AnnGel blogja

A mai nap az a tipikus "nem jön össze semmi" nap, amikor ha alapban rossz passzban vagy, akkor csendben fel is kötöd magad. De ma nem voltam (vidám voltam, bizony!), így még élek, hah! A negatívumokat le sem írom, mert ennyi erővel át is nevezhetném magamat rinyablogra, szóval jöjjenek a jó dolgok.

Pl sütött a nap! Bizony! Durva, mi? Meg rájöttem, hogy tudok ám oroszul, egy darab versszakot az Anyeginből, el is szórakoztattam ezzel az orosz osztálytársaimat (4en vannak), állítólag helyesen és jó kiejtéssel mondom (de foglalmam sincsen, mit jelent :P).
Apu nagyon nehezen tanult nyelveket, és azért, hogy ne buktassák meg oroszból, meg kellett tanulnia pár versszakot. Napokba tellett neki, mire bemagolta, de majdnem 30 év után is emlékszik rá... én meg megtanultam 5 perc alatt tőle (nem volt ideges :)). Az egyik orosz imádja a német nyelvet (ez hülye), szóval holnap viszek neki Crematory - Klagebilder-t hadd örüljön a feje.

Beszéltem a tanárommal, de mint sejtettem, azon kívül, hogy órák után fejlesszem magam, és tanuljak, ő sem tudott más tanácsot adni, hogy mit csináljak, ha gyorsabban szeretnék haladni. Neki, mint tanárnak, a csoport átlagsebességéhez kell igazodnia, és ha az a döglött lajháréval egyezik meg, akkor pech.

A második órán megnéztünk egy The Apprentice részt, ami jóóóóó.
Adott egy kőgazdag üzletember, aki munkát kínál (sok pénzééé), 16 ember, 2 csapat, heti egy feladat. Aki több profitot termel, az győz, a vesztes csapatból pedig kirúg egy embert. Érdekes megfigyelni, mire nem képesek egyesek a siker érdekében, döbbenetes. Mi most éppen a 3. évadot nézzük, itt az intro:

Csütörtök van, ami majdnem péntek, és mint tudjuk, a péntek az már majdnem hétvége, hétvégén meg megyek Windsorba kastély nézni, jól. Egyedül. Ami végülis nem baj, nem kell senkihez sem igazodnom, meg minden...

Jövő héttől pedig Grammar & Writing kiegészítőre fogok járni, ami jó szar lesz, de legalább okosodom.

Unatkozom.

Dilemma: van nálam angol, és magyar nyelvű könyv is. Angolt kellene olvasnom, because I should improve my english, de ahhoz rendszerint túl fáradt vagyok (napi 6x50 perc a suliban, házi, itthon filmnézés, családdal vacsora közben a halálbüntetés témakörét körbejárás...), így csak zsibbadó aggyal zombulok magam elé. VAGY olvasok magyarul, mert ahhoz van enördzsi, és bár nem fejlődök sehova, legalább olvasok, és élvezem, és az jó, leszámítva a lelkiismeretfurdalást, hogy nem ezt kellene csinálnom.

Gire-t hallgatok, mert az jó, hallgassátok ti is. Télen pörgött sokat az album, úgyhogy ez ugrik be róla: hideg; sötét; fázom; gyaloglás Veszprémben; vonatút Győr felé.

Hangulatos a klipp is. Szeretem.

Gire - Nádak, erek

És persze mikor a legjobban szükségem lenne arra, hogy beszéljek Vele, elmegy a nete. Nájsz.

De legalább a Nightmare Before Christmas jó volt.

És írjatok komment, tök elkeserítő, mikor üres e-mailfiókra jövök haza. :P

Blow-job Competetion

Új link.

(és még mindig honvágy, haza akarok menni)

Az a gond, hogy napközben egy csomó dolog eszembe jut, amit le kéne írni, de mire hazaérek, addigra elfelejtem. Pl már péntek óta meg akarom írni, hogy:
Van a suliban egy srác, aki nagyon emlékeztet Tyler Durden-re a Fight Club-ból. Az arca, haja, mozdulatai, ahogy beszél... nagyon fless. Várom már, mikor kezdi el: "The first rule of Fight Club is - you do not talk about Fight Club." Amúgy 16 éves, és az advanced level feletti csoportba jár... jól tolják a szlovénok a nyelvoktatást.

