AnnGel blogja

• Imád mindent kinyitni és becsukni, ezért az ajtókra már muszáj volt blokkolót buherálnom. Kedvence az, amikor a konyhába bezárhat engem.
• Szerelmes a fedőkbe és a kupakokba, ráteszi, leveszi, ráteszi leveszi x 1000.

Nem vezetek babanaplót, mármint az elején még de, de abban főleg az volt, hogy mikor aludt, mennyit evett stb (kerestem az összefüggéseket) (nincsenek). De azt nem jegyeztem fel, hogy mikor mosolygott először, vagy mikor fordult át. Időnként említettem egy-egy mérföldkövet a blogban, de nem mindig. Szerencsére bődületes mennyiségű képet és videót csinálok a gyerekről, így mindig vissza tudom nézni, mikor kezdett el rugózni a térdén, mikor ült fel stb. De leginkább azt sajnálom, hogy a szokásait nem jegyeztem fel, mindig kitalál valami marhaságot, ami pár napig él, és utána többet nem. Egy hétig hörgött és morgott, egy időben a fejére húzta a textilpelenkát, majd úgy csinált, mintha fuldokolna. Tisztán emlékszem az első olyan alkalomra, mikor a frei cafében kávéztam barátnőmmel, az ölében volt a kicsike, és arrébb kellett tennünk a csészéket, mert elkezdett utánuk nyúlkálni. De már nem tudom, mikor is volt ez.

Úgyhogy most egy kis összefoglaló, hogy milyen is a 13 hónapos kis malackánk.

• Kapaszkodva lépeget, önállóan feláll, de eddig max 2-3 lépést tett meg egyedül, azt is véletlenül. Ellenben jól megy neki a lefelé néző kutya póz.
• Nem csak szétfele pakol, de már időnként befelé is (be a kukába vagy egy dobozba).
• Időnként, messziről fél füllel hallgatva olyan, mint ha azt kiabálná, anya, anya.
• Mindent a nyaka köré teker, amit csak lehetséges.
• Ha valamire azt mondom, hogy sapka, akkor azt a fejére teszi.
• Hangos cuppanásokkal puszilgatja játékait (engem nem).
• Véget ért a hónapokig tartó banánszerelem, éppen korpovit-keksz imádat van.
• Múlt hónapban kinövesztett egy fogat, így most van neki három. Ezzel a tempóval nem tudom, mikor lesz komplett fogsora.
• Nehezítő tényező, hogy a foghiány nem állítja meg abban, hogy visszautasítsa a pépes ételeket. Jelenleg csak és kizárólag a joghurt mehet kanállal, minden mást csak megfogni és úgy enni hajlandó. Egy részről nagyon praktikus (nem kell etetni, lehet mellette nyugiban reggelizni/vacsorázni), más részről most már nem tudok kiolvasztott fagyasztott pépkockákból összekúrni neki egy ebédet, hanem főzni/sütni kell neki valami olyan, amit el bír rágni. Vagy él kenyéren és főtt tésztán.
• Hetekig nem látta a nagyszülőket, de mikor meglátogattuk őket, akkor úgy rá volt kattanva a nagymamára, hogy nem engedte sehova menni, sírva kiabálva követte, ha ott akarta hagyni ( = néhány óra nyugalom nekem, hurrá!)
• Hetekig nehezen aludt el este, többször be kellett menni hozzá, de valahányszor kivettük, mindig játszani akart. Ez két napja megszűnt, nem tudom, most mi van. Aztán elkezdett éjszaka is kelni, eleinte gyorsan vissza is aludt, de elkezdett eszkalálódni, másfél órán keresztüli forgolódás, nyöszörgés stb. Nem tudtam, mi a baj, melege van, fázik, foga jön, szeparációs szorong, front van. De úgy tűnik, hogy éhes, mert lehúz két deci tápot, és ennyit sosem szokott amúgy enni.
• Babajelbeszéd téren nem haladunk, van, hogy napokig nem jelel, aztán egyik este mutatja a fürdés jelét, hogy szeretne megfürödni.
• Továbbra is jól elpakolgat egyedül, de csak addig, amíg azt nem látja, hogy valami érdekessel foglalkozom, mert akkor azonnal az kell. Időnként elszököm elől, és titokban olvasok, de megtalál. Ha házimunkát végzek, azt amúgy hagyja.

