AnnGel blogja

Najó, de, mert hétfőn átjött egy barátnőm, és tologattuk este a kicsikét a környéken, meg jegeskávét ittam fagyival, kedden meg anyósomék és szüleim voltak nálunk, és lett spontán nagy családi banzáj késő estig, szerdán meg Viddel dumáltunk, szóval egészen szociális volt a hét. Ja meg még vasárnap átmentünk a nyűgös kislánnyal vacsorázni a szomszédban lakó barátainkhoz. Tanulság: ha magamra kötöm a gyereket, akkor tényleg lezabálom a fejét, illetve beépített giroszkópja van, mert amint leültem, felébredt, szóval állva és dülöngélve ettem meg a szendvicsemet. Amúgy mire nem képes az ember, ha meg akar nyugtatni egy babát: az évadzáró game of thrones részt fel-alá mászkálva néztem meg.

Ja és tegnap volt egy hónapos, az utóbbi napokban 5-6-ig alszik, a hátán szeret nézelődni, de a hasán szeret aludni, pocokpofát növesztett, spontán mosolyog, és persze össze-vissza hugyozza magát tőle mindenki. Még az utcában lakó cigány gyerekek is teljesen odavoltak érte, hogy nagyon "forma" és "fáin" kisbaba. Hát az <3.

Majdnem az összes barátunk vidéken tölti a hétvégét, aki nem, az megbetegedett, így senki nem jön át hozzánk látogatóba, de mi sem mehetünk sehova, mert a 36 foknak sem magamat, sem a kislányt nem tenném ki.

ÁááááÁÁÁÁáÁÁÁáááÁÁáááÁÁÁá.

Régen: ébredés, visszaalvás, ébredés, szunyókálás, bújás, ölelkezés, kávé, szex

Most: pisis kisbabát takarítok, pelenkázás, tiszta ruhát adok rá, közben a mellemből csöpög a tej

Eddig jól haladunk, továbbra is van egy aranyos és nyugodt lányom, már legtöbbször meg tudom mondani, mi a baja, illetve meg tudom nyugtatni én is, a férjem és az anyám is. Éjszaka persze még felkel, de hamar visszaalszik kaja után, utána pedig alszik annyit napközben, hogy én is bepótoljam. Csak ne romoljon el, eddig annyira jól megy minden.

Amúgy minden nap prezentál valami új fícsört, pl tegnap vettük észre, hogy követ minket a tekintetével. Illetve időnként nekiáll teli szájjal mosolyogni, teljesen odáig vagyok érte. Jó, nem kell magát megerőltetnie ahhoz, hogy bájosnak találjam. Még akkor is cuki, mikor összefossa magát, ami tuti csak a hormonok meg ösztönök miatt van így. De akkor is <3.

Férjemmel a kéthetes apaszabija alatt befejeztük a Once Upon-t, aztán bedaráltuk a Wayward Pines-t. Imádtam az első évad első felét, amíg még WTF van, a második fele sem volt rossz, de miért van második évad belőle, ó jaj. Nem tudom, miért nézzük, folyamatosan csak belekötünk. Inkább Orange is the new blacket kéne néznem, még mielőtt elspoilerezi az internet.

BTW a horgolt figurák pedig túlélték a centrifugát is.

Ja és persze mostantól fogva rövidülnek a nappalok, úristen, mindjárt itt a tél!

Mióta megvan a kicsike, azóta nem horgoltam, de ezek még előtte készen lettek:

Ma kimosom őket, kíváncsi vagyok, hogyan viselik.

Elfogyott végre a véralvadásgátló, és a kislány köldökcsonkja is leesett, végre végre, ennek is vége.

Holnap lesz kéthetes a kislány, az éjjel álmodtam vele először, kapásból valami olyasmit, hogy beteg, és visszavennék, hogy felhasználhassák a szerveit (??), én meg sírtam, szóval alakul ez a kötődés annak rendje és módja szerint.

Tegnap már hívtunk át vendégeket, nem tudtam kivárni a 6 hetes kort, szarul bírom az izolációt, na. Jópofa volt a rám kötözött gyerekkel kártyázni, a hordozókendő elég jó találmány. Vicces belegondolni, hogy két hete a kopaszin piknikeztünk és társasoztunk ugyanezekkel a barátainkkal. Az eltelt idő hónapoknak tűnik, nem két hétnek.

