El bírnék még viselni egy hetet munka nélkül, bár már nagyon kíváncsi vagyok az első napomra, mert még sosem voltam egy hétnél tovább szabin. Ha az lesz, hogy egy csomó feladat/ember rám vár, akkor azért leszek ideges, hogy baszki megáll az élet nélkülem, ha pedig minden tökre rendben lesz, akkor azon fogom pittyülni a szám, hogy nélkülözhető vagyok, szóval előre szólok, hogy nekem semmi sem jó.
Szabadságom alatt kevesebbet csináltam, mint gondoltam volna, mert átálltam a szabadság tempómra. Ez abból áll, hogy teszek-veszek, percekig gondolkodom a legegyszerűbb kérdésen, és eltévedek az IKEÁban. Szóval két hétig húztam a takarítást (ritkán takarítok, de amikor igen, akkor lesúrolom a bejárati ajtót), de végrevégre hívtam villanyszerelőt, így minden lámpa működik a lakásban, és van programozható termosztátom is, ami a boldogság netovábbja (de tényleg). Elrendeztem a korábbi posztban említett harisnyáimat, leszigeteltem az ablakokat és az ajtót, vettem lábtörlőt, szóval fel vagyok készülve a télre.
Múlt héten a temetőzés és rokonozás után szombaton tandoori csirkét sütöttem a családnak, ami egyértelműen megbukott. A baconos-citromos csirkecombot szerették, a hagymaleves Öcsémnek már nem ízlett, így annyira nem lepett meg, hogy ez sem aratott sikert, de azért mindig próbálkozok, hogy megmutassam, miket szeretek mostanában.
Viszont Anyu elvitt vásárolni (<3), volt elképzelésem ideális kiscsizmáról (magas sarkú, boka fölé érő, fűzős, de cipzáros), és a pillanat, amikor meglátod egy kirakatban, bemész, csak egy méretben van, és az a tied. Yeah.
A téli csizmákhoz kapcsolódik az a problémám (innen látszik, hogy nincsenek nagy problémáim), hogy majd télen a hidegben tíz percet fogok sétálni, majd 40-50 percet utazni a vonaton, amit vagy 26 fokra fűtenek, vagy semennyire, aztán még tíz perces séta a hidegben, és további nyolc óra a 24 fokos irodában. Értem én, hogy réteges öltözködés, vagy tartsak cserecipőt, de a vonatra még mindig nem találtam ki semmi értelmeset, tavaly hagytam belerohadni a lábam a meleg csizmába, ezt most jó lenne kihagyni. Picsulás vége.
Ezen kívül elolvastam a Budapest Noirt, belekezdtem a Metro 2034-be, megnéztük az Aglaját (aztán rémálmaim lettek tőle), és hogy ne veszítsem el a fonalat, beregisztráltam a myepisodes-ra.
Ezt mondtátok