AnnGel blogja

Azt hiszem a munkámmal úgy vagyok, mint a legtöbb ember a haldokló párkapcsolatával: régen jó volt, csak már valami megváltozott, de nem vagyok benne biztos, hogy ott akarom hagyni, mert hát vannak jó pillanatok, és olyan sok a közös emlék.

Nem tudom, mikor vált állandóvá, hogy tényleg tényleg borzasztóan sok a munka, rengeteg, és nem azért, mert probléma van, hanem azért mert a napi normál feladatok totál elveszik minden időmet, és ha még valami extra is van, akkor befigyel a rendszeres 10 óra az irodában. És végtelenül kimerít, elkeserít, demotivál. Rossz a kedvem, nem vagyok lelkes többé, eljutottam odáig, hogy azt mondjam valamire, hogy leszarom, foglald össze két mondatban, mi dolgom van vele. Elfelejtek feladatokat, és csak azt ismételgetem, hogy igen, ezt nem csináltam meg, nem vettem észre, azért nem nincs erre kapacitásom, pont.

Az iszonyú túlpörgéstől kimerült vagyok este, nem megyek sehova, nincsen kedvem semmihez, elsírom magam a munkahelyen, rosszul alszom, munkával álmodom, ettől nem bírom magam kipihenni, amitől pedig még ingerültebb és fáradtabb vagyok másnap. Szar munkát közelebb is találok magamhoz, nem kell nekem napi 2 x 60 percet ingáznom ahhoz, hogy olyasmit csináljak, amit nem szeretek.

Türelmetlen lettem a táncban is, felbasz, hogy megint utolsó pillanatban kell összerakni egy koerót (ami amúgy gyönyörű, überfasza és libabőrözök a zenétől is), nyilván nem tudtuk befejezni egy alkalom alatt, nyilván kell még egy alkalom, én pedig a szombatomat szeretném a pasimmal közösen heverészéssel, kagylófőzéssel és szaunázással tölteni, mert végre egy egész nap, amikor ráérnénk egymásra, és nem szeretném a felét elcseszni olyasvalamire, amire például vasárnap már minden gond nélkül ráérnék. Ehhez már csak egy plusz adalék, hogy valaki miatt tolunk el két héttel egy fotózást, aki végül nem is jön, de legalább dec 2-re elbaszottul hideg is lett, mi pedig aligruhában pózolunk egy lépcsőházban, ami valszeg sokkal jobb bulinak tűnne, ha nem lennék ilyen frusztrált.

Mert persze nem bírom panaszkodás nélkül. Szabi utáni néhány napot rengeteg munkával töltöttem, sorban lemondtam a jógát, az oroszt, végül lebetegedtem, így a táncot is. Elég rosszul alszom, sokáig fetrengek, többször megébredek, ezért elkezdtem nyugtató teát inni és leszokni a kávéról.

Ez a hét már kicsit normálisabb, de nagyon kimerít, egyik este mire hazaértem, annyira fájt a fejem, hogy csak feküdni bírtam utána, és én nem ilyen vagyok, nem ez vagyok, nem az minden vágyam, hogy hazaérjek és feküdjek, de most mégis. A lejtő.

Szabadságom utolsó napján arra jöttem vissza Veszprémből, hogy a pasim szülinapi ajándékként felszerelt egy kislámpát a konyhába. FÉRFI.

Mivel ekkor már valamiért három napja quesadilla-n járt az eszem, ezért csináltam magamnak, és close enough, nagyon feldobott. Ha már kaják, a héten két adag sütőtökös muffint is csináltam, és elég addiktív, szóval a saját érdekemben nem sütök még.

Múlt héten beszállítói vacsorán voltam, a hétvégén meg eljutottunk a budaörsi halpiacra, így egy héten ettem adtam a luxusnak. Mostanában esténként pedig a kanapén heverészek a pokrócom alatt, mellettem tea, ölemben netbook, a háttérben pedig TV Paprika, és ez így most jó és kell.

és történnek velem jó dolgok, de az utóbbi hetek nagy részében dühös vagyok emberekre, eseményekre, dolgokra, kezdem azt érezni, hogy mindenki végtelenül ostoba és csak én vagyok helikopter, amikor pedig mindezek elmúlnak, akkor csak nagyon nagyon fáradt vagyok és elkeseredett.

Na ezért nincsen blog mostanában.

El bírnék még viselni egy hetet munka nélkül, bár már nagyon kíváncsi vagyok az első napomra, mert még sosem voltam egy hétnél tovább szabin. Ha az lesz, hogy egy csomó feladat/ember rám vár, akkor azért leszek ideges, hogy baszki megáll az élet nélkülem, ha pedig minden tökre rendben lesz, akkor azon fogom pittyülni a szám, hogy nélkülözhető vagyok, szóval előre szólok, hogy nekem semmi sem jó.

Szabadságom alatt kevesebbet csináltam, mint gondoltam volna, mert átálltam a szabadság tempómra. Ez abból áll, hogy teszek-veszek, percekig gondolkodom a legegyszerűbb kérdésen, és eltévedek az IKEÁban. Szóval két hétig húztam a takarítást (ritkán takarítok, de amikor igen, akkor lesúrolom a bejárati ajtót), de végrevégre hívtam villanyszerelőt, így minden lámpa működik a lakásban, és van programozható termosztátom is, ami a boldogság netovábbja (de tényleg). Elrendeztem a korábbi posztban említett harisnyáimat, leszigeteltem az ablakokat és az ajtót, vettem lábtörlőt, szóval fel vagyok készülve a télre.