Ez elmúlt egy hétben megnéztünk három családi napközit a környéken. Ilyenkor mindig rájövök, mennyire jó helyen lakunk, ezek mindegyik 10 perc sétán belül található, és azért néztem meg csak hármat, és nem többet, mert úgy gondoltam, ennyiből már lehet választani.

És sikerült is, amit elsőnek megnéztünk, az a legszimpatikusabb. Amúgy mindenki mindenhol szuperkedves, meg jól néz ki, meg kert, játékok, korai fejlesztés, de az étkezés ??!!? Nem tartottam magam háklisnak (eddig), de reggelire szörp, meg uzsonnára nutellás kenyér? Lesápadtam rendesen. Tök büszke vagyok a lányomra, oké, a zöldségek nem a kedvencei, de zabálja a túrót meg a natúr joghurtot és szívesen issza a vizet. Erre nutellás kenyér, eszem megáll.

Azt hiszem, észrevétlenül szuperanya lettem, mármint abban az értelemben, hogy tökéletesen tudok koncentrálni egy beszélgetésre úgy, hogy közben a gyerek körül matatok.

Ma elmentem vacsorázni egy kolléganőmmel, hogy kikérdezzem, mi van most a cégnél. Fél 7-kor találkoztunk a közelben egy kiülős helyen, hogy még fekvésidő előtt beleférjen egy sör meg egy vacsora, meg ha fárad a gyerek, akkor öt perc alatt hazaérjünk. A végén mondta, hogy durván tolom, folyamatosan csinálok valamit, és nézni is fárasztó.

Elsőre nem is értettem, mert szerintem egy nagyon chill vacsorát nyomtunk, másfél órát beszélgettünk, legtöbbször még szemkontaktust is tudtam tartani, megittam két pohár sört, mi kell még? Aztán végiggondoltam, hogy mi történt a másfél óra alatt: rendszeresen itattam a gyereket, megkínáltam banánnal, bulátával, korpovit keksszel, odaadtam neki az étlapot, amit nagy élvezettel lapozott, aztán többször is felvettem az étlapot a földről. Vacsora közben adtam neki falatokat a saját kajámból. Vacsora után az ölembe kéretőzött, játszott az asztalon a fémtálcával, többször megpróbált lecsapni a sörömre, megkaparintotta a szalvétát, amivel azt imitálta, hogy hol a saját száját, hol az enyémet törli meg (zabáljammeg), illetve több ízben megpróbált felmászni az asztalra (nem engedtem neki).

És ami a legfurcsább, hogy tényleg nem találtam fárasztónak, hiszen nem volt nyűgös, nem kiabált. Nagyon más fogalmaim lettek mostanában arról, hogy mit is jelent egy nyugis vacsora.

Minden évben kitaláljuk, hogy ültetünk egynyári gazokat az erkélyre, amik aztán egy ponton kidöglenek, mert vagy a tűző napot nem bírják, vagy elutazunk, és nem öntözzük őket. Pedig baromi lelkes vagyok, van ikeás rácsos falunk, ahova felfuthatna a hajnalka meg a dísztök, és virágozhatnának, ha nem pusztulnának el előtte. Azóta már egyre kevésebb energiát feccölök bele, idén már nem vettünk ültetnivaló palántát, hanem csak belekúrtam néhány büdöskemagot a földbe. Ami nem nőtt ki, helyette a tavalyi petúnia magjai csíráztak ki, de hát győzzön az erősebb.

