Szervizelni kellett a babakocsit, és a helyette kapott csere rettenetesen gagyi volt, túl alacsonyan volt a tolókar, és állandóan belerúgtam a kerekébe. Azóta jobban értékelem a sajátunkat.
Átvettem a dioptriás napszemüvegem, csodálatos, polarizált lencsék, kék tükröződő felülettel.
Rengeteg gyönyörű fonalat vettem, amiből rengeteg gyönyörű polip lesz. Csak győzzem idővel.
Végre rájöttem, hogy miért utál a gyerek autózni. Mert rosszul van.
Honnan tudom? Onnan, hogy ma módszeresen végighányta magát hazafelé menet.
Mikor megkérdezi valaki, hogy mi van velem, és megpróbálom összefoglalni, akkor sokszor úgy érzem, hogy semmi. Ugyanúgy telnek a napok, mit meséljek belőle, meg amit mesélek, az érdekes-e?
Nosztalgikus hangulatban vagyok, újszülöttkori fotókat nézegetek, meleg van, tolom a babakocsit, My Dad Wrote a Porno-t hallgatok és időnként hangosan röhögök (kijött a 3. évad!!). Jó kiülni a környéken, kora este vacsorázni, délután jegeskávézni, a kicsike lelkesen zabálja a tölcsért két darab fogával. Időnként elmegyünk játszótérre is, hintázni teljesen esélytelen, akkora tömeg van, szóval ha már ott voltunk, beleültettük a homokba, attól meg sírt. Jól van, nem erőszak a disznótor. Az utóbbi napokban annyira jól elvan itthon, hogy sokszor inkább magam miatt mozdulok ki, nem is miatta. Míg ezt írom, egy ruhadarabbal játszik, a fejére borítja, lerántja és röhög.
Végre up to date vagyok American Gods és Twin Peaks téren, előbbivel nem tudom még, hogyan állok, utóbbi pedig wtf, de jó. Meg a Sense8-et tolom még persze. És lassan elkészülök a negyedik polippal is.
Szombaton szimplás fellépésünk volt, szüleimnél aludt a picinny, úgyhogy férjem is eljött, meg barátok, és mivel nem lebegett a fejem felett egy másnap korán ébredő gyerek képe, ezért elmentünk utána inni. És hát mit, persze, hogy koktélokat, vagyis pontosabban shotokat.
Azt a picsa másnaposságot vasárnap.
Amivel nem lett volna baj, csak hát vasárnap tartottuk össznépileg a kicsike első szülinapját, nagyszülők, bátyámék, nem voltunk túl okosak, na. De legalább jó buli volt.
Ja, és elértünk egy másik mérföldkőhöz is: a hétvégén fordult elő először, hogy autózás közben előkerestem az animált gyerekdalokat a telefonomon, és betámasztottam a gyerek elé. Szégyen, nem szégyen, de gyűlöl autózni, aludni nem hajlandó, inkább üvölt, de a videó láttán meg néma csendben volt. Már most elkezdtem az agyát rohasztani, szegény.
Egy kicsit még mindig csalódott vagyok amiatt, hogy nem haveroztunk össze a szomszéddal. Szülés után voltam, pont akkor vittük haza a kicsikét a kórházból, akkor derült ki, hogy 2-3 hónap múlva neki is megszületik a lánya. Én meg ki is találtam, hogy milyen szuper, mert majd összejárunk, iszunk együtt egy kávét, teszünk egy kört a parkban, vagy tökmindegy, tudom, hogy ez érdekbarátság, de benne lennék ilyesmiben. Aztán ebből nem lett semmi. Az is igaz, hogy sosem mondtam neki explicit, hogy gyere át egy kávéra, de kölcsönadtam a hordozókendőmet, ajándékoztam a gyerekének horgolt baglyot meg sünit, de nagyon zárkózottan reagált, szóval nem erőltettem tovább.
Nem is ez a lényeg, hanem.
Tornáról egy csomó embert megismertem az utóbbi hónapokban, és az egyik csajjal meg is beszéltük, hogy átnézek egyik nap. Az ő fia kisebb, 7 hónapos, de nem gondoltam volna, hogy ez probléma. Na persze. Mert mi a különbség egy 7 hónapos és egy egyéves között? Előbbi nem nagyon közlekedik, utóbbi meg mindent lepakol, amit elér. És a lakás, ahova mentünk, egyáltalán nem volt gyerekbiztos. Cserepes virágok a földön, kábelek mindenhol, apró, lenyelhető szatmatyok az alsó polcokon, macskának a játékai itt-ott, úgyhogy azzal töltöttem az időt, hogy a kislányt fegyelmeztem, akinek egy hét alatt nem tiltok meg annyi mindent, mint ott egy óra alatt. Itthon csak egy-két konnektorra meg egy virágra kell figyelni, anyáméknál néhány kábelre, anyósoméknál is csak két cserép virág jelent veszélyt, babás tornákon és egyéb foglalkozásokról nem is beszélve, és így baromi könnyű a gyerekkel, bárhova megyünk.
Igazából ezt azért találtam érdekesnek, mert bennem fel sem merült, mint lehetséges probléma. Úgyhogy legközelebb kétszer is meggondolok bármilyen meghívást bárkitől, mert ez így nem volt túl szórakoztató.