Ez a gyereknevelés (vagy inkább még csak ápolás, mert nevelni nem kell) eddig eléggé kísérletezgetős. Az első napokban kipróbáltam, hogy 3-3 és fél óránként ébresztettem és etettem (a kórházban mondták, hogy ki van száradva, ezért etessem rendszeresen). Néhányszor belefutottam abba, hogy volt egy édesen alvó gyerekem, de ébresztés majd evés után nem aludt vissza, hanem inkább sírdogált. Szóval most éppen azt próbálom, hogy nem ébresztem, amitől ijesztő módon akár 4-6 órát is alszik egyhuzamban. Ma pl fél 7-kor ébredt reggel, ami egy áldás, és akár tökre kipihent is lehetnék, ha nem ébrednék fel éjszaka rendszeresen arra, hogy "jesszus, még mindig nem ébredt fel??". Istenem, de hülye vagyok.

Tudom, hogy az első hat hét gyerekágy, meg arra való, hogy megismerjem a gyereket, belerázódjunk valami napirendbe, felépüljek, miközben a rokonok hordják a meleg kaját. Mégis, bár még csak egy hete jöttünk haza a kórházból, úgy érzem, hogy elpocsékolom a napjaimat. Férjem itthon van velem, és még sosem volt olyan, hogy ne csináljunk semmit sem, miközben éppen egyikőnk sem dolgozik. Nem megyünk sehova (időnként a boltot leszámítva), a nap etetésekre van felosztva, egyik etetésről a másikra próbálom kitölteni az időmet, sorozatot nézünk, esetleg alszom, vagy a kislányt vigasztaljuk, ha olyanja van. Reggel van, aztán ebéd, valamikor átjön Anyum, máskor az sem, aztán délután, végül este, zuhany, fekvés, éjjeli etetés, hajnali etetés, reggeli etetés, majd felkelünk, reggeli, ebéd éstöbbi. Unalmamban nassolok, közben azt érzem, hogy valami hasznossal kéne az időmet tölteni, hiszen csak folynak el a napok, de persze fáradt is lennék bármi értelmeset csinálni. És nem is kell semmit sem csinálnom a kicsike ellátásán kívül, senki sem várja el. Csak én magam magamtól, szóval ezt magammal kell lemeccselnem.

Chill the fuck out.

Amikor a kórházból hazaengedtek, akkor kezembe nyomtak egy receptet véralvadásgátlóra, mert hogy császárosoknak még 10 napig kapniuk kell az injekciót. Hogy mi?? Magamnak adjam be? Hát, beadhatja a férje is. Remek.

Szóval azóta is reggelenként az a program, hogy remegő kezekkel valahogy sikerül megdöfnöm magam, de magamba nyomni a tartalmát már nem tudom, úgyhogy azt a férjem csinálja. Utána meg mindketten meghalunk egy kicsit.

Ez a nehéz, nem a nyakig szaros kislány kimosdatása.

Nagy terveim vannak holnapra. Több, mint egy hete nem voltam kinn, azt sem tudom, milyen idő van, vagy hogy eljött-e közben az apokalipszis. Na de holnap! Holnap el fogok menni boltba, legalább fél órát az utcán leszek.

Közben történnek ilyen "első" dolgok. Egy hete van még csak gyerekem, de már szart be pelenkázás közben, hányta le a férjemet, és bukott akkorát 10 perccel elalvás után, hogy a fülébe is ment, és le kellett mosdatnunk, meg átöltöztetnünk, amitől persze nagyon felébredt. Micsoda skillset kéremszépen.

Azt gondoltam volna, hogy a születéssel azonnal kialakul a kötődés. Meglátom a gyerekem, aki eddig a hasamban volt, és szeretni fogom azonnal. Ehhez képest érzelmileg én nem megszültem a hasamban levő pici gyereket, hanem megszűntem terhesnek lenni, majd ezzel egy időben rám bíztak egy babát.

Nehéz elmagyarázni, de az első napokban állandóan, és néha most is simogatom a hasam, és várom, hogy rúgjon. Hiányzik a gyerekem a hasamból, hiányzik, hogy nincsen bennem, nem érzem a mozdulatait. Olyan, mintha elvesztettem volna, hiszen már nincsen bennem, nincsen velem. Simogatom a hasam, és sírdogálok, hogy nincsen már kicsi gyerek benne.

Közben itt van a pici lány, alszik a szobájában, már most százféleképpen tud grimaszolni, végtelenül aranyos. De nem tudom összekapcsolni, hogy ő volt a hasamban. A gyerek a hasamban továbbra is rettenetesen hiányzik.