Rákerestem többször, hogyan tarthatnám életben őket amíg nem vagyunk otthon. Tavaly sikerrel alkalmaztam azt a módszert, ahol kötelet (vagyis én maradék anyagokat) lógatsz vízbe, másik végét meg a virágföldbe. Ehhez becipeltem a balkonládákat és a kaspókat az étkezőbe (ha kinn maradnak a napon, akkor hamarabb kiszáradnak), egy nagy vödör vizet tettem középre, és abból belevezettem minden ládába egy-egy ruhaanyagcsíkot. A módszer működik, az anyag felszívja a vizet, a föld meg kiszívja az anyagból, a növények egy hét múlva is éltek még.

A futónövényeket viszont nem hozhatom be az erkélyről, ezért oda más megoldás kell. A neten fellelhető cikkek alapján nagyon egyszerű a dolgom, mert csak fogok egy műanyag palackot, fúrok egy lyukat a kupakjára, megtöltöm vízzel, és beleállítom a földbe. Nos, hetek óta tesztelem a módszert, és azért ez annyira nem egyszerű. Az üvegeknek levágtam az alját, hogy egyszerűen újratöltsem, mert ha minden alkalommal kis kell ásnom az üveget, megtöltenem, majd visszapasszíroznom, akkor azzal nem vagyok kisegítve. Ha a kupakot fúrom meg, akkor az összes víz beleömlik a földbe, látom, hogy tök nedves az egész, mégis 10 perc alatt elfolyik. Most lyukakat fúrtam az üveg oldalára (a kupakra nem), de ha túl kicsi a lyuk, akkor nem folyik elég gyorsan a víz, tűz a nap, a palack tele van, a növény mégis döglődik.

Lehet, hogy az a legegyszerűbb, ha valaki idejön kétnaponta, és végiglocsol mindent.

A gyerek megtanult kanapéra mászni, ami nem is lenne baj, de a kanapéról meg átmászik a számítógépasztalra. Elég sok dolgot megengedek neki, de itt meghúztam a határt. Rákerestem, hogyan is lehet egy egyévest fegyelmezni, elolvastam egy csomó példát, hogyan kommunikáljunk ilyen esetekben. Olyanokat írnak, hogy ne mondjad folyton neki, hogy nem, nem szabad, inkább azt mondjad neki, mit lehet. Pl a "ne mássz az asztalra" helyett "az asztal az anyáé, maradj a kanapén", vagy "gyere, játsszunk itt a földön" stb, különben az egész nap abból fog állni, hogy nem, nem nem nemnemnemnemnemnem. Ezt az utóbbi napokban szorgosan gyakorlom, kell egy kis idő, de meg lehet szokni, hogy az azonnali tiltás helyett azt mondjad, mit csináljon helyette. A kislány egész jól viseli, persze minden egyes asztalról leszedés után ívbe vágja magát és nyekereg. Szerencsére amint ajánlok neki alternatívát, akkor el is feledkezik a bánatáról, és játszik 10 percet, mielőtt eszébe jut, hogy van kanapé és asztal, és meg kéne mászni. És ezt játsszuk kb egész nap.

Viszont mivel én meg lusta szülő vagyok, és már ennyi konfliktus is az idegeimre megy, ezért ma átrendeztük férjemmel a nappalit, és most már nem lehet az asztalt elérni a kanapéról.

A csatát megnyertem, de a háborúval még nem tudom, mi lesz.

Iszonyúan idegesít ez az időjárás. Télen hideg van, ezért otthon vagyunk, nyáron meleg, ezért otthon vagyunk. Imádom Budapestet késő este, amikor este 10-kor egy szandálban és szoknyában flangálhatok, de a napjaim mostanában nem éppen ebből állnak. Hordozni kínzás, szakad rólunk a víz, a gyerek sír, meggyulladunk. Felújítják a 4-6-ost, ha a belváros felé akarok menni, akkor pont busz is és villamos is kell, meleg is van, na mindegy, bosszantó. 

A gyerek megtanult felmászni a kanapéra, de lejönni még nem tud. Illetve a kanpéról eléri az asztalt, amin a számítógép van. Kezdődik az agyvérzés.

Napközben egy csomószor eszembe jut, hogy valamit meg kell írnom blogba, aztán mire géphez jutok, elfelejtem, miről volt szó.