Múlt hét tényleg sűrű volt, megnéztük a Galaxis őrzői 2-t (jó volt), szombaton színházban (Gyévuska, szintén tetszett), meg kollégákkal is vacsoráztam, máskor hetek alatt nem jön össze ennyi minden.
Befejeztem a hónapok óta horgolt babatakarót, vagyis még nem, mert szeretnék egy anyagot varrni a hátuljára, mert csúnya a fonákja. De a horgolás része készen van. Ennek örömére beszálltam egy koraszülötteknek szánt polipokat horgoló csapatba, mert ennyire ráérek.
Felfedeztem, hogy a life1-ban van gyerekmegőrzés, nem mintha baj lenne ezekkel a babás tornákkal, csak időnként elmaradnak, meg azért jó tudni, hogy van alternatíva, ha azokra mégsem jutnék el. Meg lehet, hogy jobban kikapcsol a torna, ha nem azt figyelem közben, hogy a ki kiben okoz kárt.
A jó idő örömére kimerészkedtem a picinnyel piknikezni, két kézzel tépte a füvet és úgy tömte a szájába, mintha nem lenne holnap. Láttam rajta, hogy nem ízlik neki, hagytam, hátha belátja, hogy ez hülyeség, de elkámpicsorodott arccal folytatta. Nem engedem még egy darabig homokozó közelébe.
A gyerek abba a korba ért, hogy a kisebb babák nem érdeklik, azok viszont rajonganak érte. Ragaszkodásukat eltűri, cserébe játékaikat elveszi és összenyálazza. Like a boss.
Volt egy bejegyzésem arról, hogy gyerekzárat szereltünk fel a konyhába, meg biztos írtam másról is, de valahogy elszállt, ez van. A lényeg az, hogy az elmúlt napokban a gyerek összesen kétszer próbálta meg kinyitni a konyhaszekrényt, én viszont minden nap ötször anyázok, mert elfelejtem a zárat, és véletlenül nagyot rántok az ajtón.
Tegnap napközben, míg a gyerek anyumnál aludt, hazaszaladtam, hogy kicsit rendbe szedjem a lakást, és a nyugit kihasználva elvégezzek néhány "csak öt perc" jellegű munkát, mint:
Én meg mindig csodálkozom, hogy miért megy el másfél óra azzal, hogy néhány apróságot elintézek.
Baromira nem történik mostanában semmi érdekes. Délelőttönként tornára vagy zenélős gyerekprogramra járok, aztán ebéd, altatás, alvás közben én is megebédelek, nézek egy sorozatot, délután vagy megint megyünk valahova, bevásárlás, kávé, vagy nem, és akkor otthon punny. Esténként vacsora, fürdetés, 8 után filmezünk, vagy olvasok, ilyesmi. Nem túl izgalmas, de ez most így jó. Esténként időnként tánc, ma például házibuliba megyek, jövő héten volt kollégákkal vacsorázom, ja, meg színházba is fogunk menni, milyen sűrű lesz a jövő hét, most nézem csak.
A picinny abba a korba ért, ahol csak az érdekes, amivel én foglalkozom. Amikor géphez ülök, akkor el szoktam magam barikádozni, de akkor áll és vadszamár módon üvölt. Úgy írom ezt a bejegyzést, hogy közben gyerekdalok mennek youtubon a háttérben, ezzel talán nyerek öt percet. Az etetőszékben elrágcsál két kölesgolyót, azzal nyerek tízet. Voltak olyan elveim, hogy csak azért nem fogok a gyereknek enni adni, hogy elfoglalja magát, de ezt mostanra el is dobtam, főleg, mert mások gyerekei is esznek ezeken a foglalkozásokon, és akkor persze az enyém is agóniában fetreng. A héten az egyik tornán kezdett kritikussá válni a helyzet, előkaptuk a kölesgolyókat, a gyerekek meg 20 percig néma csendben rágcsáltak, míg mi befejeztük a gyakorlatsort. Áldás.
Nem arról van szó, hogy nem játszana magában, mert amúgy nagyon cukin pakolgatja a duplóit, és legalább 20 percre lefoglalja a szennyesválogatás is. Hanem hogy nézni kell. Ahogy játszik. Időnként felnéz, és ha látja, hogy tekintetem elkalandozott, keresi, hogy mit csinálok. Áhá! Telefon van a kezedben! Vagy egy könyv!! Egy bögre kávé?? Te nem is figyelsz rám!!! Malac. Próbáltam vele olyan kávézóba menni, ahol van gyereksarok, de az lett belőle, hogy baromi gyorsan megittuk a kávét, és beültünk mi is a játékok közé.
De hát tudom, ez most ilyen lesz egy darabig.
Na, de közben el is aludt a kicsike, rendelek magamnak egy pizzát és gyorsan megnézek egy Taboo részt.
Rollerezni továbbra is fárasztó, de legalább combos leszek tőle, megnéztem tegnap a La La Land-et, amitől azóta is fáj a szívem, szombaton tábortüzezős szülinapi buliban voltunk, másnap anyák napján a gyerek úgy köszöntött, hogy reggel, mikor meglátott, elsírta magát (biztos azért, meRT ELHAGYTAM). Mi van még? Megtanultam horgolás közben olvasni, kerekebb lett az élet.
Ezt mondtátok