AnnGel blogja

Az álmodtam, hogy családdal kocsikázás közben ránktámadtak, és lőnek ránk, illetve valami roppant szar krimibe csöppentem halálesetekkel, meg ilyesmi. A legrosszabb része mégis az volt, mikor azt hittem, hogy felébredtem, és valaki volt a szobámban, állt az íróasztalomnál, és nem láttam belőle többet, mint egy sötét árnyat. Próbáltam megmozdulni, de nem ment, és kiabálás helyett is csak egy halk nyöszörgést préseltem ki magamból, mire végül tényleg felébredtem. Brr.

Aztán voltam reggel 7kor vezetni, és bemutattam legújabb fícsörömet: képes vagyok a kormány tekerése közben véletlenül beindítani az indexet/ablaktörlőt (don't ask), ezzel teljes pánikot okozni oktatómnak és saját magamnak. Ezen felül ma majdnem nem vettem észre egy lámpát, mentségem, hogy kb. 6 út torkollik egymásba nagy összevisszaságban, útburkolati jelek teljesen lekopva, és egy csoffadt lámpa volt letűzve olyan irányba, hogy azt sem tudtam, melyik útnak szól.

Vicces.

Hát most így.

Ja és még mindig kiadó a szoba (fele). Csekitáut.

Ide most bemásolhatnám zanzásítva az összes "csomó dolgom van, és nem tartok vele sehol sem, jajaj" illetve "egész nap alig csináltam valamit, nem vagyok képes semmire, egy csomó időt elszartam, ezért el fogok csúszni, jajajaj" és "félek a vezetéstől, főleg, hogy holnap csúcsforgalomba megyek, JAJ" típusú post-okat.

Szóval képzeljétek ide.

:nyafog:

És mire azt hittem, hogy már jól megy, jön egy olyan alkalom, amiben kiderül, hogy mégsem. Mert menjek már gyorsabban, miért töszmörgök, nyugodtan gyorsítsak, a fék arra való, hogy fékezzek vele, rá egy órára pedig az a baja, hogy nem lassítok motorfékkel eléggé, miért kell a legvégére hagynom. És igen, zavar, hogy telefonálsz közben bakker, mert akkor nem rám figyelsz, nem a forgalomra figyelsz, ottrohadnálmeg. És végre sikerült leküzdenem magamban a vezetés előtt gyomorgörcsöt, de most újra visszajött, ollé. Kurvaélet.

(És kedves naplóm blogom, igen igazságtalan vagyok veled, hiszen egy szót sem ejtek remek hétvégémről, mikoris zöld helyen jártam sok roppant kedves emberrel, és nagyon jól éreztem magam. De ez van, mindenki tudja: a blog alapvetően azért van, hogy legyen hol rinyálni.)

Tegnap elhatároztam, hogy ha ma estére nem sikerül végeznem kiírt dolgaimmal, üvöltve fogom gyepálni a fejem a falba, mert megérdemlem. Bár az éjszakának közel sincsen vége, bármi lehet még (nem lesz). Ha más nem, szép lila arcom holnapra.

Mostanában rendkívül szociális vagyok, kedves számomra idegen emberekhez, ilyesmi. Néha kell az ilyen csak azért, hogy aztán jöjjön egy bosszantó pöcs, aki miatt rájövök, miért is szoktam másokra nagy ívben szarni.

Holnap reggel kilépek a világból, vasárnap estig telefon kikapcs, alig várom. Majd hétfő reggeltől folytatom az őrületet.

Végítélet feelingem van. Aki olvasta, érti.

Az, hogy a beadandómhoz szükséges angol nyelvű szakirodalom érthetőbb, mint a magyar, az a magyar nyelvű cikk íróját minősíti.

Ismeretlen indíttatásból furcsa izékkel teli kínai kaját vettem magamnak. Ebből az következik, hogy nyilván a legutolsó falatnak volt valami borzalmas, penetráns íze.

De a vezetéstől már nem félek (tehát nem rágódok azon, hogy jajj, elütöttem valakit, hanem csak rezzéstelen arccal hajtok tovább), jövő héten megyek 4x is. Kedden pl reggel 7-re. Nem, ezt szerintem sem gondoltam át teljesen.

Viszont az a lakótársam, aki pár hónapja költözött be, bejelentette, hogy május végén dobbant. Nem akar valaki szobatárskodni 17ezer + rezsiért?

Vérző szárnyú pillangókkal álmodtam.

Ennek az oka minden bizonnyal az a borzalmasan rossz vacsora volt, amit főztem, és meg is ettem.

Énem egy része rendmániás, és csak akkor érzi jól magát, mikor minden tiszta, minden a helyén, minden elmosogatva, minden ruha szekrénybe hajtogatva. Énem másik része mindig az előtte álló feladatokra gondol: házi, zh, felkeresni, kikeresni, elintézni, megcsinálni.

Talán ma este megtörténik az a csoda, hogy meggyőzöm őket arról, hogy egy végigdolgozott nap után igenis pihenni akarok pár órát. S talán képes vagyok magasról tenni a világra, de főleg saját elvárásaimra... mert ez utóbbi az, ami sokszor az őrületbe kerget.

Elviselhetetlen, nyavajgó, intoleráns, hisztis picsa vagyok, jelenleg üvöltésközelben.

Aludnom kéne, nem projektfeladatokhoz cikket olvasni és edzésre menni.

A fejem is ronda. Ha nem javul a helyzet, kénytelen leszek rá zacskót húzni, ha nem akarom, hogy Dárlingom visítva visszameneküljön a gépre.

Kapcsojjaki. 

Elfogadhatóra megírtam 2 ZHt, a hétre már nincsen más semmim, süt a nap, mindjárt szerda, a hétvégém tök jó lesz, meg minden.

(igen, mikor már én unom a saját hisztimet...)