Nemrég megnéztük a Hunt for the wilderpeople-t, nagyon bájos volt, de hát a What we do in the shadows messze jobban tetszett.

Kicsikével befejeztük a babajelbeszéd kurzust, hónapok három jelet használt aktívan (telefon, kutya, pápá), aztán jött egy áttörés a kölesgolyóval, ekkor láttam először, hogy alaposan megnézi a kezemet, majd utánoz. Azóta valahogy beindult, mutatja a banánt, a "még"-et, az alvást meg a fürdést is. Például meglátja a kádat, és mutatja a fürdést, meg kell zabálni, hogy egy évesen már asszociál. Erről persze mindenki azt hiszi az elején (én is), hogy a gyerek majd szuperül el tudja mutogatni, hogy mit enne, meg mi a baja, de ez nem így működik. Azt fogja először jelelni, ami számára érdekes, aztán később jutunk el a "hasznos" kifejezésekhez. Azt például már most tudom, hogy az evést kb sosem fogja jelezni, mert ő sem tudja, mi a baja. Csak amikor megmutatom neki a kaját, akkor kattan be neki, hogy mindjárt éhen hal, adjam oda azonnal.

Aztán volt egy elképzelésem az elkövetkező hónapokról, most jön a nyár, megyünk majd nyaralni meg ide oda amoda, aztán lesz ősz meg tél, én meg szülhetnék egy jót tavasszal. Így amikor kérdezte a főnököm, hogy mik a terveim munka terén, akkor meg is írtam neki, hogy nem mennék vissza, mert szeretnék még egy babát. Aztán volt néhány változás projekten terén, és felhívtak pár napja, hogy hát lenne egy projekt, és kéne egy tanácsadó hozzá, és akár napi 4 akár 6 órában, akár heti 4 homeoffice-szal, bárhogy bármibe belemennek, akár csak pár hónapra a következő gyerek előtt, de ha vissza tudnék menni, az sokat segítene.

Szóval ez most eléggé fényezi az egómat, meg végül is szeptembertől pár hónapra tényleg beleférne, igazából észt osztani tényleg szeretek, és itt erre lenne szükség. Csak azt gondoltam, hogy majd eljárok a kislánnyal zenés programokra, meg továbbra is tornázni, közben domborodó hasamat simogatnám, és idilli diétás forrócsokizgatás közben várnám a kistesót. De lehet, hogy jót tenne néhány hónap munka, lehet, hogy pont elegem is lenne, aztán tavasszal baromi jól is esne ismét nem dolgozni. De akkor jesszus, családi napközit kell keresnem, és két hónap múlva el kéne kezdenem a beszoktatást, ami nagyon gyorsnak tűnik. De hiányoznak a kollégák, milyen jó lenne megint közösen ebédelni, meg minden nap normálisan felöltözni.

Amúgy marhára bírom a gyereket, simán otthagy mindenhol, eltűnik a szemem elől, ha nyílik egy ajtó, kislisszan, marhára figyelni kell rá. A tornastúdióban rendszeresen a recepcióról szedem össze vagy hozzák vissza random emberek, teper négykézláb, közben röhög. Meg is szoktam jegyezni, hogy ennél igazán szoronghatna jobban szeparációsan, milyen dolog már ez.

Aztán rájöttem. Azért mer elmenni, mert tudja, hogy hol hagyott engem. És akkor az oké. De ha én megyek el? Akkor ki tudja, hova mentem és mikor jövök vissza. Egyik alkalommal kiugrottam torna közben inni, mire visszaértem, félúton volt, jött utánam sírva, és hangosan kiabált.

Logika <3

Nem elég, hogy vasárnap húslevest főztem, DE! Felkeltem reggel, feltettem főni, elmentem tornázni, hazaértem, zöldséget bele, és ebédidőre készen lett. Húsleves FTW.

Aztán az van még, hogy mostanában megint kialvatlan vagyok. Ha későn fekszem le, akkor alszom reggelig, de nem eleget. Ha korábban fekszem, akkor megébredek hajnalban, nem bírok visszaaludni, és csak fetrengek. Még nem tudom, melyik rosszabb.