Múlt héten a temetőzés és rokonozás után szombaton tandoori csirkét sütöttem a családnak, ami egyértelműen megbukott. A baconos-citromos csirkecombot szerették, a hagymaleves Öcsémnek már nem ízlett, így annyira nem lepett meg, hogy ez sem aratott sikert, de azért mindig próbálkozok, hogy megmutassam, miket szeretek mostanában.

Viszont Anyu elvitt vásárolni (<3), volt elképzelésem ideális kiscsizmáról (magas sarkú, boka fölé érő, fűzős, de cipzáros), és a pillanat, amikor meglátod egy kirakatban, bemész, csak egy méretben van, és az a tied. Yeah.

A téli csizmákhoz kapcsolódik az a problémám (innen látszik, hogy nincsenek nagy problémáim), hogy majd télen a hidegben tíz percet fogok sétálni, majd 40-50 percet utazni a vonaton, amit vagy 26 fokra fűtenek, vagy semennyire, aztán még tíz perces séta a hidegben, és további nyolc óra a 24 fokos irodában. Értem én, hogy réteges öltözködés, vagy tartsak cserecipőt, de a vonatra még mindig nem találtam ki semmi értelmeset, tavaly hagytam belerohadni a lábam a meleg csizmába, ezt most jó lenne kihagyni. Picsulás vége.

Ezen kívül elolvastam a Budapest Noirt, belekezdtem a Metro 2034-be, megnéztük az Aglaját (aztán rémálmaim lettek tőle), és hogy ne veszítsem el a fonalat, beregisztráltam a myepisodes-ra.

hogy már egy hete nem dolgozok, de még egy hétig nem is fogok.

Az időhiánynak van egy olyan hatalmas előnye, hogy amíg nem figyeltem oda, elkezdődött a The Walking Dead, Fringe, és az American Horror Story.

Közben már követem a régi kedvenceket, HIMYMt, Parks and Rec, Dexter, Modern Family, TBBT, Family Guy, South Park, és még tuti van egy csomó, amiket amúgy néznék, ha nem felejtettem volna el, hogy vannak.

edit: The Office, hogyan is felejthettem el??

Ma van a kéthetes szabadságom első napja, amit rögtön egy extra órával kezdhettem volna, ha feltűnik, hogy kaptam egy extra órát. Nem tűnt fel, minden automatikusan átállt, én pedig 10-kor keltem, mint általában. Ez igazából szomorú, mert jó lett volna rádöbbenni, hogy nem is ennyi az idő, hanem. First world problems.

A héten a szokásos (munka, sör, orosz, tánc) programokon felül becsúszott péntekre egy színház is, a maesteszínház oldalon csaptunk le rá, Áll a bál a Katonában, nagyon nagyon jó volt.

Sokan kérdezték, hogy utazok-e, de nem, a két hetet azért vettem ki, mert szerettem volna kikapcsolni. Nyáron csak egy-egy napokat voltam szabin, az év végén pedig úgyis dolgozni kell, így azt a tíz napot, ami maradt, inkább kivettem most. A szabadságom egy részét Budapesten, másik részét Veszprémben fogom tölteni a kandalló mellett bóbiskolva.

Persze van todo listám (komolyan, mikor nincsen?), orvoshoz menni, kozmetikushoz beugrani, termosztátot venni, villanyszerelőt hívni, aztán IKEÁba is akarok menni, meg átnézni a ruháimat, dobozokba rendezni a harisnyáimat*, viaszosvásznat beleszabni a ronda fiókjaimba (ahogy brainoiz mondaná, kispolgár alert!), bepótolni a dupla adag oroszházimat (beszámoló Bécsről oroszul), meg persze kitakarítani a lakást, átköltöztetni a blogot még nemtomhova.

De ma szerintem csak elterülök az ágyon, és sorozatot fogok nézni.

*mert van:

• vékony titokharisnya
• vékony bokáig érő harisnya
• vékony térdharisnya
• vékony harisnyanadrág
• vastag (50 denes) térdharisnya
• 30-50 denes harisnyanadrág
• 80 denes harisnyanadrág
• pamut/akril (tehát ultrameleg) harisnyanadrág
• sztreccsnadrág

Zoknikról nem is beszélve, amik összegöngyölve megkülönböztethetetlenek egymástól:

• bokazokni
• vékony zokni
• vastag zokni
• vékony térdzokni
• vastag térdzokni
• combzokni

Ezek jelenleg egy polcon vannak, szóval good luck megtalálni a megfelelőt reggel csipásan.

Mindig irigykedve nézem az embereket, akik még ma este is képesek kiülős helyeken sört inni, mert én már attól felfázom, hogy nem hordok derékmelegítőt a metróig tartó tíz perces gyalogúton. Amúgy a mellettem levő kis kocsmának nagyon furcsa törzsvendégei vannak, már mióta beköltöztem, megfigyeltem, hogy mindig ül kinn egy kalapos srác, laptoppal, cigarettával. Mindig.

Tegnap hónapok óta először eljutottam jógára, így most alig tudok megmozdulni az izomláztól, aztán egy órát beszélgettünk Viddel, vagyis én beszéltem, és dőlt belőlem a panaszáradat.

Szóval most így ezután persze elég nehéz elmagyarázni, hogy amúgy minden rendben. Pedig minden rendben; rászoktam a forró fürdőre, mostanában tök jó szendvicseket gyártok uzsonnának (magos zsemle, kétféle sajt, saláta), beköltöztettem a láda mentámat és bazsalikomomat, ma pedig hazaértem negyed hétre, pad thait ettem vacsorára, és összepakoltam a hétvégi utazásra.