Ma kajaszünetben megkerestem a közeli antikváriumot, alapban Stephen King: Silver Bullet-et kerestem (ha már megszereztem magyarul és németül, nehogy már eredeti nyelven ne legyen meg), de nem találtam. Helyette minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne vegyek meg mindent, ami a kezembe kerül (pont tegnap döntöttem el, hogy vissza kéne fognom magam, eddig elég sok lóvé elment), de így is hozzám ragadt két kötet. Egyik Douglas Adams: The Restaurant at the End... (sajna az első kötet nem volt meg) a másik meg Terry Pratchett: The Light Fantastic (A mágia fénye, pont két napja fejeztem be magyarul). De nézzük csak meg a borítókat...

Az angol kiadás 2. kötetének borítója az a magyar kiadás 1. kötetének borítójával egyezik meg  (és fordítva). Hö?
Persze az antikváriumban tett látogatásom miatt majdnem elfelejtettem enni (több, mint fél órát voltam ott), de nem vagyok fanatikus. Bookaholic?

És most megyek, befejezem a Nightmare Before Christmast (eddig tetszik), majd utána gyártok házit.

Untam-e magam órán?

Legalább esne rendesen, de nem teszi, csak szötyörög. Szötty. Szötty.

Majdnem elaludtam órán. Ha meg éppen éberebb voltam, akkor sem tudtam koncentrálni, gondolataim valahol teljesen máshol jártak/járnak. Vagy éppen a gyomrom kezdett rá az égős-fájós játékra.

Ma találkoztam egy szlovák sráccal, aki mikor megtudta, honnan jöttem, bejelentette, hogy ne beszéljek itt magyarul, mert otthon egy csomószor hallja a magyar beszédet, és itt nem akarja, mert utálja. Ettől rögtön olyan szimpatikus lett, mint egy vírusos hasmenés.

De legalább találtam a sulikönyvtárban Frankensein könyvet az én szintemen, meg Galaxis utikalauz stopposoknak-ot is. Óje.

És fázom, hiányzik minden, mindenki, és a fejem is rákezdett, és jajjmár.

Hiszti.

Mert hogy olyanokkal is találkozok, sőt, beszélek is velük. Eddig csupa pozitívum:
kedvesek, türelmesek, segítőkészek, eddig mindig mosolyogva fogadtak, ha eléjük toltam egy térképet azzal, hogy segítsenek. Konkrét példák:

1. bolyongok Waterloo-nál, keresem a trainstation-t, táblák egy darabig egyértelműek, aztán elvesztem a fonalat. Megállítok mellettem valakit, látom, hogy siet, de segít: mondom neki, hogy Wimbledon felé mennék, de nem találom a vágányokat, ahonnan a vonatok mennek. Megmutatja a mozgólépcsőt, majd tovább rohan, még látom, hogy velem kb egy irányba. Feljutok a vágányokig, de hoppá, 6 helyről is indulnak szerelvények, na, most hova? Erre hallom, hogy valaki megszólít: az előbbi férfi volt az, utánam sietett, hogy elmondja, hogy W felé az 1-es vágányhoz menjek, majd el is tűnik ezután. Kb szóhoz sem jutottam.

2. ülök a vonaton, próbálok sms-t írni az anyukának, hogy kések vacsoráról. A rohadék nem küldte el az sms-t, így megkérem a mellettem ülő nőt, hogy vessen egy pillantást a telefonszámra, megvan-e minden nem, körzetszám stb, mert lehet, hogy elrontottam. Nézi, mindent rendben talál ránézésre, előveszi a saját telefonját, tárcsáz, majd átnyújtja nekem, hogy tessék, kicseng, beszéljek. "BZMG, de rendes" kategória.

