Nem tudom, mikor vált állandóvá, hogy tényleg tényleg borzasztóan sok a munka, rengeteg, és nem azért, mert probléma van, hanem azért mert a napi normál feladatok totál elveszik minden időmet, és ha még valami extra is van, akkor befigyel a rendszeres 10 óra az irodában. És végtelenül kimerít, elkeserít, demotivál. Rossz a kedvem, nem vagyok lelkes többé, eljutottam odáig, hogy azt mondjam valamire, hogy leszarom, foglald össze két mondatban, mi dolgom van vele. Elfelejtek feladatokat, és csak azt ismételgetem, hogy igen, ezt nem csináltam meg, nem vettem észre, azért nem nincs erre kapacitásom, pont.
Az iszonyú túlpörgéstől kimerült vagyok este, nem megyek sehova, nincsen kedvem semmihez, elsírom magam a munkahelyen, rosszul alszom, munkával álmodom, ettől nem bírom magam kipihenni, amitől pedig még ingerültebb és fáradtabb vagyok másnap. Szar munkát közelebb is találok magamhoz, nem kell nekem napi 2 x 60 percet ingáznom ahhoz, hogy olyasmit csináljak, amit nem szeretek.
Türelmetlen lettem a táncban is, felbasz, hogy megint utolsó pillanatban kell összerakni egy koerót (ami amúgy gyönyörű, überfasza és libabőrözök a zenétől is), nyilván nem tudtuk befejezni egy alkalom alatt, nyilván kell még egy alkalom, én pedig a szombatomat szeretném a pasimmal közösen heverészéssel, kagylófőzéssel és szaunázással tölteni, mert végre egy egész nap, amikor ráérnénk egymásra, és nem szeretném a felét elcseszni olyasvalamire, amire például vasárnap már minden gond nélkül ráérnék. Ehhez már csak egy plusz adalék, hogy valaki miatt tolunk el két héttel egy fotózást, aki végül nem is jön, de legalább dec 2-re elbaszottul hideg is lett, mi pedig aligruhában pózolunk egy lépcsőházban, ami valszeg sokkal jobb bulinak tűnne, ha nem lennék ilyen frusztrált.
Ezt mondtátok