthon lennék. Ezt még mindenképpen meg akartam örökíteni.

Edit2: és a termelői vásár a Szimpla kertben vasárnap délelőtt! Kecskesajtok meg minden!! Ezen felbuzdulva pedig budaörsi halpiacra is el akarunk menni, de az első szabad szombatom november közepén lesz :elfoglaltember:

Eddig: skype, webkamera, mikrofon, are you fucking hearing me, szenvedés, sistergés, hallasz, nem hallasz, felhívlak újra, megint gerjedsz.

Mostantól: mobillal headset, viber + gépen skype-on webcam. Tökéletes hang, nincsen sistergés, nincsen gerjedés.

Erre gondolhattunk volna kilenc hónappal ezelőtt is.

Elnyelt az augusztus. Meg az élet. Már szeptember közepe van, te jó ég, vége a nyárnak, mindjárt itt a tél, rohannak a hetek, hónapok, mire észbe kapok, szottyos öregasszony leszek (egy macskával és egy lógó fülű nyuszival).

Pedig volt: Vid itthon, Római part, hekk, fagyi, pad thai ebédre, Sziget, fény, szeletelés zenére, ingyen fény (a Sziget mintha egy másik dimenzióban lenne, bár most csak két napig). És olyan volt, mintha soha nem is ment volna el, sörözés, közös ebéd, pedig nincsen itt, és én időnként még mindig azt hiszem, hogy őt látom a körúton.

Aztán elköltöztem, egész simán ment, még nem voltak kipakolva a szatyrok, de már megejtettük az öt órán keresztül tartó Tesco-OBI-IKEA túrát, és estére volt egy balkonládányi fűszernövényem is (azóta is él, legalábbis próbálom élni hagyni). Aztán mentünk a Gödör-kempigbe Rotfront koncerten, maroknyian voltunk, így legalább volt helyem ugrálni, aztán hajnali fél kettő felé hazaindulás, alvás, másnap munka.

Majd a Tribal Fest Budapest nyelt el, próbahegyek, ruha, parázás, fogadtam olasz-spanyol vendéget (aki nem beszélt angolul, éljen az okostelefon és a google translate), workshopok, három este egymás után három fellépés, kimerítő, de imádom. El tudnám képzelni így az életemet, napközben órák, este fénysikercsillogás, kettő között zombulás.

Aztán (már szeptemberben) meglátogattam szüleim is, megnézték a szemükkel a lakást, megnyugodtak. Mindeközben szokásos munka a sajnos szokásossá váló stresszel, mélypontok és kiborulás, pihenni próbálás. Most hétvégén Egerszalók, péntek estétől vasárnap estig kikapcsolt aggyal szeretnék létezni.

Addig pedig még van egy fellépés csütörtökön, meg egy kisütni való halam is a konyhában, szóval megyek is.

Pár hete sajnálkoztam az előző albérletben, hogy pont kiköltözés előtt haverkodtam össze a szomszéd macskával (aki aztán át is járt esténként, a kanapé alatt játszott, és időnként megpróbált odahányni), de szerencsére itt is van egy jó fej állat, már az első napon tiszteletét tette az előszobában.

A rettenetes WC-ülőkén, és a mindent beborító matricákon kívül aggasztóan sok molyfogót és hangyacsapdát találtam, lesznek itt még posztok mindenféle rovarokról attól félek.

A tulaj beköltözésem előtt kifestett, ami leginkább ott látszik meg, hogy festéket találtam az

• ajtón
• szőnyegen
• parkettán
• járólapon
• villanykörtén
• router dugóján
• függönyön
• kés nyelén

Illetve ez a látvány fogadott minket a kanapé elhúzásakor:

A képen nem látszik jól, de van ott játékfigura, koktélernyő és fülpiszkáló is.

Viszont: van külön konyha, állógaléria, légkondi, fürdőszoba sarokkáddal, plafonra szerelt felhúzható fregoli (!!!!!), étkezőasztal, beépített szekrény (mégtöbbfelkiáltójel), batárnagy fák az ablak előtt, hihetetlen csend, légkondit mondtam már? és a fűszernövényeim:

Szóval jó lesz ez, csak még melózni kell rajta.

csak én vagyok kibaszott helikopter.

Az utóbbi napokban minden nap bemászkált a tulaj a lakásba (festő, ablakos stb jön árajánlatot adni), mindig aznap szól, hogy akkor jönnének, melltartó és bugyi hever mindenütt, nem baj.

Hazaérek egyik este, látom, hogy nyitva hagyták az ablakot, de a felső részt, amit kurvára nem érek el létra nélkül. Kuka és porszívó eltologatva a helyéről, tényleg pompás, legalább visszarakná a helyére, már eleve utálom, hogy a cuccaim között mászkálnak.

Hazaérek ma, erre a fürdőszobai ablak van nyitva, a felső része, létrát a kád miatt nem tudok odarakni, és nem érem el sehogy sem. Írok egy e-mailt, hogy legalább zárjátok már ilyenkor vissza. Válasz: gondoltam nem árt egy kis szellőztetés a fránya pára miatt ;) Én: gondoltam, hogy ezért hagytátok nyitva, de az alsókkal is lehet szellőztetni, és azt még vissza is tudom csukni. Válasz: értettem főnök ;)

Apróság, de ezen a héten ez az utolsó utáni csepp, mostanra kurvára elegem lett mindenkiből. Legyen szombat.