3. eleredő esőben ácsorgok a Science Museum közelében, azok a földalattik, amik kellenének, nem működnek, közvetlen buszt nem találok oda, ahova menni akarok... miért is lenne, amikor ott van a tub? Csak mikor az nem működik, akkor juss el oda, hajrá. Taxit leint, kérdezem mennyi, ha ide meg ide elvisz. Hát nem tudja pontosan, de kb 10 font. Beszállok, mendegélünk, beszélgetünk, rendes fickó, járt Bp-en, és tökre tetszett neki, szép a város, jó a kaja, és tök kedvesek az emberek. Itt kérdeztem meg tőle, hogy biztosan Budapesten járt-e, de válltig állította, hogy igen. Meglepő. Megérkezünk, a taxióra 12 fontot mutat, kotrom elő a pénzt, erre ő: ne törődj azzal, ami ki van írva, 10 font lesz, mivel annyit mondtam. Sokkoló.

***************

Elküldtem Anyumnak a beszámoló linkjét, olvassa el ott, mi volt velem hétvégén. Most kaptam tőle:
"Mi az az öméjzing?"
LoL.

Mármint a fejem, az, jól. Vagyis nem jól.

Halálunalmas napom volt. Unom az órákat. Mármint az alapkurzust (heti 24x50 perc), a kommunikáció kiegészítő az mókás (heti 4x5 perc). Azért lássuk be, ez elég szar arány. Mindig előbb végzek a feladatokkal, mint a többiek, aztán csak nézek ki a fejemből, illetve szórakoztatjuk egymást a szintén előbb végző padtársaimmal: idióta arcok vágása, furcsa hangok kiadása (gyerekesek? mi? dehogy...), amit persze a tanár nem igazán értékel.
Gondolkodtam, hogy erősebb csoportba kéne másznom (jelenleg higher intermediate A-ban vagyok), de nem arról van szó, hogy ismerném az anyagot (najó, de, a nyelvtant vágom, de a szavakat nem), hanem azzal, hogy nekem az egész laaassssúúúúú, és dühít, hogy többet haladhatnék, többet fejlődhetnék, de nem. Igen, tanulhatnék magamtól is, de ahhoz meg önuralom kellene, ami meg nekem nincsen.

Suli után elrongyoltam a Science Museumba ISMÉT, befejeztem azt a szobát, ahol játszani lehet, és akartam a köv szintre menni, de visszafordítottak, mert "mindjárt zárunk". 20 perccel zárás előtt. Argh.
Viszont egyik érdekesség: felmerült, hogy lehetne használni a vért energiaforrásként, és hogy ne legyen olyan ijesztő, figurás csomagolásuk lenne. Micsoda jövőkép: kisállatokat tartanánk otthon, hogy legyen mivel etetni az elektromos kütyüinket.

Más. Próbáltam logikát találni a londoni tömegközelekedés fizetési rendszerében, de nem igazán sikerült. Egy kis ismertető:
drága, ha készpénzzel fizetsz (buszra a jegy 2 font), olcsóbb, ha van feltölthető kártyád, amiről mindig lecsippatja az összeget a kapu. Ez az Oyster Card. Ezt viszont nem lehet használni "train"-en, csak buszokon (90p), és "tube"-on (távolsággal arányos összeg), így ha train-nel akarok a városba menni, váltanom kell egy 1 day travel cardot (5,90 font, 1-4 zónáig), de ezt utána egész nap bármire, bármennyiszer.
Ma úgy döntöttem, tube-bal megyek városba, úgy BIZTOS sokkal olcsóbb, mert csak oda-vissza, csak 1-3 zónáig. Lényeg az, hogy majdnem ugyanannyit fizettem oda-vissza, mint egy egész napos kártyáért, ami 4 zónára szól. Ez olyan, mintha Bp-en a napijegy 600 Ft-ba kerülne (1550 amúgy). Csak nekem nem logikus?

És még mindig fáj, nyaff. Hiszti.

És ma végülis csak enyhén égtem be, mikor visszavittem a suliba a kikölcsönzött dvd-t: a lemez a lejátszóban maradt, így az üres tokot sikerült odaadnom, amit persze azonnal észrevettek. Nem gáz.