Elfogyott végre a véralvadásgátló, és a kislány köldökcsonkja is leesett, végre végre, ennek is vége.
Holnap lesz kéthetes a kislány, az éjjel álmodtam vele először, kapásból valami olyasmit, hogy beteg, és visszavennék, hogy felhasználhassák a szerveit (??), én meg sírtam, szóval alakul ez a kötődés annak rendje és módja szerint.
Tegnap már hívtunk át vendégeket, nem tudtam kivárni a 6 hetes kort, szarul bírom az izolációt, na. Jópofa volt a rám kötözött gyerekkel kártyázni, a hordozókendő elég jó találmány. Vicces belegondolni, hogy két hete a kopaszin piknikeztünk és társasoztunk ugyanezekkel a barátainkkal. Az eltelt idő hónapoknak tűnik, nem két hétnek.
Ez a gyereknevelés (vagy inkább még csak ápolás, mert nevelni nem kell) eddig eléggé kísérletezgetős. Az első napokban kipróbáltam, hogy 3-3 és fél óránként ébresztettem és etettem (a kórházban mondták, hogy ki van száradva, ezért etessem rendszeresen). Néhányszor belefutottam abba, hogy volt egy édesen alvó gyerekem, de ébresztés majd evés után nem aludt vissza, hanem inkább sírdogált. Szóval most éppen azt próbálom, hogy nem ébresztem, amitől ijesztő módon akár 4-6 órát is alszik egyhuzamban. Ma pl fél 7-kor ébredt reggel, ami egy áldás, és akár tökre kipihent is lehetnék, ha nem ébrednék fel éjszaka rendszeresen arra, hogy "jesszus, még mindig nem ébredt fel??". Istenem, de hülye vagyok.
Ezt mondtátok