Tudom, hogy az első hat hét gyerekágy, meg arra való, hogy megismerjem a gyereket, belerázódjunk valami napirendbe, felépüljek, miközben a rokonok hordják a meleg kaját. Mégis, bár még csak egy hete jöttünk haza a kórházból, úgy érzem, hogy elpocsékolom a napjaimat. Férjem itthon van velem, és még sosem volt olyan, hogy ne csináljunk semmit sem, miközben éppen egyikőnk sem dolgozik. Nem megyünk sehova (időnként a boltot leszámítva), a nap etetésekre van felosztva, egyik etetésről a másikra próbálom kitölteni az időmet, sorozatot nézünk, esetleg alszom, vagy a kislányt vigasztaljuk, ha olyanja van. Reggel van, aztán ebéd, valamikor átjön Anyum, máskor az sem, aztán délután, végül este, zuhany, fekvés, éjjeli etetés, hajnali etetés, reggeli etetés, majd felkelünk, reggeli, ebéd éstöbbi. Unalmamban nassolok, közben azt érzem, hogy valami hasznossal kéne az időmet tölteni, hiszen csak folynak el a napok, de persze fáradt is lennék bármi értelmeset csinálni. És nem is kell semmit sem csinálnom a kicsike ellátásán kívül, senki sem várja el. Csak én magam magamtól, szóval ezt magammal kell lemeccselnem.
Chill the fuck out.
Ezt mondtátok