AnnGel blogja

És ezt onnan tudom, hogy a Margitszigeten kéz a kézben naplementét nézve, fagyit eszegetve, padon üldögélve egy tucatnyi szúnyog vacsorázott a bokámból.

:vakar:

Két beadandó készen, a projektfeladathoz szükséges szakirodalom elolvasva, így holnapra már csak egy ZHnyi anyag megtanulása illetve a már említett projekt megírásának elkezdése marad. Ollé. Hálisten valami perverz módon tetszik a kockázatkezelés témaköre, durva.

Hatalmas a késztetés, hogy ledőljek aludni, és ezt meg is tenném, ha tudnám magamról, hogy 6kor fel tudok kelni tanulni.  De nem, úgysem vakarom ki magam 9 előtt, így aztán minek (mert 12 órát aludni időpocsékolás). Persze az is jó kérdés, hogy fenn maradni minek. Dilemma.*

*igen, szombat este azon filózok, aludjak-e vagy filmezzek ahelyett, hogy valahol lennék valakikkel, jelentős mennyiségű alkohol társaságában . Buli van bakker.

Borzasztóan ideges voltam mai vezetés előtt ami nem is csoda, az utóbbi két alkalom kritikán alulira sikeredett. A kiszámíthatatlan közlekedés miatt már 10 perccel kezdés előtt (tehát negyed órával megelőzve az oktatót...) ott ácsorogtam a rutinpályán, szikrázó napsütésben. Jobb híján az araszolgató autókat nézegettem, a kétségbeesett arcokat tolatásnál, a bizonytalan parkolásokat, és rájöttem, hogy mikor én itt tartottam, mérhetetlen pánikot éreztem. Emlékeztem, hogy simán lefulladtam egyesben, és micsoda félelem fogott el, mikor egy másik autó közelébe merészkedtem... és mégis itt tartok. Nem megy tökéletesen, de már bőven forgalomképes a tudásom, és nem lesz gond, nem lesz baj, nem kell bizonyítanom senkinek, csak kocsikázom egyet ebben a szép időben, és minden rendben lesz.

És lőn.

Az első pár méteren remeg a lábam, a kuplungot alig tudom benyomni, de aztán ismét visszatér az önbizalmam, a hétfő-keddi bénázásnak nyoma sincs már. Automatikusan nézem a tükröket, holtteret, kerülök, sávot váltok, figyelem a táblákat, egy perc alatt megfordulok a főúton, úgy parkolok, mint a csuda, és váltásnál is már minimális a zökkenés.

Sokat hozzátesz az oktató hangulata, a hét elején folyamatosan cseszegetett, semmi sem volt neki jó, amitől én is pánikba estem, és egy rakás szerencsétlenségnek éreztem magam. Ma türelmes volt, kedves és érdeklődő, mosolygós, bátorított, hogy kapcsoljak négyesbe és menjek 45-tel (kedden még leparancsolt 35-re...).

Szóval ismét elérhető közelségbe került a jogosítvány gondolata, és ez jó. Talán mégiscsak lesz belőlem Nő, aki vezet.

Kedves Hallgatók!

Megvannak a második ZH eredményei és a féléves összesítések is [...] Akinek a neve mellett piros jelzés van, az a statisztikánk alapján nem volt bent a 2 ZH-n felül 4 alkalommal.
Akiknek 1 alkalom hiányzik a 4-hez, kísérlettel ledolgozhatják. [...]

És beugrik egy kép föld alatti sötét pincékről...

A falakból víz szivárog, súlyos vasalt ajtók mögül elhaló kiáltások szűrődnek ki. Riadt tekintetű fiatalok haladnak libasorban a szűk folyosókon, vezetőjük egy rémisztő, szótlan férfi.
- Ez még mindig a Kognitív Tudományi Tanszék? kérdi egyikük, de választ senki sem ad, továbbra is csak cipőjük kopogása hallatszik.
Hosszú percekig menetelnek így, míg egy hatalmas terembe nem érnek, ahol megpillantják, mire is vállalkoztak két kreditpontért: lenn a mélyben, emberi szemek elől rejtve szentségtelen elektromos szerkezetek várják őket konok némaságban.

Rejtély, hogyan produkáltam 40%-os ZHt egy olyan tárgyból, amiből első alkalommal 100%-ot értem el. Talán nagyban hozzájárul jegyeim romlásához, hogy kezdek beleszarni az egészbe, a tanszéken és modulomon uralkodó szervezetlenség csak elérte a célját. Szomorú, de a 3. év végére csak elértem én is azt a szintet, hogy legyen meg.

Ilyenkor örülök, hogy nem jelentkeztem Msc-re.  Még két év egyetemen, és egyesével tépem ki hajszálaimat. Bőven sok nekem ez a 3,5 is.

Azt álmodtam, hogy verekszem az oktatómmal. Elfojtott frusztráció, vagy mi?

Amúgy visszaolvastam az elmúlt pár napban született bejegyzést, és rájöttem, hogy szinte mindegyik negatív és nyavajgás, közben pedig vidám vagyok, pozitív, boldog, szóval furcsa képet festhet rólam ez a blog. Szóval minden kedves ismerősnek: teljesen rendben vagyok ám, de mikor valami nagyon felbosszant, leírom, kitoporgom magam, és mosolyogva libbenek tova.

Aktuális tajték az a neptun tsodálatos rendszere. Nem engedett feljelentkezni a vizsgáimra, "vizsgafeltétel nem teljesült", de semmi más magyarázat. Anyáztam pár sort, főleg, hogy a kinézett időpontra kezdtek elfogyni a helyek (még a tanárnőnek is írtam, hátha van ötlete, wtf), mikoris bevillant, hogy még sehonnan sem kaptam értesítést a tavalyi nem teljesített kreditpontjaim miatt (mert azt ki kell fizetni). Feltételeztem, hogy esetleg egy e-mailt kapok a tételről, de hogy is képzeltem ezt: a rendszerbe jól elbújtatva megtaláltam a tartozásom, két kattintás, és be is fizettem. De miért nem lehet erről egy üzenetet küldeni?

Tegnap késő délután jött e-mail, hogy egy cég gyakornokot keres nyárra, érdeklődni a megadott telefonszámon. Ma reggel fel is hívtam, hogy én akkor ilyet, nagyon. Ma van felvétel...* és mikor van még hely? Fél 4! Aham, 4-től ZH, oké, keres másik időpontot, visszahív, fél 12-höz mit szólnék? Hogy 12-től is ZHm van...

Ennyire retkes nagy pechem nem lehet. Bármely másik nap megoldottam volna, de ezeken tényleg ott kell lennem.

Szóval most csak csendben tajték.

*igen, olyan kérdést is felvet a történet, hogy miért csak az utolsó pillanatban kaptunk infót

A bunkó hajléktalanok valahogy nem könnyítik meg szociális érzékem fejlődését.

Mert miután végigkéregeti az egyik a villamost, és nem kap pénzt, nyilván megsértődik, és a retardált ismerőseivel nyilván elállja az utat, és mikor "elnézést, leszállhatnék?", elkezdenek röhögni, nem félreállni, és kioktatni, hogy van másik ajtó is. Szerencsére van kezem, amivel tudok lökni, de legközelebb a lábamat fogom használni.

Az ilyenek haljanak meg. Most.

Bővítve az 506-os bejegyzést:

egy nappal ZH előtt konstatálni, hogy a fél anyagot már évekkel ezelőtt tanultam egy másik tárgyból: megfizethetetlen.